24 hetes Crohn beteg kismama vagyok.
A 9. héten voltam egy magán genetikai ultrahang szűrésen, ahol az orvos Magne B6 extra készítményt ajánlott 3*1 mennyiségben.
Ezt a gyógyszert a terhesség 18. hetéig így szedtem, majd a nőgyógyászom - a keményedések miatt - azt mondta szedjek inkább 2*2 Magne B6-ot.
Azonban sajnos tévedésből én továbbra is a Magne B6 extra változatát szedtem, amit a tegnapi napon vettem észre. Emelett még Elevit terhesvitamint is szedtem és szedek a mai napig. Tudomásom szerint a várandósság alatt 450 mg magnéziumra van szüksége a kismamának, én viszont az elmúlt másfél hónapban 500 mg-ot vettem be (Magne B6 4*100 mg, + elevit 100 mg).
Ugyanakkor a b6 vitaminból, ha minden igaz csak 2,2 mg az ajánlott napi bevitel, ezzel szemben én összesen 41,9 mg-ot vettem be naponta (Magne b6 4*10 mg,+ elevit 1,9 mg).
Ön szerint okoztam valamilyen problémát a magzatnál a túlzott vitaminfogyasztással? Elsősorban a b6 vitamin miatt aggódom, mert az 19-szerese volt a napi ajánlott mennyiségnek!
Emberi B6 vitamin túladagolással kapcsolatban is kevés megbízható információ található, terhesség alatti túladagolás biztos következményit illetően ez fokozottan érvényes.
A felnőttkori túlzott B6 vitamin bevitelre vonatkozóan az alábbi hivatkozást találtam:
"Tolerable Upper Limits
Adults ages 19 to 50 need 1.3 milligrams of vitamin B6 daily, while older women need 1.5 milligrams and senior men need 1.7 milligrams. Don’t take more than 100 milligrams a day, which is the upper tolerable limit set by the federal government. Adults of all ages need 2.4 micrograms a day of vitamin B12; there is no upper tolerable limit for B12 because high doses are considered safe for most people. The National Institutes of Health’s Office of Dietary Supplements notes that nutrients should come primarily from foods rather than supplements. Vitamin B6 is found in a variety of foods; vitamin B12 is found only in animal products, with beef liver and clams the richest sources.
B6 Health Risks
High intakes of vitamin B6 from food is safe, but taking high doses of B6 supplements for a year or longer can cause severe and worsening neuropathy characterized by loss of control of bodily movements. According to the Office of Dietary Supplements, symptoms of neuropathy usually stop when the supplements are discontinued. Harvard School of Public Health states that high-dose vitamin B supplements should be avoided because they could lead to nerve damage. Taking too much vitamin B6 can also cause sensitivity to the sun, painful and disfiguring skin lesions and gastrointestinal symptoms, such as nausea and heartburn. Taking vitamin B6 can also interfere with several types of medications."
Továbbá:
"A B6-vitamin aktív formája számos enzim kofaktora, több élettani funkcióban is fontos szerepe van. Túladagolása elsősorban idegrendszeri károsodásokat és ezzel kapcsolatos tüneteket okoz. Az EFSA-bizottságok értékelése szerint napi 100 mg vagy azt meghaladó mennyiség szedése hosszabb távon már neurológiai tünetekhez vezethet, például a végtagok érzékelési zavara, zsibbadás, stb."
Az irodalom alapján úgy vélem, hogy nincs kellő tapasztalat a TERHESSÉG alatti túladagolás következményeivel kapcsolatosan, nem állítható hogy a méhen belüli magzati idegrendszerei fejlődést biztosan nem érinti, az aggodalmak jogosak lehetnek, de egyértelmű bizonyítékokon alapuló véleményt nem lehet mondani. Vízoldékony vitaminról lévén szó, talán okkal feltételezhető, hogy a rövid (?) időtartamú túladagolás nem okoz maradandó elváltozást a magzati, elsősorban idegrendszeri fejlődést illetően.
Azért szoros terhesgondozási kontroll, és az illetékes terhesgondozó szakorvossal történő szoros konzultáció szükségességét mindenképp javasolnám.
Dr.Varga Péter PhD
nőgyógyász főorvos
3 éve küzdök női infertilitással. A komáromi gyógyvizet ajánlották nekem.
Érdeklődnék hogy ennek mennyi valóságtartalma van illetve hol lehet ezt a vizet megrendelni? Otthoni fürdőzéshez mely gyógyvíz és termál kristály beszerzése javasolt?
Tartós fürdő kúra a ciklus mely napjaiban a leghatásosabb? Illetve bármilyen jótanácsot szivesen fogadok! ( nincs PCO-m és a picit magas prolaktin miatt Bromochriptint szedek, de ettől független nem tudják a gyermektelenség okát ) Gyógytea, barátcserje ( Vitex agnus castus ), méhpempő nem hatott, van peteérésem, a méh szép és vastag,mégsem jön a gyermekáldás... Válaszát előre is köszönöm!
Egy ilyen levelező portál kereteit meghaladja egy ilyen komplex kérdéskörnek felelősségteljes megválaszolása.
Sok mindent közölt ugyan, de sok mindent nem az eddigi meddőségi eredményeiből. Javaslom az illetékes nőgyógyász, meddőségi szakember felkeresését és szisztematikus kivizsgálás elvégzését (pl. férj kivizsgálás, petevezető átjárhatósági vizsgálatok, ciklusdiagnosztikai és immunológiai vizsgálatok, a peteérésen kívül a tüszőrepedés, illetve a sárgatest funkció, valamint cervixfaktor vizsgálata, stb., stb.)
A gyógyvizek általában sok szempontból jótékony hatásúak lehetnek, azonban a meddőségi kezelésekben csak az ismert összetételű, bevizsgált és hatástanilag bizonyítottnak tekinthető hazai gyógyvizek (pl. Parádfürdő, Harkány, stb.) és az ezeket kiegészítő különböző kezelések kúraszerű alkalmazásától várható eredmény. Ezek többsége otthoni körülmények között nem, csakis a gyógyvizek forrásainak közelében használhatók fel, erre szakosodott gyógyintézményekben, megfelelő szakorvosi javallatok és ellenőrzés alapján.
Otthoni körülmények között a másnaponként alkalmazott tengeri sós, vagy sárvári, büki, parajdi sós vizes kádfürdőket lehet megpróbálni, de ez nem hasonlítható össze egy szakszerű kivizsgálást követően intézetben alkalmazott célzott meddőségi gyógyfürdő és kiegészítő fizioterápiás komplex kezeléssel, többhetes kúrával.
Dr.Varga Péter
nőgyógyász főorvos
Visszeres a lábam.
Melyik gyógyfürdő/ők látogatása javasolt?
Akut állapotban (thrombophlebitis) nem javasolt gyógyfürdő látogatása, de ha a bőrgyógyász vagy sebész engedi, akkor víz szempontjából mindegy, bármelyik gyógyvíz/fürdő látogatható. Kifejezett erre nincs a gyógyvizeknek hatása, de ha szabad fürdeni, akkor az jó a vénás visszafolyásra is.
Prof. Dr. Bender Tamás
Ma irodában ügyintézésnél, kb. 10 percet álltam, és elsötétült minden, nem láttam, nem hallottam és a tenyerem nagyon izzadt. Mitől lehet ez? 19 éves vagyok, lány. Válaszát előre is köszönöm!!
Hőguta, vérszegénység, átmeneti keringési zavar is szóba jön, keresse fel háziorvosát!
Werter Herr Dr.Varadi Andras, leider habe ich Arterielle Hypertonie, pAVK Stadium II b rechts nach Fontaine Im Mai 2015 erfolgte an der Oberschenkelarterie nach vollständiger Okkklusion Die Implatation von STents 6.0/120 überlappend mit 6.0/150. Wir haben schon öfter das Heilbad Hegykö besucht und wollten es wieder tun. Was Raten Sie mir?
Kkonsultieren Sie bitte mit Ihrem deutschen Gefäßchirurgen über die Anwendbarkeit der Bäder mit heißem oder kaltem Wasser. Er wird Ihnen Bescheid sagen, ob es für Sie Kontraindikationen oder Einschränkungen gibt.
Jó napot! Nekem olyan gondom lenne, hogy mostanság, ha felállok folyamatosan szédülök és ha nincs is nagy megterhelés a szívem erősen kalapál, néha fáj a mellkasom, de aktivitástól nem függ. Néha van plussz bedobogás is. Sima EKG-t csináltak azt mondták minden ok. Lehet a szédülésnek köze a szivemnez? Kb. egy hete is rosszul lettem, kaptam komplett b vitamint és elküldtek. Azóta napi szinten rámtör a pánik az élet értelmének keresése stb(van 3 gyönyörű gyermekem akiket magam nevelek). A szédülés szívpanaszok összefüggésbe lehetnek ezzel az állapottal? Nagyon magam alatt érzem magam, naponta a figyelmem nem köti le semmi. Ha átmegy rajtam jobb. Küldtek neurológushoz, de majd csak februárba kapok időpontot. Ideg eredetű vagy keringési gondok a valószinűbbek(könyökölés után a kis és gyürüsujjam rendszerint bezsibbad)? És mit tehetnék annak érdekében, hogy ez az állapot megszűnjön? Pajzsmirigyvizsgálat jó. A trigliceridek 2.71 a többi eredmény is jó. Várom mielőbbi válaszát és előre is köszönöm.
Várja meg az eredményeket, háziorvosa segítségét kérje!
Tisztelt Doktor Úr! Kb. 2 hónapja elkezdett az arcszőrzetem foltokban kopaszodni, bőrgyógyász felírt Canestent, Elocom krémet. Azóta is egyre jobban terjed. Pár hete testvéremnek is elkezdett foltos kopaszodása lenni az állán. Nevelő apámnak 2 napja.Gombás fertőzés lehet, vagy valami más áll a háttérben? Válaszát előre is köszönöm.
Elmondása alapján nem lehet kizárni a gombás fertőzés lehetőségét. Olyan bőrgyógyászatra kellene menni, ahol lehetőség van gombavizsgálatra.
Tisztelt Doktor Úr! Orrműtétem volt 2013.-ban ami nem a legjobban sikerült. Azóta az orromban a hajszálerek egyre jobban elkezdtek kijönni. Már ott tartok, hogy semmilyen alapozó nem használ. Voltam már bőrgyógyászaton Salgótarjánba, de ott azt a választ kaptam, hogy lézeres kezeléssel lehetne eltüntetni,de ők csak Budapesten a Virányos klinikát ajánlják. Megnéztem a honlapjukat és az áraik nekem túl drágák. Szeretném ha ön is megvizsgálna hátha lenne valami más megoldás is. Válaszát előre is köszönöm.
Köszönjük érdeklődését, szívesen látjuk. Javasolom, hogy kérjen IPL kezelésre időpontot a 30/4835938 telefonon (kb 30 percet). Ha szükséges, ezt lézerrel még a helyszínen kiegészítjük.
Dr. Nyirkos Péter
Sikertelen in vitro fertilizáció (IVF) után segíthet-e a balneoterápia?
Igen. A gyulladások csökkentésével, illetve összetett immunológiai hatások miatt ilyen esetekben is sikeresen alkalmazható. Speciálisan ajánlható a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház, név szerint Dr. Varga Péter nőgyógyász főorvoshoz vagy Dr.Malmer Nagyezsda szülész-nőgyógyász szakorvoshoz fordulhat.
Térdízületi kopásom miatt balneoterápiát javasoltak, de cukorbetegségem miatt lábszárfekélyem van. Van olyan balneoterápiás kezelés ami ajánlható?
Nincs. Balneoterápiás kezelések szempontjából a bőrsérülések ellenjavallatot képeznek, csak a lábszárfekély teljes behámosodását követően javasolhatók a kezelések.
Javasolja számomra a véroxigenizálást? Olvastam róla, nem tudom, hogy ki lehet-e váltani ezzel a gyógyszereimet, vagy csak kiegészítő kezelésről van szó? Metoject 50 mg/ml szúrok hetente egyszer, mellette még Salazopyrin, Arcoxia, Folsav, amit szednem kell még.Szabolcsban élek, hozzám hol van legközelebb ilyen intézmény, ahol elvégzik ezt a fajta terápiát? Ezek mellett is fájdalmam van a kezemben, lábamban.Köszönettel!
Kedves érdeklődő, sajnos nincsenek meggyőző és ellenőrzött adatok az Ön által említett kezelés hatékonyságáról.
Tisztelettel, Kádár János
Anyósomon 66 éves korában jelentkezett pikkelysömör. Van megfigyelés, tapasztalat arra vonatkozóan, hogy mely utódoknál jelenik meg nagyobb eséllyel ez a kellemetlen betegség (hányadik generáció, nem, egyéb meglévő betegségek)? Kerestem, de nem találtam ilyen információt.Előre is köszönöm válaszát!
Ennél a típusnál nem magasabb az utódok kockázata pikkelysömörre.
Erősen szúró fájdalmat érzek már egy napja a jobb mellkasom alatt, egy bizonyos pontban. Ha levegőt veszek, vagy ha beszélek, egyre jobban fáj. Mikor megmozdulok, akkor is nagyon szúr. Mi lehet a problémám?
Kedves érdeklődő, sajnos az elmondottak alapján nincs egyértelmű véleményem. Sokszor szokott a mellhártya izgalma is hasonlót okozni, de a háttérben számos kórkép állhat: egyeseknek semmi jelentőségük, de vannak olyanok is, amelyek orvosi segítséget igényelnek.
Tisztelettel javaslom, mutassa meg magát orvosnak.
24 éves vagyok, 10 éve küzdök pikkelysömörrel, hullámzó intenzitással. 2 éve kezdett el rosszabbodni, orvoshoz jártam vele 1 évig - teljes kivizsgálás, krémek, nem változott semmi.Pár ismerősöm javasolta, hogy hagyjam el a lisztet, nekik segített. Lehet benne bármi összefüggés? Lehetséges, hogy valamelyik ételre vagyok allergiás? Étkeztem húsmentesen is, az nem segített.Válaszát előre is köszönöm!
Nem egészen értem, mit takar a "teljes kivizsgálás". A pikkelysömörnél átlagos esetben nem nagyon van mit vizsgálni.
A pikkelysömör kezelése nem abból áll, hogy krémeket váltogatunk, hanem terápiás tervet kell készíteni az orvossal együtt, és annak megfelelően kezelni. A pikkelysömör sajnos nem mulasztható el véglegesen, de a legtöbb esetben elég jó eredménnyel karbantartható.
A pikkelysömört nem liszt és nem allergia okozza. Az egészséges táplálkozás (kevesebb szénhidrát, több zöldség-gyümölcs) a pikkelysömörnek is jót tesz, de nem gyógyítja meg.
A barátnőm arra akar rábeszélni, hogy látogassuk végig a budapesti gyógyfürdőket. Szívesen mennék, de félek, hogy elkapok valamilyen fertőzést. Van okom félni?
A hazai gyógyfürdőkben megfelelő fertőtlenítőszeres tisztítás biztosított. A magas higiéniai szintet az ÁNTSZ folyamatosan ellenőrzi. A fürdővíztől bakteriális fertőzés veszélye szinte kizárt. Bőrgombafertőzés előfordulhat. Leginkább zuhanyozók és a vizek menti, folyton nedves területek a veszélyesek. Uszodákban járványos időszakokban elkapható kötőhártyagyulladás is előfordulhat. Pár javaslat a biztonság fokozása érdekében:
- 1, Papucsban járjon és zuhanyozzon.
- 2, Használjon védőszemüveget úszáskor
- 3, Közlekedés során védekezzen a megfázás ellen megfelelő meleg ruházattal.
Dr. Kádár János
28 hetes terhesen a Zsóry gyógyvíz ártalmas lehet-e a babának, ha egyébként semmilyen panaszom nincs?
Igen, terhességben nem ajánlott!
Dr. habil. Varga Péter
PCO - ajánlott-e a balneo-, vagy más egyéb terápia, vagy nem?
Hány kezelés bizonyult eredményesnek?
Parádfürdőn is léteznek a problémámra kezelések? Milyenek?
PCO - ajánlott-e a balneo-, vagy más egyéb terápia, vagy nem?
Ajánlott.
Hány kezelés bizonyult eredményesnek?
Általában 9-15 alkalommal végzett KOMPLEX kezelés (gyógyvizes kádfürdő, iszappakolás, magnetoterápia, gátizomtorna, esetleg klinikai pszichológiai tanácsadás, sz. e. egyedileg mérlegelt egyéb terápia egy kúrán belül) ajánlott a siker reményében - a diéta, testsúlycsökkentés és a gyógyszeres kezelés (Merckformin) mellett.
Parádfürdőn is léteznek a problémámra kezelések? Milyenek?
Igen. A kezelések részleteit illetően a kórház illetékeseit kellene felkeresni és náluk érdeklődni.
Dr.Varga Péter
Vállfájdalomra milyen terápiás javaslata van? Nyaki csigolyáim vannak elmeszesedve, és ebből adódóan sokszor hónapokig erős fájdalmaim vannak a jobb vállöv környékén. A vállízületnek elvileg semmi baja, az orvosok szerint a nyaki csigolyáim okozzák a panaszokat.
Érdemes lenne súlyfürdőt kipróbálni de, ahhoz előbb nyaki röntgen szükséges és a területi reumatológus javaslata, emellett gyógytorna javasolt, szükség esetén nyaki ultrahang kezelés.
Prof. Dr. Bender Tamás
T. dr.Úr vagy nő! Kb 2 hónapja nagyon zsibbad a jobb kezem. Nyaki gerinc problémáim több, mint 15 éve vannak, de kézzsibbadás eddig nem szerepelt köztük. (Az ágyéki szakaszon kiszakadt sérvem volt a IV-V.csigolya közt, ezt műtéti úton eltávolitották l997-ben).Reumatológus fizikoterápiát írt fel, ami nem használt, így visszamentem, hogy fürdőjegyet kérjek, de helyette szteroid injeciót kaptam a nyaki gerincbe. Röntgenen is voltam, lelet: CV-VI. közötti rés ko. szűkebb. A peremek az alsó harmadban mérs. megnyúltak. A kisizületekben arthrosis jelei. A szakorvos diagnózisa pedig: Cervicobrachiális syndroma. Nyaki porckorong rendellenesség. Azt olvastam, hogy a súlyfürdő az ilyen nyaki elváltozásokra jó, mégsem javasolta most az orvos, injekciót adott és azt mondta, januárban menjek vissza fürdőjegyért. Kérdésem, miért nem jó ilyenkor a fürdő? Ha zsibbad, akkor gyulladásban van? 6 éve MR vizsgálaton is voltam a nyakammal, akkor polydiscophatia et spondylosis et scoliosis cervicali. Protrusio disci C V/VI. szerepelt a véleményben. Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelt Hölgyem!Nyilván a szakorvos látta a röntgen képét, és januárban felírja majd a súlyfürdőt. Most valószínűleg úgy ítélte meg, hogy akut gyulladás van, ezért kapott szeteroidot. Más véleményt látatlanban nem tudok mondani.
Prof. Dr. Bender Tamás
Tisztelt Doktor Úr! Csukló törés után, 7 hét gipsz után nem volt érdemi callus képződés. Érdeklődni szeretnénk, hogy a balneo terápiával lehet ezen segíteni? Köszönettel.
Tisztelt Kérdező!
A gyógyvízben a callus képződés nem fokozódik, az Ön esetében inkább a vízi torna lehet jó hatású, illetve pl. mágnesterápiával érdemes próbálkozni.
Üdvözlettel,
balneoportal.hu
Magyarországi gyógyfürdők - Balneológiai kezelések
Tisztelt Cím!Lazák a szalagjaim a bokámban. Emellett hossz és harántboltozat süllyedésem van. Nagyon sokat fáj a talpamban az íves csont, a bokám kívül és belül. Egyedi betétem van, amióta hordom (1,5 éve) a bütyök csont és az ujjaknál párnás rész azóta ritkábban fáj. Jobb térdem is szokott fájni, főleg lépcsőn. Sokszor alig tudok feljönni. Van hogy szúr, van mikor olyan, mintha akadna.Napi 5 km-t gyalogolok munkába és haza. Nap végén úgy érzem elfáradtak az izmok a lábamban.Tavalyelőtt elkezdtem rollerezni, tavaly abba kellett hagyni mert a bokám, térdem nem bírta.2 hete 22 év után kerékpároztam. Múlt héten szinte minden nap mentem kb 1 órát. Múlt péntek óta nem ültem rajta.Az lenne a kérdésem, hogy a kerékpározás miatt lehet, hogy most szinte mindig rossz a lábam. Bicajozás közben a bokám soha nem fáj, közben csak egyszer-kétszer éreztem a térdem. Mikor leszálló olyan mintha gyenge lenne a lábam.Vándorol fájdalom, főleg a jobb lábamban a belső boka, a külső boka, a boka és a sarok között, lábszáram, térdem, forgóm.Volt hogy alig tudtam ráállni, néha mintha égne.Lehet az a baj, hogy megerőltettem? Segít ebben az esetben? Köszönöm
Tisztelt Kérdező!
Reumatológiára vagy ortopédiára kérjen beutalót a probléma tisztázása céljából.
Üdvözlettel:
balneoportal.hu
Magyarországi gyógyfürdők - Balneológiai kezelések
Tisztelt doktor úr, Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy édesapám április 30.-án agyvérzést kapott. Nem kellett műteni. Kicsivel több mint 1 hónapot töltött a rehabilitáción és ma (06.23) haza engedték, viszont további gyógytornát nem írtak neki elő. Ez miért lehet?-vagy esetleg nekünk kell kérvényezni a további gyógytornát? Azt még szeretném hozzá tenni, hogy édesapám saját magát látja el szóval rendesen beszél, sétál akár bot nélkül is. Előre is nagyon szép köszönöm a választ. Tisztelettel:Sógorka Vivien
Tisztelt Kérdező!
Forduljon háziorvosához, neki kell a további rehabilitációt intézni, beleértve a gyógytornát is.
Üdvözlettel:
balneoportal.hu
Magyarországi gyógyfürdők - Balneológiai kezelések
Üdvözlöm! Az lenne a kérdésem, milyen kezelést vehetne igénybe egy három éves gyermek aki úgynevezett elszarusodási bőrproblémával született? Sajnos súlyos a helyzetünk, a tenyere, lába amit megemlítenék most. Köszönöm.
Kedves Kérdező!
Az "elszarusodási zavar" az nem egy betegség, hanem egy egész fejezet a bőrgyógyászatban. Ezeknek nem egyszerű a kezelése. Jó lett volna, ha megadja, hogy melyik városban élnek, hol kezelték eddig, hogy tudjak ajánlani megfelelő helyet, ahol gondozásba veszik.
Dr. Nyirkos Péter
Tisztelt doktornő! Szeretném megkérdezni, hogy az ambuláns papíron ilyen dolgok vannak. Enyhe s alakú D-l scoliosis. Nyaki extensió jobbra rot, szélső helyzetben kötött. Vállak crepit kimozg. Csipők berot.szélsőharmadban kötött. Térdek crepit. Enyhe mediolat.instabb jelek. Retroflexió korl 80 foknál spaszt ischiocrurális izomzat. Sajnos azóta műtöttek, és rosszabb lett, eltávolitották a Primer varicositas combtőből bokáig.Ráadásul kezdődő térd arthrosis van. Szeretném megkérdezni a véleményét doktornő. Nagyon köszönöm.
Tisztelt Kérdező!
A leírt elváltozások ízületi kopásos eltérésekre utalnak. A kezelési módokat beszélje meg kezelőorvosával!
Üdvözlettel:
balneoportal.hu
Magyarországi gyógyfürdők - Balneológiai kezelések
Kedves Doktor Úr/Nő! 53 éves nő vagyok. Vigyázok az egészségemre, ezért sokat mozgok. Hétközben walkmax gördülőtalpas félcipőben megyek munkába, ez napi fél óra, betonon. Hétvégén lakóhelyemen nordicozom, bottal. Ilyenkor walkmax gördülőtalpas bakancsban megyek. A terep félig beton, félig homokos, tempóm gyors. Kérdésem az lenne, mivel időnként egyik térdem fájdogál, hogy a gördülőtalpas jó választás-e? Vagy csak koromból adódóan fájdogál az egyik térdem? A mozgást semmi esetre sem akarom abbahagyni. Esetleg tud olyan belsőleg szedhető nem gyógyszert ajánlani, ami jó a térdfájdalmakra? Köszönöm segítségét! Szép napot kívánok!
Tisztelt Kérdező!
Elsősorban a helyileg illetékes rheumatológián szükséges tisztázni a térdfájdalom okát. Ezt követően dönthető el, hogy szükséges-e táplálékkiegészítő, gyógyszer.
Üdvözlettel:
balneoportal.hu
Magyarországi gyógyfürdők - Balneológiai kezelések
Tisztelt Dr Úr! Kb 3 éve tart a jobb lábam zsibbadozsása és akkor hideggé is válik. Sajnos a gyaloglás is igen rövidre sikeredik, úgy 100-200 méter közé tehető. Jelenleg NOCLAUD 100 mg -os gyógyszert szedek rá. Ha önöknél ez kezelhető megköszönöm válaszát és a kezelés kb mennyi időt venne igénybe. A feleségem 2013-tól STROKE beteg és ő is mozgássérült és 3 lábú bottal tud csak közlekedni, ezenkívül 2 tipusú cukros, valamint magasvérnyomása is van. Nem tudom, hogy mindkettőnk mennyiben vagyunk kezelhetők önöknél. KÖSZÖNJÜK válaszukat.
Tisztelt Kérdező!
Háziorvosi beutalóval angiológiai kivizsgálása javasolt.
Üdvözlettel:
balneoportal.hu
Magyarországi gyógyfürdők - Balneológiai kezelések
Üdvözlöm! 35 éves nő vagyok. Pár hete a bal vállam/hátam főként nyugalmi állapotban nagyon fáj. Egy hete voltam nagy labort csináltatni, melyet a háziorvosommal kiértékeltettem. Minden értékem a normál tartományban van, kivéve a vörösvértest süllyedés, illetve a CRP szint. Az előbbi 33 mm/h, az utóbbi pedig 8,9 mg/l. Ezek fényében azt mondta nekem, hogy az ízületi gyulladástól magasabbak az értékek és Xilox port írt fel, melyet egy hétig szednem kell. Reumatológiára adott beutalót, ahova majd november közepén tudok menni.Az lenne a kérdésem, hogy Ön szerint van-e okom az aggodalomra a magas(abb) értékek miatt és kérjek-e további vizsgálatokat, vagy a gyulladás megszűnése után visszaállnak az értékeim a normális tartományba? Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelt Kérdező!
A gyulladás megszűnése után kérjen kontroll vizsgálatokat. Amennyiben rendeződnek a kérdéses értékek, úgy további teendő nincs, amennyiben magasak maradnak, vagy emelkednek, rheumatológiai kivizsgálás indokolt.
Üdvözlettel:
balneoportal.hu
Magyarországi gyógyfürdők - Balneológiai kezelések
Szeretnék érdeklődni Budapesten hol lehetcsoportos vízitornára menni?
Tisztelt Kérdező!
A Helia Danubiusban van csoportos foglalkozás.
Részletek itt: https://www.premierfitness.hu/hu/klubkereso/danubius_health_spa_resort_helia/aktualis_ajanlatok/tarsadalombiztositasi_tudnivalok
Üdvözlettel:
balneoportal.hu
Magyarországi gyógyfürdők - Balneológiai kezelések
Tisztelt Dr Úr/ Nő!Munkahelyemen a vérvizsgálaton lett pár csillagos eredményem: Karbamid 7,7Kreatinin 101eGFR 54,5Glükóz 3,5Elküldtek vizelettenyèsztésre,hogy baktérium van bennem de negatív lett! Érdeklődnék,hogy mi jöhet szóba,mire utalnak az értékek,milyen vizsgálat javasolt.Esetleg magzatvédő szedése okozhatja-e ezeket az értékeket, mert tervezzük a babát és azt szedek. Köszönöm!
Tisztelt Kérdező!
A leírt laboreredmény eltérések minimálisak, orvosi jelentőségük nincs.
Üdvözlettel,
balneoportal.hu
Magyarországi gyógyfürdők - Balneológiai kezelések
Kedves Doktor Úr/Nő! Nemrég diagnosztizált Chron beteg vagyok. A bal combom időnként, néha erőltetésre, néha csak úgy meghúzódik, és onnantól kezdve csak sántítva tudok sétálni. Mivel a fájdalom elég erős, elmentem SI röntgenre. A lelet az alábbiakat tartalmazza: - Medencebemenet felvétele: Az SI rések normál tágasságúak, vetületükben vacuum jel látható. Az ízfelszínek épek, bal oldalon scleroticusan kirajzoltak. - AP medence felvétel: Mindkét csipőizületben valgus állás. A vápák hypoplasiás jellegűek, a vápatetők meredek állásúak. Terhelési felszínük alatt mérsékelt sclerosis látható. A femurfej kontúrja ép. Tudna segíteni abban hogy a leírtak mit jelentenek? Mit tehetek esetleg a fájdalom csökkentésére? Javasolt további kivizsgálás? Segítségét előre is köszönöm!
Tisztelt Kérdező!
A kérdéssel kapcsolatban javasoljuk rheumatológiai szakrendelés felkeresését.
Üdvözlettel,
balneoportal.hu
Magyarországi gyógyfürdők - Balneológiai kezelések
Hónapok óta zsibbad bal kezemen a tenyerem és három ujjam. Felületes neurológiai vizsgálat után és gerincröntgen után fizikoterápiát és könnyitett munkát javasoltak a kezemre és a gerincemre. Elektroterápiát kaphatók e ha fém-porcelán híd fogpótlásom van. És ezek a tünetek nem az alagútszindróma tünetei? És arra hatásos a fizikoterápia?
Tisztelt Kérdező!
Fém-porcelán híd fogpótlás mellett alkalmazható elektroterápia.
A többi tünet tisztázásához szakorvosi vizsgálat szükséges.
Üdvözlettel,
balneoportal.hu
Magyarországi gyógyfürdők - Balneológiai kezelések
Tisztelt Doktor úr! Édesanyám (64 éves) szédülés miatt rengeteg vizsgálaton átesett már. Minden negatív volt eddig. Az utolsó egy BAEP vizsgálat volt, az alábbi eredménnyel: Baloldalt az egyes komponensek normális latenciájuak. A csúcsintervallumok normálisak. V/I amplitudo arány feletti. Jobb oldalt az I. alacsony amplitudojú, kiszélesedett, a II. maximuma nem határozható meg, a III. valamint a IV-V latencia megnyúlt. A III-V intervallum normális határon belüli.Jobb oldali súlyos fokú működészavar áll fenn a nervus acusticus cochlearis szakaszon. MR vizsgálat pár hét múlva lesz, addig nem tud visszamenni orvoshoz. Ez mit jelent, mi lehet a gond? Köszönöm szépen!
Tisztelt Kérdező!
Kérdése nem balneológiára vonatkozó kérdés, azt tudjuk javasolni, hogy mihamarabb beszélje meg neurológusával, illetve fül-orr-gégész szakemberrel.
Üdvözlettel,
balneoportal.hu
Magyarországi gyógyfürdők - Balneológiai kezelések
Több éve gerincsérvem van, most már 3. Van egy csigolya szétcsúszásom is. Egyre gyakrabban van lumbágom. Balneaoterápiát ajánlott a háziorvos, nem tudom, ebbe mi tartozik bele, és esetleg van-TB támogatott Budapesten. Állandó derékfájásom van, a nyakm is recseg-ropog.Válaszát előre is koszonom!
Tisztelt Kérdező!
Van Budapesten TB támogatott balneoterápiás ellátásra lehetőség, melyek reumatológiai szakorvosi javaslatra, beutalóval vehetőek igénybe.
Üdvözlettel,
balneoportal.hu
Magyarországi gyógyfürdők - Balneológiai kezelések
A 24 órás Eeg vizsgálatom eredménye a következő.24 órás Holter EEg vizsgálat során éber állapotban alfa -beta háttértevékenység látható,melyben bal oldalon elülső-középső temporalisan időszakosan polymorph theta csoportok keverednek.Az alvás hamar indukálódik,de végig felületes marad.LHA II-es stadiumig mélyül,sok felszines intermedier szakasszal tarkitva.Mind felszines alvási stadiumokban,mind az LHA II-es fázisa alatta bal kp.temporalis lassú keveredés markánsabb,mint az ellenoldalon. Bal oldalon hol elülső,hol kp.temporalisan a polymorph csoportok sokszor meredek elemekkel keverednek.F7,T3,T5 körüli fázis inverziot mutatva..Ébredést követően érdemi novum nem látható.Vélemény:24 órás Holter EEG vizsgálat során éber állapotban életkornak megfelelő háttértevékenység mellett bal kp. temporalis RFD látható.Az alvás során definitiv bal elülső-középső temporalis interictalis epilepsziás működészavar igazolható. Ez nagyon sulyos? Rettentően izgulok.
Tisztelt Kérdező!
Kérdése nem balneológiára vonatkozó kérdés, azt tudjuk javasolni, hogy mihamarabb beszélje meg neurológusával.
Üdvözlettel,
balneoportal.hu
Magyarországi gyógyfürdők - Balneológiai kezelések
Üdvözlöm!Leírom a betegségem és utána kérdezek!Beutaló Dg: M8590 A csontsűrűség és szerkezet rendellenessége,k.m.nDEXA: L1-L4: -1.7 L3-4 - 1.9 Bal felmur:-2.1RTG:L-S gerinc felv.:A lumbalis lordosis fiziológiás mértékű.Scoliosis nem található.A csigolyatestek magasság megtartott.Az L.IV-V csigolyák enyhén biconcav alakúak(mérs.fokú osteoporosis miatt) A presacralis porckorong hátul kissé alacsonyabb.Panasz:derékfájás álláskor ,üléskor,emeléskor.ST:Járás norm. L gerinc üt. érz. Nyaki gerinc szabad.Vállak crepit.Könyökök,csuklók szabadok. L gerinc lat.flex. végpontján fájdalmat jelez.Lasseque végállásban derékfájdalmat produkál.Jav.:Fizikai kímélet.Huzamos statikai pózok kerülése.Citrokalc. 2X1tbl. + D3 vit 1x1 tbl. AflaminMegállapított diagnózis:M8590 A csontsűrűség és szerkezet rendellenessége,k.m.nM5430 IschiasM4200 A gerinc juvenilis osteochondrosisaM5130 Egyéb meghatározott intervertebrális discus degeneratioM5450 DerékfájásM7590 Vállelváltozás,k.m.nBármilyen terhelésnek teszem ki a hátam-derekam annyira megfájdul hogy utána mozdulni alig tudok ezért nem tudok nagyobb ,összetettebb és nehezebb munkákat vállalni és elesek elég sok pénztől is!Tehát korlátozva vagyok mert szinte sehogy se terhelhetem se a hátam se a derekam,illetve nem is bírnám!A kérdésem az lenne mivel ezek a kódok nincsenek benne a BNO kódtáblázatban hogy ha én felkeresem a reumatológusomat akkor ő tudna e erre a betegségre adni nekem olyan kódot amire adókedvezményt tudnék igénybe venni!?Előre is köszönöm!
Tisztelt Kérdező!
Kérdése nem balneológiára vonatkozó kérdés, azt tudjuk javasolni, hogy beszélje meg reumatológusával.
Üdvözlettel,
balneoportal.hu
Magyarországi gyógyfürdők - Balneológiai kezelések
Tisztelt Doktor úr!Nagyjából egy hónapja nyomást érzek a fejemben - nem fájdalom, hanem feszítő érzés, mintha egy lufi lenne benne. Ezen kívül mindkét fülem bedugul illletve szédülés-szerű, bizonytalanságérzésem van. Éjszaka is felébredek erre az érzésre és vissza sem tudok aludni a zavaró feszítő nyomás miatt.Fülészeten voltam, ott a szédülés fülészeti okát kizárták. Orrsprayt kaptam, mert az orrnyálkahártyám kicsit duzzadt (allergiának állapították meg). Onnan pedig továbbküldtek reumatológiára,mert a nyaki gerinc problémának gondolja tüneteimet az orvos. Sajnos csak február végére kaptam időpontot a reumatológiára, ezért látatlanban kérdezem, hogy panaszaimat Ön szerint is okozhatja e a nyakam.36 éves nő vagyok, ülőmunkát végzek. A nyakam egyáltalán nem fáj, csak a fenti tüneteim vannak. Elkezdtem nyaktornát végezni, ahogy mozgatom a nyakam, belülről ijesztő, recsegő hangot hallokSzíves véleményét, tanácsát, javaslatát előre is köszönöm!
Tisztelt Kérdező!
A nyak ropogása lehet reumatológiai probléma, de célszerű háziorvosával panaszait végigbeszélni és laboratóriumi vizsgálatot is végezni.
Üdvözlettel,
balneoportal.hu
Magyarországi gyógyfürdők - Balneológiai kezelések
5.éve operáltak rosszindulatú melldaganattal kezelésként sugár illetve kemoterápiát kaptam.Sajnos gerincsérvem is van a gerincem alsó szakaszán,amit a daganatos betegségem előtt gyógyfürdőkben kezeltek 5 éve nagyon hiányzik.Szeretném kérdezni kezeltethetem magam a gyógyfürdőkben pl.vízben történő felfüggesztéssel,vagy gyógyvízben való tornával?Kérhetek-e beutalót a reumatológus szakorvostól?Jelenleg egy 4 cm-es miomám van a méhemben.Ajánlott-e a gyógyfürdőben való tartozkodás?
Tisztelt Kérdező!
Feltétlenül konzultáljon onkológusával és reumatológusával is a kérdésekről!
Üdvözlettel,
balneoportal.hu
Magyarországi gyógyfürdők - Balneológiai kezelések
Kedves orvos válaszol!Magasvérnyomás betegségem van és már 6 éve tobbek között Perindopril Actavis 4mg. gyógyszert is szedek naponta kétszer.Ez gyógyszer az ACE-gátllók csoportjában tartozik.A minap olvastam, hogy huzamosan tartó szedése esetén fokozottan kialakulhat a tüdőrák kockázata.A kérdésem az lenne, hogy ez igaz lenne, van-e félnivalóm, esetleg más gyógyszerre kellene cserélni a perindoprilt ami nem az ACE-gátlók csoportjába tartozik.Válaszukat előre is köszönöm.
Tisztelt Kérdező!
A feltett kérdés nem balneológiai jellegű, így azt javasoljuk beszélje meg kardiológusával, kezelőorvosával.
Üdvözlettel,
balneoportal.hu
Magyarországi gyógyfürdők - Balneológiai kezelések
A nyár eleje óta fennáll egy különös tünetegyüttes és eddig nem igazán sikerült a végére járni. Kéz és lábfej bizsergéssel kezdődött, ami idővel ilyen rohamszerűen néha kiterjedt feljebb karokra, lábakra, illetve nyakra, arcra. Hónaljakban enyhe duzzadásérzet, tapintva, viszont nincs semmi érezhető, az izmaim, ha a gravitáció ellenében engedem le, remegve mozognak, vagy éppen ha kézzel megszorítok valamit szintén remegnek. Emellett a jobb kezem néha olyan furának érzem mintha nehezebben mozogna, illetve gyengébbnek. A jobb lapockám környékén ilyen bizsergésszerűt, vagy gyenge fájdalmat érzek néha, a nyakam jobb hátsó részén szintúgy. Illetve az arcom jobb felén ilyen melegségérzetet érzek néha, a fülemben sípolást, illetve néha csipogó hang is jelentkezik. Néha mozgáskor mintha a térdizületeim olyan furcsán mozdulnának, nem fáj vagy nem mozdul, csak van benn egy különös érzés. Emellett főleg nyugalmi helyzetben illetve alvásnál erős szívdobogásérzet, illetve sokszor a nyakam első felén vagy épp a hasam tetején is érzem ahogy lüktet, vagy ha a tenyerem leteszem egy lapos felületre akkor még az ujjaimban is érzékelem a szabályos lüktetést. A bal kezemen a körmeim hosszanti irányban barázdáltak, elég erőteljesen tapinthatóan. Felálláskor néha pedig ilyen émelygős, szédülős érzés tör rám, bár szédülésnek nem nevezném, inkább csak olyan bizonytalanságérzés. Ez volna a kiindulópont. Voltam már agyi CT-n, EKG-n, illetve neurológiai vizsgálaton. Utóbbi helyen azt mondták, hogy nem lát neurológiai okot, hanem " pszichoszomatikus " tünetek és depresszió okozza. Viszont a hangulatomon úgymond nem vettem észre semmilyen változást, illetve akkor még megérteném, ha szakaszosan jelentkezne, de így fél év elteltével és, hogy folyamatosan fennáll, ezt egyre nehezebb számomra elhinni. Illetve van, hogy arra ébredek, hogy a lábfejem, vagy épp a kezem, de általában annak csak a kisujjam felőli oldala bizsereg, zsibbad, de nem érzéketlen, nem oylan mint mikor ráfekszik az ember és mozdítani sem bírja, hanem csak az érzés van meg, kicsit megmozgatva elmúlik. Arra gondoltam, hogy talán a gerincem van készen, vagy a nyakamnál nyomódik ideg esetleg ér, de ezek szerint ez sem volna helytálló?Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Tisztelt Kérdező!
Reumatológiai illetve immunológiai kivizsgálása javasolt.
Üdvözlettel,
balneoportal.hu
Magyarországi gyógyfürdők - Balneológiai kezelések
Tisztelt Doktor úr!Reumatológus orvos küldött laborvizsgálatra, ált. vérkép, K, Ca,Na...,TSH,PTH eredményeim jók.Két eltérés látható:Béta-Crosslaps 752,3 pg/ml (25,0 - 573,0)Total 25-OH D-Vitamin (CLIA/LIAISON) 50,3 nmol/LElégtelen mennyiség ( 25 - 75 nmol/L)6 éve korai menopauzát diagnosztizáltak nálam ezért volt szükséges a vizsgálat.A kontroll csak februárban lesz, mit jelentenek ezek az eltérések és mit tudoktenni, hogy az eredményeim jobbak legyenek? Köszönettel!
Tisztelt Kérdező!
Az Ön által jelzett laboratóriumi eltérések önmagukban nem értékelhetők, ezeket bele kell illeszteni a teljes klinikai képbe. Javasoljuk, hogy beszélje meg a kérdéseit reumatológusával.
Üdvözlettel,
balneoportal.hu
Magyarországi gyógyfürdők - Balneológiai kezelések
Tisztelt Doktor Úr!A jobb oldalon /kb. köldök magasságban/ fáj a derekam. Régebben csak huzamosabb járás után, vagy megerőltetőbb munka /nagytakarítás/ után éreztem a fájdalmat, de jelenleg már folyamatosan fáj, hol erősebben, hol gyengébben.Kérdésem az lenne: ortopéd vagy reumatológus szakemberhez forduljak a problémámmal?
Kedves Kérdező!
A leírt problémával rheumatológus szakorvoshoz forduljon.
Üdvözlettel,
balneoportal.hu
Magyarországi gyógyfürdők - Balneológiai kezelések
Jó estét kívánok!Januárban műtöttek vakbellel ehez fűződne kérdésem. Mielőtt kiderült hogy műteni kell nem.ereztem semmilyen panaszt illetve csak egyett mikor ferjemmel együtt voltan nyilallást a vakbel kornyeken.Most ennyi hónap elteltével ugyan csak azt az érzést érzem ugyan ott nyillalik és elég nagyon. Létezik hogy kiújul a vakbel vagy valyon mi a magyarázata ezeknek a fajdalmaknak?Válaszát előre is köszönöm
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a vakbelét eltávolították az nem okozhat a továbbiakban ilyen problémát. Javasoljuk, hogy a kérdéssel keresse fel nőgyógyászát.
Tisztelettel:
balneoportal.hu
Magyarországi gyógyfürdők - Balneológiai kezelések
Gyomor daganattal műtöttek. A kemoterápián túl vagyok és az onkológus szakorvos azt mondta, hogy olyan gyógyfürdőt látogathatok, aminek a vize nem tartalmaz radioaktív elemeket. Kérném segítsenek azzal, hogy Magyarországon melyek ezek a gyógyfürdők?Köszönöm előre is a választ: Tóth Katalin
Tisztelt Kérdező!
Budapesten a Rudas Gyógyfürdőben illetve Egerben találhatóak ilyen gyógyfürdők, ugyanakkor ezek igénybevétele előtt feltétlenül konzultáljon onkológusával, illetve az adott fürdők orvosával is.
Üdvözlettel,
balneoportal.hu
Magyarországi gyógyfürdők - Balneológiai kezelések
Tisztelt Gazdag úr!Magam is sejtettem, hogy a gyógyfürdőben történő kellemes időtöltés jót tesz az idegeknek, a pszichés, pszichoszomatikus problémákat is oldhatja.De vajon ez mennyire elismert HIVATALOSAN IS a pszichiáterek körében/ illetve az egészségügyet finanszírozó vezetők körében?Nem igazán hallottam arról, hogy egy pszichiáter fürdőbeutalót ad...Egyáltalán adhat???
Tisztelt Kérdező!
Pszichiáter szakorvosnak nincs gyógyfürdőbe beutalási joga, csak a reumatológus szakorvosnak.
Azt hiszem, hogy a pszichiáterek többsége számára evidens a gyógyfürdők kedvező pszichés hatása. Mivel a gyógyfürdők látogatásának jelentős anyagi vonzata van amit a pszichiátriai betegek többsége nem engedhet meg magának, ezért én személy szerint rutinban nem szoktam a gyógyfürdők látogatását javasolni a terápia részeként a betegeimnek. Viszont ha ez a kérdés a beteg részéről merül fel, akkor egyértelműen támogatom az ötletet.
Üdvözlettel:
Dr. Gazdag Gábor
Az elmúlt 1 hónapban azt vettem észre hogy gyakran bedobog a szívem.Ez nyugalmi állapotban és gyaloglás közben is előfordul.Utánna fáradékonyságot érzek és a szívemnél tompa fájdalmat és hátfájást.Szeretném megkérdezni mi okozhatja ezeket a tüneteket? Köszönöm válaszát.
Tisztelt Kérdező!
Háziorvosi beutalóval EKG, illetve kardiológiai vizsgálat szükséges.
Tisztelettel:
balneoportal.hu
Magyarországi gyógyfürdők - Balneológiai kezelések
Tisztelt Doktorúr! Az alábbiakban szeretném véleményét kérni: 31 éves férfi vagyok aktív életmóddal. Kb. egy éve jobb lábam elkezdett zsibbadni egy ágyéktáji nyilalás mellett, rá 1 hónapra már derekam is fájt. Idén 05.28-án Reumatológia elkezdték kezelni. Rtg: spondylosis et spondylarthrosis cervicalis incipiens, scoliosis dorsalis min. grad. Mr: discopathia L.IV., hernia disci L. IV. 1.s., jobb oldali gyöki tünet nincs. Idáig gyógyszerek: Zadex-Seractil-Sirdalud-Milgamma, majd Gordius-Hotemin-Sirdalud-Algopirin, majd Zadex-Algopirin-Milgamma, majd Tegretol-Hotemin-Milgamma, jelenleg Tegretol-Zadex. Kezelések: Tens-Kowarshik, Bemer-Laser, Torna-Masszázs, Tens-Kowarsik-Masszázs. Így sorrendben 05.28-tól idáig. Derekam fáj, jobb lábam zsibbad továbbra is. 08.hó Idegsebész: Mr.-en látja, hogy a sérv bal oldalon nyom gyököt, L gerinc Mr-n panaszait part. magyarázó boi. transforamin L.IV hernia képe. joi polyrad tün. joi AV i panasza nem tűnik herniával összefüggőnek. 08. hó Neurológus: Jelenleg KIR, gyöki tünet nincs, panaszai hátterében mozgásszervi okok állhatnak. 09.hó Inguinális, hasi, kismedence UH neg. ENG jobb láb nerv. fem. nerv tib. nerv peroneus vizsgálatra várok. Szóval a sérv bal oldalt nyom gyököt, jobb lábam zsibbad. Derekam fáj. Ezek után semmi változás. Kihez menjek, mit tegyek?
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a gerincsérv nyomási tüneteket okoz, gerincsebészeti konzílium szükséges.
Tisztelettel:
balneoportal.hu
Magyarországi gyógyfürdők - Balneológiai kezelések
Tisztelt Balneoportál!Miért van az, hogy idősebb embereknek kevesebb alvásra van szükségük?(Nem tudnak sokat aludni?) Nem az lenne a logikus, hogy inkább többet kellene aludniuk,a különféle időskori problémák regenerálódásához?
Tisztelt Kérdező!
Idős korban az alvásigény mindkét irányba változhat, azaz fokozódhat is - vannak idősek, akik sokat alszanak -, vagy csökkenhet is.
Az álmatlanságot sok tényező okozhatja, így belgyógyászati betegségek és agyi keringési zavarok. Amennyiben ez zavaró mértékű, első lépésben forduljon háziorvosához, aki szükség esetén szakvizsgálatokra irányítja.
Tisztelettel:
balneoportal.hu
Magyarországi gyógyfürdők - Balneológiai kezelések
Üdvözletem,Folyamatosan kezeltek reumatológiai problémákkal, vállaim fájtak és a nyakam is. 2016 decemberére elkezdett borzasztóan fájni a keresztcsontom, a farpofák tájéka.Vizsgálatokon kiderült, hogy nincs keresztcsonti gyulladásom, így ezzel a problémával nem kezeltek. Pár hónap alatt romlott az állapotom, és zsibbadtak a lábaim is. Elmentem idegsebészhez, aki megállapította, hogy gerincsérvem van. Nem szerettem volna hagyományos módszerrel megműttetni, így a lézeres gerincsérv műtét mellett döntöttem. Ez történt ez év januárjában. Mondták, hogy valószínű nem csak a sérv a probléma, de bíztunk benne.Sajnos a műtét után elkezdett fájni ismét a keresztcsontom, de megmondták, hogy a sérvműtét tökéletesen sikerült, a lában nem is zsibbadt.Ezek után kezdődtek a felerősödött problémák, amik addig nem jelentkeztek. Egyre nőttek a fájdalmaim, a gerincemben és a keresztcsontban is. Kaptam rá Rheosolon kúrát, ami nem vált be. Utána nemsokkal elkezdtünk egy ischias infúziót is 5 napig, gyakorlatilag hatástalannak bizonyult. Februártól, rohamszerűen következett a minden végtagomra kiterjedő fájdalom. Kezdődött a keresztcsonttal, aztán elkezdtek fájni a bordáim is, a csípőm, a bokáim és lábujjaim, a térdeim, majd legvégén a kezeim és az ujjaim is. A csuklómon kialakult egy ganglionnak vélt csomó, valamint a mutató ujjamon jobb kezemen szintén egy csomó az első ujjpercnél. (ezek a csomók mostanra laposabbá váltak) Az elmúlt hónapok alatt kaptam sok gyógyszert, pl aflamint is, stb.)Külső jele nem mutatkozott a problémának, bőrpír nincs sem duzzanat (leszámítva a fent említett két helyet, csukló és ujjam). Leteszteltek mikrobiológián, ott csak egy probléma volt, Mycoplasma pneumoniae ami két vizsgálat után is “kétes” megfogalmazású eredményt adott. Teszteltek immunológián is, gyakorlatilag negatív lettem mindenre ami az RA -t igazolná. HLA-B27-re szintén negatív vagyok. Antibiotikum kúrát is kaptam Ciprofloxacint, ami nem használt. Az utolsó diagnózisom Reaktív arthritis lett. Elméletileg valamilyen fertőzés kiváltotta az arthritist. Most kezdtünk el egy Salazopyrin terápiát amit 8 hete szedek, eddig változatlan minden. Hosszabb távot nem tudok megtenni, a combom forgó része fáj, még nyomásra is ha hozzáér a nadrág. A bőr belilult a forgás helyén sétálás után, ez korábban a bordáimon is jelentkezett de akkor azt gondoltuk, fekvéstől van… Csontizotóp annyit mutatott ki, hogy kissé fokozottabb aktivitást mutat szinte mindenhol, de kóros dúsítás nem ábrázolódott.A keresztcsont nagyon fáj (de nem mutattak ki gyulladást), térdek, lábujjak, könyököm (még akkor is hogyha az ágyhoz hozzáér), sarkaim és a kéz ujjaim is nagyon fájnak (főleg oldalirányú mozgatásra). (ennek ellenére a vérképem is szinte teljesen rendben van).Elméletileg a csonthártyák és az íntapadási részek vannak gyulladásban, de ez nem igazolt vérképből. Igazából nem értem mi okozza a problémámat, rengeteg vizsgálat után sem tudok konkrét diagnózist (SNSA csoportba besoroltak) és hogy célzottan mivel lehet segíteni a problémámon vagy megszüntetni végleg!(ahogy korábban is írtam folyik a Salazopyrin kúrám a 13. hétben)Pár kérdésem lenne, hogyha esetleg tőmondatokban tudna válaszolni, amennyiben ideje engedné: 1. Maga a betegség elmúlhat-e végleg (esetemben elvileg krónikussá vált)? 2. Hogyha Reaktív arthritisről van szó, az átfordulhat-e Rheumatoid arthritisbe (ami autoimmun betegség, nekem az immunpanelem negatív lett így a “hagyományos” RA-t kizárták)? 3. Salazopyrin többnyire hatásos kezelés lehet az esetemben (13 hete szedem, de szinte nem javult semmit sem)? 4. Jelenleg autoimmun betegségről beszélhetünk? 5. Ön találkozott -e a praxisában olyan beteggel, aki hozzám hasonló problémával fordult Önhöz? Köszönettel
Tisztelt Kérdező!
A kérdések pontos tisztázására immunológus-reumatológus kell, hogy válaszoljon, aki az Ön összes panaszával, tünetével és leletével tisztában van. Javasoljuk, hogy amennyiben megoldható kérjen beutalót az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetbe (ORFI).
Tisztelettel:
balneoportal.hu
Magyarországi gyógyfürdők - Balneológiai kezelések
A bal csípőmmel bejegyeztek csípőprotézis műtétre 1-1,5 év várakozással. Diagnózis: Coxartrózis 1.s.A problémám amiben tanácsot szeretnék kérni a következő: Kb. két hónapja a másik csípőm és a lábam sokkal jobban fáj, a legenyhébb mozdulatra is néha éles fájdalmat érzek.A műtétre váró lábam csak hosszabb terhelésre fáj, és egészen más jellegű érzés.Ha végzem a gyógytornát, a bal csípőmmel viszonylag jól bírom, de az enyhébben kopott esetében intenzív fájdalmat érzek .Lehet ez csípő bursitus? Mi a teendőm? Sajnos mivel egy vesém van már csak( jóindulatú daganat miatt 9 éve eltávolították), nem szedhetek sok gyulladáscsökkentő gyógyszert, így alig merek kimozdulni otthonról.Köszönettel várom válaszát
Tisztelt Kérdező!
Végeztessen összehasonlító röntgent, esetleg MR vizsgálatot a csípőjéről a pontos diagnózis megállapításához.
Tisztelettel:
balneoportal.hu
Magyarországi gyógyfürdők - Balneológiai kezelések
Combnyaktörés után lehetséges-e balneoterápiás kezelés , ha a beteg már részesült orvosi mozgásszervi rehabilitációban.
Tisztelt Kérdező!
A műtétet végző orvostól kellene megkérdezni, hogy jelen egyedi esetben mi a szakmai javaslata.
Üdvözlettel,
balneoportal.hu
Magyarországi gyógyfürdők - Balneológiai kezelések
Milyen nőgyógyászati problémák esetén segít a jódos-sós gyógyvíz? Mióma esetén javasolt? Milyen módon hat?
Krónikus kismedencei gyulladásokban, méhnyakgyulladásban hat, összenövések okozta visszatérő alhasi fájdalmakban lehet hatékony. Bizonyító erejű vizsgálatról ezzel kapcsolatban nem tudok.
Dr. Varga Péter
Tisztelt Doktor Úr!Fél évvel ezelött volt egy középidös vetélésem. Azóta diagnosztizákták nálam a Pco-t, a szükséges kezelést, gyogyszereket megkaptam. Ez az első hónap, hogy Clostilbegyttel probálunk peteérést elérni, de a 14.napon csak 12 mm-es lett a tüsző. Az orvos szerint ez a honap eredménytelen, túl kicsi a méret. Méhnyálkahártya 7 mm.Ön szerint is eredménytelen, be reménykedjek, hogy lesz ovulácio?Válaszát előre is köszönöm
Bízzon a kezelő orvosában, igen tovább kell folytatni a megfelelő kezelést!
Dr. Varga Péter
Tisztelt Doktor Úr! A problémám ősz elején kezdődött! Először a jobb kezem utána a bal kezem fájt egy hétig. Mivel már többször volt ínhüvelygyulladásom, ezért pihentettem, borogattam és elmúlt. De visszamaradt egy gyengeség. Sokkal kevesebb az erő a kezeimben. Reggelente merevek az ujjaim. Időpontot kértem a reumatológiára. Itt fizioterápiás kezeléseket írtak fel, amelyektől még rosszabb lett a helyzet. Azóta fájnak is a kezeim. Soron kívül megkerestem a reumatológus doktornőt és határozottan kértem, hogy küldjön el vérvételre. A speciális vérvétel eredményei még nem jöttek meg, de süllyedésem, a CRP-m és a reuma faktorom jó lett. Az AST-m volt emelkedettebb, ezért saját szakállamra góckutatásba kezdtem. A vizelet tenyésztésem eredménye E. coli 10 az 5-en. Erre írt fel házi orvosom antibiotikumot. A fogászati és a fül-orr- gégészeti eredményeim rendben voltak. Viszont a nőgyógyászatra vissza kell mennem, mert hormonális spirál van felhelyezve és a spirál körül kialakult egy kis folyadékgyülem. Nagyon ideges vagyok, hogy a speciális vérvételnek mi lesz az eredménye. A reumatológus doktornő, akihez kerültem most szakvizsgázik, nem tudom elérni sajnos. Azt mondta, hogy majd ha meglesz a speciális vérvétel eredménye akkor találkozzunk. Tanácsra lenne szükségem, hogy merre induljak tovább? Lehet, hogy a spirál okozza ezt az egészet? Válaszát előre is köszönöm!
Igen, a méhen belüli eszköz (spirál), az UH-on látható folyadékgyülemmel mindenképpen gócnak és krónikus gyulladás forrásának tekintendő, még a normális labor leletek birtokában is.
Javaslom ismételt nőgyógyászati vizsgálatát és a spirál mielőbbi, esetleg menses alatti eltávolítását.
Üdvözlettel:
Dr.Varga Péter
Tisztelt Dr. Úr! Nagyon erős váll, nyak, kéz fájdalom miatt küldtek gerinc mr vizsgálatra. A lordosis kiegyenesedett, a corpusok magassága rendes, a peremek megnyúltak. A th.I I./V. segmentumok magasságában a myelon centrumában 2-3mm legnagyobb szélességű syrinxnek imponáló, magas T2 jeladású terület van. Egyebekben a myelon jelviszonyai szabályosak. A C.V./VI porckorong körkörösen minimálisan elődomborodik. A gyökök szabadok. A ventrális liquor tér jelzetten szűkebb. Ön szerint mi lehet a bajom? Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelt Kérdező!
Első lépésként a területi reumatológus vagy ortopéd szakorvost keresse fel. A későbbiekben az ő javaslatuk alapján jöhet szóba balneoterápiás kezelés.
Üdvözlöm! 55 éves nő vagyok, szeretném megkérdezni, hogy napi 1000 mg. kálcium és 4000 NE D vitamin éveken át való szedése nem okoz-e a szervezetben lerakódást?Mennyi az a mennyiség,ami hosszú távon kockázatok nélkül szedhető? Köszönöm előre is a választ!
A D-vitaminból napi 1000 NE elegendő, a kalcium napi adagja 1000-1500 mg. Ezek fölött mészlerakódás veszélye növekszik.
Tisztelettel azt szeretném megkérdezni, milyen módszerek, milyen kezelés létezik a Sudeck-szindrómára?
További kérdés Balneoportál részéről: A pontos válaszadáshoz szeretnénk megkérdezni, hogy pontosan melyik testrész (kéz, láb?) érintett a Sudeck-szindrómával?
Válasz a kérdezőtől: a jobb kéz csuklójáról van szó, kettős csonttörést szenvedett és fémlemezt ültettek be. Köszönöm, ha válaszolnak!
Orvos válasza: Szénsavfürdő, gyógytorna javasolható!
Tisztelt Doktor Úr. Az alábbi MR eredményem van: A nyaki lordosis megtartott. Kissé dehydralt discosok. C V - VI. között bal oldalon széles alapú lateralis, részben a foramenbe is beterjedő hernia látható. Egyéb szinteken hernia vagy gyöki kompesszióra utaló eltérés nem látható. Norm jelmenetü myelon.A craino-spinalis ép. Vélenény: Hernia disci i.v. C V-VI.1.s Kérem értelmezni szíveskedjék. Köszönöm.
Elsősorban gerinc sebésszel kell tisztázni, hogy a porckoronggal mi a teendő.
Tisztelt Doktor Úr! Tanácsot szeretnénk kérni. Férjem gerincét megműtötték, az ellenőrző vizsgálaton azt írták a leletbe, hogy idegsebészeti ellátást nem igényel, minél hamarabb balneológiai kezelés javasolt. Időpontunk a mai napig nincs, de a férjem állapota egyre romlik. Reggel nem tud felállni, forgóiban nagy fájdalom van. Napközben jön megy, de hosszú távon képtelen sétálni. Mit tegyünk?
Tisztelt Hölgyem!
Honnan kértek időpontot? Hol lakik?
A területileg illetékes reumatológiai vagy rehabilitációs szakrendelés utalhatja be, vagy írhat fel fürdőjegyet.
Üdvözlettel
Prof. Dr. Bender Tamás
Tisztelt Doktor úr! Kérem a javaslatát, hogy férjem részére milyen kezeléseket ajánlana. Ugyanis demenciája is van. Hátfájás főleg a gerinc és csípőtájon. A kérdésem még az volna, hogy van -e a kórházban szobabicikli. Köszönettel, előre is.
A demencia előrehaladottságának függvényében javasolható vagy ellenjavallt a balneológiai terápia. Első lépésként háziorvosi vizsgálat javasolt, aki a beteg állapotától függően tájékoztat a további lehetőségekről.
Tisztelt Doktor úr! Van nekem egy elég régi mozgásszervi problémám. Mégpedig csípőizületi rések beszűkültek. SUBchondralis sclerosis figyelhető meg. Mindkét oldalon protuberancia acetabuli ábrázolódik. Vélemény: Coxarthrosis. Nagyon szeretnék önökhöz bejelentkezni,mivel tudomásom van róla, hogy Önök nagyon profik, egy kúraszerű bent fekvésre. Állítólag Önök majdnem, hogy csodát tesznek. Valaki, aki rosszabb helyzetben volt, és tőlem idősebb, még ma is áldja Önöket. Kérem szíves válaszát a lehetőségről. Köszönöm.
Háziorvosi beutalóval a területileg illetékes reumatológia javaslata alapján kezdeményezhető kórházi, kúraszerű ellátás.
Tisztelt Doktor úr! Anyukámnak súlyos balesete volt (71 éves), a fejére esett, a Pécsi Idegsebészeti Klinikán műtötték. Agysérülése a csodával határos módon nincs, a régi dolgokra emlékszik, de a balesetre és annak körülményeire nem, nem mindig van tisztában a jelenlegi helyzettel sem. Hazajövetele után szeretném ha további rehabilitációban részesülne, szeretném megtudni, milyen lehetőségeink vannak, akár fizetős rendszerben is.
Rehabilitációs Központ szakorvosával történő konzultáció javasolt a további esetleges terápiákkal kapcsolatban.
Tisztelt Doktor Úr! Az MRI leletem Hernia disci L.VI med.l.d. mai grad. McKenzie tornát végzek, s egyre jobban vagyok. A kérdésem, ön szerint a súlyterápia ajánlott-e nekem, s esetleg milyen balneoteráoiás eljárás lehetne jó? S mivel a közelemben nincs ilyen fürdő, ott lakással tudnám megoldani, hány napos intenzív kúra szokott már eredményes lenni? Köszönettel!
Ha egyre jobban van, akkor most nincs értelme más kezelésnek. A súlyfürdő hasznos de csak kúraszerűen, mint ahogy a balneoterápia is. Ez legalább 15 kezelés egy kúrában.
Prof. Dr. Bender Tamás