Ha a gyűjtőfüzetben mindhárom fürdő pecsétje szerepel, tulajdonosa 50% kedvezményre jogosult a következő jegy vásárlásakor az általa választott fürdőben. A „Dunántúli fürdőtúra” pecsétgyűjtése 2019. június 1-től augusztus 31-ig tart, a beváltás 2019. szeptember 1. és december 23. között lehetséges. A gyűjtőfüzetek mindhárom fürdő pénztáraiban megtalálhatók és elérhetőek.
A három fürdő együttműködését Bükfürdő Thermal & Spa pihenőterében tartotta közös sajtótájékoztatón jelentették be 2019. május 29-én. Boros László Attila, a Bükfürdő Thermal & Spa vezérigazgatója, Vojtkó Tibor, a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő ügyvezetője, valamint Cziráki László, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója elmondta, hogy a Sárvár és Zalakaros között már korábban életbe lépett együttműködési megállapodáshoz csatlakozott most Bükfürdő is, egyúttal a közös munka most kibővült a „Dunántúli fürdőtúrával”. Ahogy a sajtótájékoztatón is elhangzott, a három fürdővezető a mindennapokban is jó kapcsolatot ápol egymással és fontosnak tartják, hogy ezzel az összefogással mindenkiben tudatosítsák, közösen is tudják népszerűsíteni a termálrégiót.
Az eseményen egyaránt örömét fejezte ki Németh Sándor, Bük város polgármestere, Kondora István, Sárvár város polgármestere, valamint Novák Ferenc, Zalakaros város polgármestere, hogy a Dunántúl három legnagyobb fürdője ezzel az együttműködéssel a desztinációkat is erősíti. 2017-ben amagyarországi vendégéjszakák 71%-át olyan településen töltötték a vendégek, ahol turisztikai jelentőségű fürdő található, az említett 3 település pedig évente összesen 2 millió vendégéjszakát tudhat magáénak.
Ágh Péter országgyűlési képviselő a Dunántúl legvonzóbb régiójának a Balaton után a Nyugat-Dunántúlt tartja, ami Bükfürdőnek, Sárvárnak és Zalakarosnak is köszönhető. Azt reméli, hogy ez az összefogás egyfajta kilincs lesz majd a Vas és Zala megyébe érkező vendégeknek.