Szilva Termál és Wellnessfürdő

A Szilva Termál és Wellnessfürdő Vásárosnaményben egész évben szeretettel várja gyógyulni, vagy kikapcsolódni vágyó vendégeit.

Magyarország valamennyi tájegységének képviselői szüntelenül arra törekszenek, hogy megismertessék régiójuk természeti kincseit, turizmust csábító ajánlataival, jobbnál-jobb akciós program csomagjaikkal odacsalják a látogatókat.

Nekünk, Vásárosnaményiaknak, már van jól ismert értékünk, melyet nem kell hangos szóval bemutatnunk, úgy is tudja minden hazánk fia vagy akár külföldi, mit is jelent az a szó, hogy Tisza, a Szatmár-Beregi táj leírhatatlan értéke, valamint kincsünk, a Szatmári Jonatán alma és a Szatmári Szilva fogalma.

A három folyó, a Tisza, a Szamos és a Kraszna folyó találkozásától mindössze 2 km távolságra található, közvetlenül a Kraszna folyó partján épült meg közel tizedik esztendeje a Szilva Termál- és Wellnessfürdő.

Három fedett (termál medence, vízi óvoda, úszómedence) és egy nyitott medencéjével egész évben folyamatosan fogadja vendégeit.

A 700 méteres mélységből felszínre törő 45 °C-os alkáli-hidrogénkarbonátos termálvíz nagy mennyiségben tartalmaz nátriumot, kloridot és szulfátot.

Hatóanyagai jótékonyan hatnak az emésztőszervi, izületi és krónikus nőgyógyászati megbetegedések kezelésére, továbbá elősegíti az érbetegségek gyógyulását.

A fürdő wellness szolgáltatásaink segítik a látogatók testi és szellemi felfrissülését.

A pihentető pezsgőmedence, a nedves és száraz szauna, a gőzkabin, valamint a különféle masszázsok frissítő, méregtelenítő hatásának köszönhetően megújul a vendégek szervezete.

A Szilva Wellness és Termálfürdő számtalan kiaknázatlan regionális látnivaló, természeti kincs, turisztikai célpont kiindulója és végpontja, színtere rendezvényeknek, hang- és sportversenyeknek, koncerteknek, kulturális programoknak.

Általános adatok

Besorolás
TB komplex

Gyógyfürdő

Gyógyszálló

Gyógyhely

Nyitva tartás

hétfő - vasárnap: 09:00 - 20:00

Parkolás

nincs
Akadálymentesített
Az intézményen belül
Az intézményen kívül

Az intézmény akadálymentesített mozgássérültek számára

Az intézmény akadálymentesített látássérültek számára

Gyógyfürdő engedélyek

ÁNTSZ gyógyfürdő engedéllyel rendelkezik

ÁNTSZ által elismert ásványvíz

ÁNTSZ által elismert gyógyvíz

KEF-2286/2014
Gyógyszálló engedélyek

ÁNTSZ gyógyszálló engedéllyel rendelkezik

ÁNTSZ által elismert ásványvíz

ÁNTSZ által elismert gyógyvíz

Egyéb

Gyógy-, termál-, ásványvizet szolgáltató kút, kutak neve/azonosító száma:

Szilva Termál és Wellnessfürdő

Finanszírozás

Társadalombiztosítás
Gyógyvizes gyógymedence
Gyógyvizes kádfürdő
Iszappakolás
Súlyfürdő
Szénsavas fürdő
Orvosi gyógymasszázs
Víz alatti vízsugármasszázs
Víz alatti csoportos gyógytorna
Komplex fürdőgyógyászati ellátás
18 éves kor alatti csoportos gyógyúszás

Szilva Termál és Wellnessfürdő

Kezelések

Kezelések
Darabszám
TB finanszírozott
TB nélkül, ár (Ft)
Kezelés (perc)
Kúra (nap)

Gőzfürdő

Szauna

Szakorvos
Rendelési idő
Bejelentkezés szükséges
Megjegyzés

Szilva Termál és Wellnessfürdő

Javallatok

Javallat
Kezelés előtt (otthon) elvégzendő vizsgálatok
Megjegyzés/Határértékek (ahol értelmezhető)
ízületi és izomfájdalmak
RTG, vérkép, CRP, We, immunológiai leletek, ha van UH, hozza
Ha fehérvérsejt 10 G/l feletti, vagy CRP 20 feletti, szakorvosi javaslat kell.
krónikus gyulladásos mozgásszervi megbetegedések
RTG, vérkép, CRP, We, immunológiai leletek, ha van UH, hozza
Ha fehérvérsejt 10 G/l feletti, vagy CRP 20 feletti, szakorvosi javaslat kell.
érszűkület (végtagkeringési zavarok)
kezelőorvos javaslat (angiológus, kardiólógus)
idült gyulladásos nőgyógyászati betegségek
kezelőorvos javaslat

Ellenjavallatok, figyelmeztetések balneoterápiára vonatkozóan

Ellenjavallat
Kezelés előtt (otthon) elvégzendő vizsgálatok
Megjegyzés/Határértékek (ahol értelmezhető)
aktív tumor
Nem javasolt
fertőző megbetegedés
TILOS
Szakorvosi javaslattal megengedhető, pl csak parenteralisan terjedő betegségekben
akut gyulladásos betegség
TILOS
Szakorvosi javaslattal megengedhető, pl. egyes ízületi gyulladásokban
alkoholhatás
TILOS

Szilva Termál és Wellnessfürdő

Medencék

Válasszon a lenyíló menüpontok közül!

Ajánlatkérés

Alap információk

Ha szívesen felkeresné a gyógyfürdőt, megkérdezheti, van-e szabad hely az ön által választott időpontban. Írja be az adatait, tegyen pipát a „Nem vagyok robot” előtti négyzetbe, majd kattintson a küldés gombra. Néhány napon belül választ kap.

E-mail cím*

Telefonszám*

Érkezés napja:*

Távozás napja:*

Utazás jellege:

Szobák száma:*

Vendégek száma:*

Kerekesszékkel megközelíthető:

Állat vihető

Kapcsolatok

Cím: 4800 Vásárosnamény, Beregszászi út 1/b
Telefon: 06-45/470-180
Fax:
E-mail: reception@szilvafurdo.hu
Honlap: http://szilvafurdo.hu/

Nagyobb térképre váltás

További szálláslehetőségek

Tekintse meg a település, illetve a környékén található szálláslehetőségeket és foglaljon online!

Legnépszerűbb gyógyfürdők