Jonathermál Gyógy- és Élményfürdő

A Jonathermál Gyógy- és Élményfürdő Kiskunmajsán egész évben szeretettel várja gyógyulni, vagy kikapcsolódni vágyó vendégeit.

A harminc éves múltra visszatekintő Jonathermál Gyógy - és Élményfürdő, Kiskunmajsán, Bács-Kiskun megyében található. A fürdő mellett foglal helyet a Jonathermál Zrt. motel és kempingje is, illetve a kiskunmajsai üdülőfalu, melyek együttesen, már három évtizede várják a pihenésüket itt eltölteni vágyókat.

Fürdőnk egy egész évben folyamatosan működő háromgenerációs fürdő, ahol a család minden tagja felüdülhet a parkosított, sportolási lehetőségekkel is ellátott környezetben, a kül- és beltéri gyógy-, csúszdás-, hullám- és élménymedencékben. Igénybe veheti az általunk nyújtott szálláslehetőségeket, valamint megkóstolhatja a közeli éttermek különlegességeit.

Általános adatok

TB komplex

Gyógyfürdő

Gyógyszálló

Gyógyhely

Akadálymentesített
Az intézményen belül
Az intézményen kívül

Az intézmény akadálymentesített mozgássérültek számára

Az intézmény akadálymentesített látássérültek számára

Gyógyfürdő engedélyek

ÁNTSZ gyógyfürdő engedéllyel rendelkezik

262/Gyf/1988 OTH-GYÓGYF 205-9/

ÁNTSZ által elismert ásványvíz

ÁNTSZ által elismert gyógyvíz

911/OTH/2009
Gyógyszálló engedélyek

ÁNTSZ gyógyszálló engedéllyel rendelkezik

ÁNTSZ által elismert ásványvíz

ÁNTSZ által elismert gyógyvíz

Egyéb

Gyógy-, termál-, ásványvizet szolgáltató kút, kutak neve/azonosító száma:

Jonathermál Gyógy- és Élményfürdő

Finanszírozás

Társadalombiztosítás
Gyógyvizes gyógymedence
Gyógyvizes kádfürdő
Iszappakolás
Súlyfürdő
Szénsavas fürdő
Orvosi gyógymasszázs
Víz alatti vízsugármasszázs
Víz alatti csoportos gyógytorna
Komplex fürdőgyógyászati ellátás
18 éves kor alatti csoportos gyógyúszás
SZÉP kártyák
K&H SZÉP Kártya, MKB SZÉP Kártya, OTP SZÉP Kártya

Jonathermál Gyógy- és Élményfürdő

Kezelések

Kezelések
Darabszám
TB finanszírozott
TB nélkül, ár (Ft)
Kezelés (perc)
Kúra (nap)

Banho de dióxido de carbono

Massagem subaquática com jacto de água (tangentor)

Sauna

Sauna de infravermelhos

Szakorvos
Rendelési idő
Bejelentkezés szükséges
Megjegyzés

Jonathermál Gyógy- és Élményfürdő

Javallatok

Javallat
Kezelés előtt (otthon) elvégzendő vizsgálatok
Megjegyzés/Határértékek (ahol értelmezhető)
espondilite anquilosante (Spondylarthritis Ankylopoetica) (Doença de Bechterew)
Se o glóbulo branco estiver acima de 10 G/l ou o CRP acima de 20, é necessário um parecer de médico especialista.
inflamação semiaguda das articulaçőes
Raio X, contagem sanguínea, CRP, We
Se o glóbulo branco estiver acima de 10 G/l ou o CRP acima de 20, é necessário um parecer de médico especialista.
doenças crónicas da coluna vertebral
Raio X, contagem sanguínea, CRP, We
Se o glóbulo branco estiver acima de 10 G/l ou o CRP acima de 20, é necessário um parecer de médico especialista.
deformação da coluna vertebral
RTG
năo é relevante
deformaçőes músculo-esqueléticas desenvolvidas após doenças neurológicas
não tem que, se você tem raio-X, traz
năo é relevante
inflamação crónica das articulaçőes
Raio X, contagem sanguínea, CRP, We, se houver UH trazer
Se o glóbulo branco estiver acima de 10 G/l ou o CRP acima de 20, é necessário um parecer de médico especialista.
poliartrite crónica
Raio X, contagem sanguínea, CRP, We, se houver UH trazer
Se o glóbulo branco estiver acima de 10 G/l ou o CRP acima de 20, é necessário um parecer de médico especialista.
doenças degenerativas das articulaçőes
Raio X, contagem sanguínea, CRP, We
Se o glóbulo branco estiver acima de 10 G/l ou o CRP acima de 20, é necessário um parecer de médico especialista.
dores de articulaçőes e músculos
Raio X, contagem sanguínea, CRP, We, achados imunológicos, se UH, trazendo
Se o glóbulo branco estiver acima de 10 G/l ou o CRP acima de 20, é necessário um parecer de médico especialista.
doenças músculo-esqueléticas inflamatórias crónicas
Raio X, contagem sanguínea, CRP, We, achados imunológicos, se UH, trazendo
Se o glóbulo branco estiver acima de 10 G/l ou o CRP acima de 20, é necessário um parecer de médico especialista.
reumatismo de tecidos moles (inflamação crónica da bainha do tendão, dor muscular crónica, epicondilite)
Raio X, contagem sanguínea, CRP, We, se houver UH trazer
Se o glóbulo branco estiver acima de 10 G/l ou o CRP acima de 20, é necessário um parecer de médico especialista.
doenças osteomusculares
Raio X, contagem sanguínea, CRP, We, se houver UH trazer
Se o glóbulo branco estiver acima de 10 G/l ou o CRP acima de 20, é necessário um parecer de médico especialista.
alteraçőes degenerativas das articulaçőes dos membros
Raio X, contagem sanguínea, CRP, We, se tiver Ultrassom, deve trazé-lo
Se o glóbulo branco estiver acima de 10 G/l ou o CRP acima de 20, é necessário um parecer de médico especialista.
tratamento após acidente
Raio X, contagem sanguínea, CRP, We, se tiver TC, deve trazé-lo
Se o glóbulo branco estiver acima de 10 G/l ou o CRP acima de 20, é necessário um parecer de médico especialista.
reabilitaçăo do aparelho locomotor
năo é necessário
năo é relevante
estados após lesőes
Precisamos de um tempo de espera de pelo menos 6-8 semanas após a remoçăo das suturas após a operaçăo (cicatrizaçăo).
năo é relevante
pós-tratamento de lesőes esportivas
Precisamos de um tempo de espera de pelo menos 6-8 semanas após a remoçăo das suturas após a operaçăo (cicatrizaçăo).
năo é relevante
pós-tratamento de paralisia após cirurgia cerebral
parecer do médico especialista
pós-tratamento de paralisia após hemorragia cerebral
parecer do médico especialista
pós-tratamento depois de outras neuralgias
parecer do médico especialista
pós-tratamento de paralisia após enfermedade Heine Medin
parecer do médico especialista
certas doenças ginecológicas
parecer do médico especialista

Ellenjavallatok, figyelmeztetések balneoterápiára vonatkozóan

Ellenjavallat
Kezelés előtt (otthon) elvégzendő vizsgálatok
Megjegyzés/Határértékek (ahol értelmezhető)
tuberculose activa
É PROIBIDO
tumor activo
Năo recomendado
doença infecciosa
É PROIBIDO
Pode ser permitido após parecer do médico especialista, por exemplo em caso de doenças parenterais
descarga contínua de bactérias
É PROIBIDO
incontinęncia urinária e/ou fecal
É PROIBIDO
doença inflamatória aguda
É PROIBIDO
Pode ser permitido após parecer do médico especialista, por exemplo em certos casos da artrite
artrite aguda
É PROIBIDO
Pode ser permitido após parecer do médico especialista, por exemplo em certos casos da artrite
efeito de álcool
É PROIBIDO
febre
É PROIBIDO
hipertensăo (năo bem ajustada)
É PROIBIDO
acima de 160/100 Hgmm
hipertensăo (grave)
parecer do médico especialista
acima de 11/100 Hgmm
flebite aguda
É PROIBIDO
hipertensăo năo controlada
năo recomendado
acima de 160/100 Hgmm
hiperatividade da tireóide
parecer do médico especialista
hemorragia
parecer do médico especialista

Jonathermál Gyógy- és Élményfürdő

Pools

Válasszon a lenyíló menüpontok közül!

Információkérés és szállásfoglalás

Alap információk

Ha szívesen felkeresné a gyógyfürdőt, megkérdezheti, van-e szabad hely az ön által választott időpontban. Írja be az adatait, tegyen pipát a „Nem vagyok robot” előtti négyzetbe, majd kattintson a küldés gombra. Néhány napon belül választ kap.

E-mail cím*

Telefonszám*

Érkezés napja:*

Távozás napja:*

Utazás jellege:

Szobák száma:*

Vendégek száma:*

Kerekesszékkel megközelíthető:

Állat vihető

Kapcsolatok

Cím: 6120 Kiskunmajsa, Kőkút 26.
Telefon: 77/481-855, 77/481-245
Fax: 77/481-013
E-mail: info@jonathermal.hu
Honlap: http://www.jonathermal.hu

Visualizar mapa ampliado

További szálláslehetőségek

Tekintse meg a település, illetve a környékén található szálláslehetőségeket és foglaljon online!

Legnépszerűbb gyógyfürdők