Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont

A Ceglédi Gyógy- és Strandfürdő egész évben szeretettel várja gyógyulni, vagy kikapcsolódni vágyó vendégeit.

Az 1990-es évek elején próbafúrásokat végeztek Cegléd város határában, melynek eredményeként 1000 méteres mélységből 54°C-os melegvíz tört a felszínre. Az izgalom és az öröm indokolt volt, a laboreredmények igazolták a várva várt hírt. Termálvíz! Nátrium-klorid-hidrogénkarbonát, valamint fluorid és jodit gyógyvizek csoportjába tartozik, mely kiválóan alkalmas: mozgásszervi, reumatikus, emésztőszervi, bőrgyógyászati betegségek és az idegpályák rehabilitációs kezelésére. Ezen túlmenően ivókúraként is javallott. A gyógyvízzé nyilvánítása 2004 júniusában megtörtént. Felvetődött a hely gyógyhellyé nyilvánításának gondolata, mert a klimatikus, időjárási és környezeti viszonyok jó alapot teremtenek erre.
A képviselő-testület úgy határozott, hogy saját beruházásként valósítja meg terveit. 2001-ben a Széchenyi terv keretében ehhez még több mint 700 millió forintos támogatás is hozzájárult. Így a Fürdő-beruházás volumene meghaladja a 2,5 milliárd forintot.

Termálfürdő - Gyógyfürdő, Cegléd 2002 tavaszán 38000 m2 összterületen, útjára indulhatott egy régóta dédelgetett álom.
Kül- és beltéri medencék: a gyógymedencéktől a látvány-medencékig, a gyermekmedencéktől az úszómedencéig, összesen tíz medencével, közel 1400 m2 vízfelülettel biztosítja a gyógyászati és wellness programokat.
A több szintes fedett épületben egész éves nyitva tartással: élménymedence, két ülőmedence és egy gyermekmedence, gyógytorna medence, súlyfürdő, tangentor-kádak, tornaterem, gyógy- és wellness masszázs, fizikoterápiás kezelések, szauna szolgálja a gyógyulást, a felüdülést, a kikapcsolódást.
19000 m2 virágos park és ligetes sétány csábít barangolásra.

Termálfürdő - Gyógyfürdő, Cegléd Dísztó, sportpályák, játszóterek kínálják sport, animációs és kulturális programjait. Az étterem hangulatos teraszáról remek kilátás nyílik az egész fürdő területére. Az érdeklődőket városi kultúrális programok, a kirándulni vágyókat lovaglás, borkóstolás, gasztronómiai túrák kényeztetik.
Hogy mit hoz a jövő? Belátható idon belül, tehát 5-6 éven belül gondolkodva, fogalmazódott meg a cél: egy üdülőfalu megvalósítása. Ezt a célt szolgálja Cegléd város akarata, a Termálfürdő felkészített csapata, a mozgósításra váró befektetések és beruházások, a regionális feladat- és programegyeztetések.
A Ceglédi Termálfürdő 2003. május 1-jén nyitotta meg kapuit, a strand ünnepélyes átadására 2003. június 21-én került sor. Cegléd város képviselőtestülete 2003. október 11-én döntött 300 férőhelyes szálláshely létesítéséről, illetve a Fürdő mellett egy 17 csúszdás AQUAPARK létrehozásáról, melyek átadására 2005-ben került sor.

A VÍZ ÖSSZETÉTELE

Ceglédet méltán nevezhetjük Pest megye egyik legkiválóbb termál adottságokkal rendelkező városának. A Ceglédi Gyógy- és Strandfürdő megteremtésének bázisát a több mint 1000 méteres mélységből feltörő 54°C-os termálvíz szolgáltatja, melyet 2004-ben gyógyvízzé nyilvánítottak.
Nátrium-klorid-hidrogénkarbonát, valamint fluorid és jodid gyógyvizek csoportjába tartozik, mely kiválóan alkalmas: mozgásszervi, reumatikus, emésztőszervi, bőrgyógyászati betegségek és idegpályák rehabilitációs kezelésére. A fürdőkúrák ingere az immunrendszer védekezőképességét is aktiválja.

SZOLGÁLTATÁSOK

Sportpályák
strandfoci
strandröplabda
strandkézilabda
aerobic-bemutatók
fitnesz-bemutatók
vizilabda

Játszóterek
animációs gyerekprogramok, korcsoportonkénti bontásban
bohócműsorok gyerekeknek
fotóalbum, galéria
bemutatók, kiállítások

Informații generale

Complexul TB

Gyógyfürdő

Gyógyszálló

Gyógyhely

Ore de deschidere

Szezonon kívüli időszak: szeptember 1. – május 23.
Nyitva tartás: hétfő – vasárnap 10:00 – 19:00

Ebben az időszakban csak fedett medencéink üzemelnek.
(pénztárzárás 18:00, medencezárás 18:45)

Szezon időszaka: május 24 – augusztus 31.
Nyitva tartás: hétfő – vasárnap 9:00 – 19:00

Ebben az időszakban a szabadtéri strand és a fedett fürdő is üzemel(pénztárzárás 18:00, medencezárás 18:45)

Parkolás

nincs
Accesibilitate
În cadrul instituției
În afara instituției

Az intézmény akadálymentesített mozgássérültek számára

Az intézmény akadálymentesített látássérültek számára

Autorizații spa

ÁNTSZ deține o licență de spa

173-2/GYF/2004
Autorizații pentru stațiuni de sănătate
Altele

Denumirea\numărul de identificare a fântânilor care furnizează apă medicinală, termală sau minerală:

Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont

Finanțare

Társadalombiztosítás
Gyógyvizes gyógymedence
Gyógyvizes kádfürdő
Iszappakolás
Súlyfürdő
Szénsavas fürdő
Orvosi gyógymasszázs
Víz alatti vízsugármasszázs
Víz alatti csoportos gyógytorna
Komplex fürdőgyógyászati ellátás
18 éves kor alatti csoportos gyógyúszás
Bankkártyák
American Express, Mastercard, Visa
SZÉP kártyák
K&H SZÉP Kártya, MKB SZÉP Kártya, OTP SZÉP Kártya

Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont

Tratamente

Tratamente
Numărul articolului
Securitatea socială finanțată
fără TB, Preț (Ft)
Tratament (perc)
Cure (zi)

Elongații în apă

200
20
20

Gimnastică medicală în grup, în bazin

250
25
25

Hidromasaj subacvatic (tangentor)

400
15
15

Masaj suedez

Saună

400
20
20
Specialist
Timp de comandă
Log in necesar
Comentariu

Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont

sugestii

Jsugesti
Teste care trebuie făcute înainte de tratament (la domiciliu)
Notă\valori marginale (dacă este cazul)
afecţiuni ale sistemului osos legate de lipsa de calciu
ODM, calciu seric
nu este relevant
complicaţii locomotorii ale afecţiunilor sistemului nervos
Nu trebuie să, dacă aveți de raze X, aduce
nu este relevant
boli degenerative ale articulaţiilor
RTG, analize de sânge, CRP, VSH, dacă există UH aduce
Dacă numărul de leucocite depășește 10 G/l sau CRP 20, este necesară o trimitere de la medicul specialist.
dureri articulare şi musculare
RTG, analize de sânge, CRP, VSH, descoperirile imunologice, dacă UH, aducând
Dacă numărul de leucocite depășește 10 G/l sau CRP 20, este necesară o trimitere de la medicul specialist.
reumatismul părţilor moi (tendovaginită cronică, mialgii cronice, epicondilită)
RTG, analize de sânge, CRP, VSH, dacă există UH aduce
Dacă numărul de leucocite depășește 10 G/l sau CRP 20, este necesară o trimitere de la medicul specialist.
artroză
RTG, analize de sânge, CRP, VSH
Dacă numărul de leucocite depășește 10 G/l sau CRP 20, este necesară o trimitere de la medicul specialist.
hernie de disc
RMN sau CT, analize de sânge, CRP, VSH
Dacă numărul de leucocite depășește 10 G/l sau CRP 20, este necesară o trimitere de la medicul specialist.
tratament recuperator după accident
radiografie, analize de sânge, CRP, VSH, dacă aveți CT, vă rugăm să-l aduceți
Dacă numărul de leucocite depășește 10 G/l sau CRP 20, este necesară o trimitere de la medicul specialist.
reabilitare motorie
nu este necesar
nu este relevant
stare postoperatorie (operație de hernie de disc)
După scoaterea firelor (cicatrizare) trebuie să așteptați cel puțin 6-8 săptămâni.
tratament recuperator după accidentări la sport
După scoaterea firelor (cicatrizare) trebuie să așteptați cel puțin 6-8 săptămâni.
nu este relevant
reabilitare după intervenții neurochirurgicale
trimitere de la medicul curant, după scoaterea firelor (cicatrizare) trebuie să așteptați cel puțin 6-8 săptămâni.
sindrom psihiatric provocat de surmenaj și stres
trimitere de la medicul curant
afecțiuni respiratorii cronice (inhalație)
trimitere de la medicul specialist

Contraindicații, avertismente pentru balneoterapie

Contraindicații
Teste care trebuie făcute înainte de tratament (la domiciliu)
Notă\valori marginale (dacă este cazul)
tuberculoză activă
INTERZIS
tumoare activă
Nerecomandat
boală contagioasă
INTERZIS
Se poate accepta la recomandarea medicului specialist, de exemplu în cazul bolilor care se răspândesc doar pe cale parenterală
bacteriurie
INTERZIS
incontinență urinară și/sau fecală
INTERZIS
stare febrilă
INTERZIS
sarcină
în trimestrul 3 deloc, în trimestrul 2 numai la recomandarea medicului specialist

Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont

Pools

Alegeți din meniurile derulante!

Cerere de informații și rezervare

Informații de bază

Dacă doriți să vizitați centrul spa, puteți întreba dacă există un loc liber la ora dorită. Introduceți datele dvs., bifați căsuța din fața "Nu sunt un robot" și faceți clic pe "Trimite". Veți primi un răspuns în câteva zile.

E-mail*

Numãr Telefon*

Data sosirii:*

Ziua de plecare:*

Natura călătoriei:

Număr de camere:*

Numărul de oaspeți:*

Accesibil pentru scaune cu rotile:

Animalele pot fi luate

Contacte

Adresa: 2700 Cegléd, Fürdő út 27-29.
Telefon: (06-53)505-000
Fax: (06-53)505-009
E-mail: info@cegleditermal.hu
Paginã de web: http://www.cegledfurdo.hu

Afiºaþi harta mãritã

Mai multe opțiuni de cazare

Vezi cazările din oraș și din împrejurimi și rezervă online!

Cele mai populare spa-uri