Eger Termál Kft. Török Fürdő

Az Eger Termál - Török Fürdő egész évben szeretettel várja gyógyulni, vagy kikapcsolódni vágyó vendégeit.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy próféta, akit Mohamednek hívtak.

Mohamed azt tartotta, hogy a rendszeres tisztálkodás javítja a nemzőképességet, - ugye, régóta tudjuk, hogy a szappan és a víz csodákra képes - és mivel szerette volna, ha minél több híve van, így megparancsolta nekik, hogy minden héten legalább egyszer menjenek el fürdőbe és tisztálkodjanak meg alaposan.

Élt egykor egy török pasa is, Arnaut pasa, aki emeltetett városunkban egy gyönyörű, arany kupolás fürdőt, ahol a hithű mohamedánok tisztálkodhattak és társaloghattak. Ez a csodás fürdő – többszöri felújítást követően – még mindig áll és 6 medencével, magas színvonalú wellness-és gyógyászati szolgáltatással várja vendégeit!

A Török Fürdőben a radon tartalmú gyógyvíz a medencék alját borító kövek alatt tör fel három helyen, a Török-medence, a „Tükör medence" és a Pezsgő-fürdő medence alatt (mely nevét a felszálló buborékok szakadatlan pezsgése miatt kapta). Ezen kívül még három medence található az épületben, melyek a mai kornak megfelelő élményelemekkel bővítettek.

A Török Fürdőben található víz gyógyhatása a benne oldott radonnak köszönhető, mely gyulladáscsökkentő hatású és fokozza a szervezet endorfin-termelését, így a közérzetre is kedvezően hat. Az ionizáló sugárzás a sejtek regenerációs folyamatait is előmozdítja.

A Termálfürdőben kétféle gyógyvizes medencét használhatnak a betegek. Az egyik a Török Fürdő külső oldalához csatlakozó radonos gyógymedence, melynek vize megegyezik a Török Fürdőben található gyógyvízzel, a másik egy kénes, szulfidos gyógyvíz, melynek hőmérséklete 39°C, tehát jóval melegebb a radonos gyógyvíznél.

Általános adatok

Besorolás
TB komplex

Gyógyfürdő

Gyógyszálló

Gyógyhely

Akadálymentesített
Az intézményen belül
Az intézményen kívül

Az intézmény akadálymentesített mozgássérültek számára

Az intézmény akadálymentesített látássérültek számára

Gyógyfürdő engedélyek

ÁNTSZ gyógyfürdő engedéllyel rendelkezik

ÁNTSZ által elismert ásványvíz

ÁNTSZ által elismert gyógyvíz

Gyógyszálló engedélyek

ÁNTSZ gyógyszálló engedéllyel rendelkezik

ÁNTSZ által elismert ásványvíz

ÁNTSZ által elismert gyógyvíz

Egyéb

Gyógy-, termál-, ásványvizet szolgáltató kút, kutak neve/azonosító száma:

Eger Termál Kft. Török Fürdő

Finanszírozás

Társadalombiztosítás
Gyógyvizes gyógymedence
Gyógyvizes kádfürdő
Iszappakolás
Súlyfürdő
Szénsavas fürdő
Orvosi gyógymasszázs
Víz alatti vízsugármasszázs
Víz alatti csoportos gyógytorna
Komplex fürdőgyógyászati ellátás
18 éves kor alatti csoportos gyógyúszás
SZÉP kártyák
K&H SZÉP Kártya, MKB SZÉP Kártya, OTP SZÉP Kártya

Eger Termál Kft. Török Fürdő

Kezelések

Kezelések
Darabszám
TB finanszírozott
TB nélkül, ár (Ft)
Kezelés (perc)
Kúra (nap)

Csoportos víz alatti gyógytorna

Gyógyúszás

Iszapkezelés

Ultrahang kezelés

Víz alatti vízsugármasszázs (tangentor)

Szakorvos
Rendelési idő
Bejelentkezés szükséges
Megjegyzés

Eger Termál Kft. Török Fürdő

Javallatok

Javallat
Kezelés előtt (otthon) elvégzendő vizsgálatok
Megjegyzés/Határértékek (ahol értelmezhető)
Spondylarthritis Ankylopoetica (Bechterew kór)
Vérkép, CRP
Ha fehérvérsejt 10 G/l feletti, vagy CRP 20 feletti, szakorvosi javaslat kell.
ízületek degeneratív (kopásos) betegségei
RTG, vérkép, CRP, We, ha van UH, hozza
Ha fehérvérsejt 10 G/l feletti, vagy CRP 20 feletti, szakorvosi javaslat kell.
ízületi és izomfájdalmak
RTG, vérkép, CRP, We, immunológiai leletek, ha van UH, hozza
Ha fehérvérsejt 10 G/l feletti, vagy CRP 20 feletti, szakorvosi javaslat kell.
porckorongsérv
MR vagy CT, vérkép, CRP, We
Ha fehérvérsejt 10 G/l feletti, vagy CRP 20 feletti, szakorvosi javaslat kell.
baleseti utókezelés
RTG, vérkép, CRP, We, ha van CT, hozza
Ha fehérvérsejt 10 G/l feletti, vagy CRP 20 feletti, szakorvosi javaslat kell.
gyógyult csonttörés
RTG, vérkép, CRP, We, ha van CT, hozza
Ha fehérvérsejt 10 G/l feletti, vagy CRP 20 feletti, szakorvosi javaslat kell.
kimerültség, feszültség okozta pszichiátriai kórképek
kezelőorvos javaslat
vegetatív idegrendszeri panaszok
nem kell
nem releváns
szív- és érrendszeri betegségek (krónikus stádiumai)
kezelőorvos javaslat (kardiólógus)

Ellenjavallatok, figyelmeztetések balneoterápiára vonatkozóan

Ellenjavallat
Kezelés előtt (otthon) elvégzendő vizsgálatok
Megjegyzés/Határértékek (ahol értelmezhető)
aktív tuberculosis
TILOS
fertőző megbetegedés
TILOS
Szakorvosi javaslattal megengedhető, pl csak parenteralisan terjedő betegségekben
vizelet és/vagy széklet inkontinencia
TILOS
lázas állapot
TILOS
magas vérnyomás (nem kellően beállított)
TILOS
160/100 Hgmm felett
nem fixált magas vérnyomás
nem javasolt
160/100 Hgmm felett
szívelégtelenség enyhébb formái
szakorvosi javaslat

Eger Termál Kft. Török Fürdő

Medencék

Válasszon a lenyíló menüpontok közül!

Ajánlatkérés

Alap információk

Ha szívesen felkeresné a gyógyfürdőt, megkérdezheti, van-e szabad hely az ön által választott időpontban. Írja be az adatait, tegyen pipát a „Nem vagyok robot” előtti négyzetbe, majd kattintson a küldés gombra. Néhány napon belül választ kap.

E-mail cím*

Telefonszám*

Érkezés napja:*

Távozás napja:*

Utazás jellege:

Szobák száma:*

Vendégek száma:*

Kerekesszékkel megközelíthető:

Állat vihető

Kapcsolatok

Cím: 3300 Eger, Fürdő utca 3-4
Telefon: 06-36/510-552
Fax: -
E-mail: torokfurdo@egertermal.hu gyogyaszat@egertermal.hu
Honlap: http://egertermal.hu/

Nagyobb térképre váltás

További szálláslehetőségek

Tekintse meg a település, illetve a környékén található szálláslehetőségeket és foglaljon online!

Legnépszerűbb gyógyfürdők