Tiszaörs Fürdő

A Tiszaörs Fürdő egész évben szeretettel várja gyógyulni, vagy kikapcsolódni vágyó vendégeit.

1932- ben kőolaj fúrás során tört fel Tiszaörsön az alkáli hidrogénes jódtartalmú forró víz. A forrásból 51 C-os víz tör fel, amit fürdésre alkalmas hőmérsékletűre hűtenek le. A kiváló minőségű termálvíz lehetőséget teremtett, hogy megépüljön a fürdő, mely azóta is egész évben várja az ide látogatókat. A fürdő köré 110 házból álló üdülő falu épült az elmúlt 15 évben.

Medencéink:
3 medence áll a vendégeink részére, melyekben gyógyvíz van.

Szállás:
Többféle szobák vannak vendégeink részére. Csoportokat is fogadunk. Szállást telefonon lehet lefoglalni (06-59/513-000). Részletesebben itt olvashat szobáink felszereltségéről, árairól, stb.
Sport:
Többféle sportolási lehetőség akad a fürdő területén belül: foci, strandröplabda, pingpong, sakk, úszás.
Kemping:
A fürdő területén belül kempingezésre is van lehetőség, sátorral és lakókocsival egyaránt.

A termálvízet 2006-ban gyógyvízzé nyilvánították. 36-38 C-os vize gyógyítólag hat mozgásszervi, reumatológiai betegségekre, valamint nőgyógyászati és idegrendszeri problémákra. De szeretettel ajánljuk a forró víz kedvelőinek is, akik csak egy kellemes ellazulásra vágynak. A téli hónapokban kifejezetten meghitt hangulatot biztosít a kinti havas táj és a gőzölgő melegvíz kontrasztja.
A feszített víztükrű 33 m-es medence, melynek hűtött vize (32 fokos) kiválóan alkalmas úszásra, sportolásra. A medence fokozatosan mélyül, így tapasztalatlanabb úszók is élvezhetik a strandolás örömeit.

A harmadik medence 2006 májusában épült újjá. A medence szökőkutat és dögönyözőt kapott. A víz hőmérséklete (37 C) és mélysége lehetővé teszi, hogy az egész család számára kellemes élményt nyújtson.


Az elvégzett vizsgálatok és a betegek tapasztalatai alapján kíváló eredmények születtek gyógyvízünk hatásairól. A gyógyvizünk javasolt:
- Mozgásszervi betegségek gyógyulására, (kötöszövet, izomzat,
- térd - csipő izületek kopásos betegségekre),
- Agyvérzés utáni felépülésre,
- Pajzsmirigy működésének helyreállításában,
- Nyugtató hatású,
- Ivókuraként emésztési és gyomorbántalmak javítására.

Általános adatok

TB komplex

Gyógyfürdő

Gyógyszálló

Gyógyhely

Nyitva tartás

hétfő-vasárnap: 7.00-20.00

Parkolás

nincs
Akadálymentesített
Az intézményen belül
Az intézményen kívül

Az intézmény akadálymentesített mozgássérültek számára

Az intézmény akadálymentesített látássérültek számára

Gyógyfürdő engedélyek

ÁNTSZ gyógyfürdő engedéllyel rendelkezik

ÁNTSZ által elismert ásványvíz

ÁNTSZ által elismert gyógyvíz

299/GYF/2006
Gyógyszálló engedélyek

ÁNTSZ gyógyszálló engedéllyel rendelkezik

ÁNTSZ által elismert ásványvíz

ÁNTSZ által elismert gyógyvíz

Egyéb

Gyógy-, termál-, ásványvizet szolgáltató kút, kutak neve/azonosító száma:

Tiszaörs Fürdő

Finanszírozás

Társadalombiztosítás
Gyógyvizes gyógymedence
Gyógyvizes kádfürdő
Iszappakolás
Súlyfürdő
Szénsavas fürdő
Orvosi gyógymasszázs
Víz alatti vízsugármasszázs
Víz alatti csoportos gyógytorna
Komplex fürdőgyógyászati ellátás
18 éves kor alatti csoportos gyógyúszás
SZÉP kártyák
K&H SZÉP Kártya, MKB SZÉP Kártya, OTP SZÉP Kártya

Tiszaörs Fürdő

Kezelések

Kezelések
Darabszám
TB finanszírozott
TB nélkül, ár (Ft)
Kezelés (perc)
Kúra (nap)

Kąpiel kwasowęglowa

Kąpiel kwasowęglowa

Masaż podwodny ze strumieniem wodnym (tangentor)

Szakorvos
Rendelési idő
Bejelentkezés szükséges
Megjegyzés

Tiszaörs Fürdő

Javallatok

Javallat
Kezelés előtt (otthon) elvégzendő vizsgálatok
Megjegyzés/Határértékek (ahol értelmezhető)
Zmiany zwyrodnieniowe stawów
RTG, morfologia krwi, CRP, We, jeśli jest UH doprowadzić
Jeżeli liczba białych krwinek jest powyżej 10 G/l lub CRP powyżej 20, potrzebny jest wniosek specjalisty.
leczenie dodatkowe paraliżu po wylewie mózgu
wniosek lekarza leczącego
poszczególne schorzenia ginekologiczne
wniosek lekarza leczącego

Ellenjavallatok, figyelmeztetések balneoterápiára vonatkozóan

Ellenjavallat
Kezelés előtt (otthon) elvégzendő vizsgálatok
Megjegyzés/Határértékek (ahol értelmezhető)
nowotwór aktywny
Nie zalecane
choroba zakaźna
ZAKAZANE
Do zamówienia na wniosek lekarza specjalisty, np. tylko przy chorobach zakaźnych przenoszonych pozajelitowo
nietrzymanie moczu i/lub kału
ZAKAZANE
stan gorączkowy
ZAKAZANE
ciąża
w 3. trymestrze już nie oraz w 2. trymestrze tylko na wniosek lekarza specjalisty

Tiszaörs Fürdő

Pools

Válasszon a lenyíló menüpontok közül!

Információkérés és szállásfoglalás

Alap információk

Ha szívesen felkeresné a gyógyfürdőt, megkérdezheti, van-e szabad hely az ön által választott időpontban. Írja be az adatait, tegyen pipát a „Nem vagyok robot” előtti négyzetbe, majd kattintson a küldés gombra. Néhány napon belül választ kap.

E-mail cím*

Telefonszám*

Érkezés napja:*

Távozás napja:*

Utazás jellege:

Szobák száma:*

Vendégek száma:*

Kerekesszékkel megközelíthető:

Állat vihető

Kapcsolatok

Cím: 5362 Tiszaörs, Nefelejcs út 2
Telefon: 06-59/513-000
Fax: 06-59/513-000
E-mail: torsfurdo1@freemail.hu
Honlap: http://www.tiszaorsfurdo.atw.hu

Wyœwietl wiêksz¹ mapê

További szálláslehetőségek

Tekintse meg a település, illetve a környékén található szálláslehetőségeket és foglaljon online!

Legnépszerűbb gyógyfürdők