Szent Borbála Kórház Fizikoterápiás Gyógyintézet és Fürdő

A Szent Borbála Kórház Fizikoterápiás Gyógyintézet és Fürdő egész évben szeretettel várja gyógyulni, vagy kikapcsolódni vágyó vendégeit.

A kórház a Szent Borbála nevet viseli. A Szent Borbála legendában a vértanú alakja és tisztelete mintegy másfél évezreden át ma is sugárzik. A hirtelen, a váratlan, és a készületlen halál elleni oltalmazónak tekintik. Így kapcsolódik össze Szent Borbála alakja a kórházzal, és vált névadójává. Az évszázad során az itt dolgozók tudása, kitartása, önfeláldozó magatartása segítette a kórházat a mindennapi problémák megoldásában, a rá háruló feladatok ellátásában.

Napjainkban Komárom-Esztergom megye legnagyobb egészségügyi intézményében 928 ágyon, 158 orvos és 814 egészségügyi szakdolgozó végez gyógyító tevékenységet. A kor követelményeinek megfelelő műszer és eszközparkkal, korszerű diagnosztikus és terápiás beavatkozásokat alkalmaznak a betegek gyógyítása során. A kórház a kor problémáitól sem mentes, a finanszírozási és időnként szakember gondok ellenére próbál megfelelni a betegek igényeinek, elvárásainak, amelyet folyamatosan figyelemmel kísérünk. Ennek érdekében korszerűsíti a hotelszolgáltatás feltételeit, eszköz és műszerparkját, képzi szakembereit. Továbbképzéseket biztosít itthon és külföldön egyaránt, hogy a megszerzett szakmai ismereteiket tovább tudják bővíteni az itt dolgozók a betegellátás érdekében.

Általános adatok

TB komplex

Gyógyfürdő

Gyógyszálló

Gyógyhely

Nyitva tartás

06.00-tól 20.30-ig

Jegyárak

Felnőtt, nyugdíjas, gyermek
A belépőjeggyel az alábbi szolgáltatások igénybevételére van lehetősége: úszás, száraz,-nedves szauna.

Parkolás

nincs
Akadálymentesített
Az intézményen belül
Az intézményen kívül

Az intézmény akadálymentesített mozgássérültek számára

Az intézmény akadálymentesített látássérültek számára

Gyógyfürdő engedélyek

ÁNTSZ gyógyfürdő engedéllyel rendelkezik

ÁNTSZ által elismert ásványvíz

ÁNTSZ által elismert gyógyvíz

Gyógyszálló engedélyek

ÁNTSZ gyógyszálló engedéllyel rendelkezik

ÁNTSZ által elismert ásványvíz

ÁNTSZ által elismert gyógyvíz

Egyéb

Gyógy-, termál-, ásványvizet szolgáltató kút, kutak neve/azonosító száma:

Szent Borbála Kórház Fizikoterápiás Gyógyintézet és Fürdő

Finanszírozás

Társadalombiztosítás
Gyógyvizes gyógymedence
Gyógyvizes kádfürdő
Iszappakolás
Súlyfürdő
Szénsavas fürdő
Orvosi gyógymasszázs
Víz alatti vízsugármasszázs
Víz alatti csoportos gyógytorna
Komplex fürdőgyógyászati ellátás
18 éves kor alatti csoportos gyógyúszás
Magán egészségbiztosítás
Dimenzió Egészségbiztosítás, Honvéd Egészségbiztosítás, K&H (Medicina) Egészségbiztosítás, OTP Egészségbiztosítás, Tempo Egészségbiztosítás

Szent Borbála Kórház Fizikoterápiás Gyógyintézet és Fürdő

Kezelések

Kezelések
Darabszám
TB finanszírozott
TB nélkül, ár (Ft)
Kezelés (perc)
Kúra (nap)

Elektroterapia o środkowej częstotliwości

6
15
15

Gimnastyka lecznicza grupowa

20
20

Gimnastyka lecznicza grupowa podwodna

20
20

Gimnastyka lecznicza indywidualna

20
20

Inna gimnastyka lecznicza podwodna

20
20

Jontoforeza

6
15
15

Kąpiel galwaniczna

6
15
15

Kąpiel kwasowęglowa

1
15
15

Kąpiele z obciążeniem

1
15
15

Leczenie diadynamiczne

6
15
15

Masaż podwodny ze strumieniem wodnym (tangentor)

2
15
15

Masaż szwedzki

20
20

Okładziny

3
20
20

Sauna

2

TENS

1
15
15

Terapia hydrogalwaniczna

6
15
15

Terapia impulsowa magnetyczna

1
15
15

Terapia krótkofalowa

1
15
15

Terapia stymulacyjna

6
15
15

Terapia ultradźwiękowa

6
15
15

Terapiczna kąpiel Kowarschika

6
15
15

Terapii błoto

5+4
20
20
Szakorvos
Rendelési idő
Bejelentkezés szükséges
Megjegyzés

reumatológus

69 óra/hét

Szent Borbála Kórház Fizikoterápiás Gyógyintézet és Fürdő

Javallatok

Javallat
Kezelés előtt (otthon) elvégzendő vizsgálatok
Megjegyzés/Határértékek (ahol értelmezhető)
Zesztywniające zapalenie stawów kręgosłupa (choroba Bechterewa)
morfologia krwi, CRP
Jeżeli liczba białych krwinek jest powyżej 10 G/l lub CRP powyżej 20, potrzebny jest wniosek specjalisty.
Osteoporoza
ODM, wapnia w surowicy
nie dotyczy
Leczenie złamań przewlekłych, tworzenie się kalusa
świeże RTG
nie dotyczy
Przewlekłe choroby kręgosłupa
RTG, morfologia krwi, CRP, We
Jeżeli liczba białych krwinek jest powyżej 10 G/l lub CRP powyżej 20, potrzebny jest wniosek specjalisty.
Deformacje kręgosłupa
RTG
nie dotyczy
Przewlekłe choroby zapalne układu mięśniowo-szkieletowego
RTG, morfologia krwi, CRP, We, Wyniki immunologiczne, czy UH, przynosząc
Jeżeli liczba białych krwinek jest powyżej 10 G/l lub CRP powyżej 20, potrzebny jest wniosek specjalisty.
Choroby układu mięśniowo-szkieletowego
RTG, morfologia krwi, CRP, We, czy UH, przynosząc
Jeżeli liczba białych krwinek jest powyżej 10 G/l lub CRP powyżej 20, potrzebny jest wniosek specjalisty.
zużycie chrząstki
RTG, morfologia krwi, CRP, We
Jeżeli liczba białych krwinek jest powyżej 10 G/l lub CRP powyżej 20, potrzebny jest wniosek specjalisty.
przepuklina dysku
MR lub CT, morfologia krwi, CRP, We
Jeżeli liczba białych krwinek jest powyżej 10 G/l lub CRP powyżej 20, potrzebny jest wniosek specjalisty.
rehabilitacja powypadkowa
RTG, morfologia krwi, CRP, We, jeżeli jest CT, przynieść ze sobą
Jeżeli liczba białych krwinek jest powyżej 10 G/l lub CRP powyżej 20, potrzebny jest wniosek specjalisty.
zagojona kość złamana
RTG, morfologia krwi, CRP, We, jeżeli jest CT, przynieść ze sobą
Jeżeli liczba białych krwinek jest powyżej 10 G/l lub CRP powyżej 20, potrzebny jest wniosek specjalisty.
rechabilitacja układu mięśniowo - szkieletowego
nie potrzeba
nie dotyczy
leczenie dodatkowe ortopedyczne
Po wyjmowaniu szwów po operacji (tworzenie się naskórka) należy przeczekać co najmniej 6-8 tygodni.
stan po operacji przepukliny dysku
Po wyjmowaniu szwów po operacji (tworzenie się naskórka) należy przeczekać co najmniej 6-8 tygodni.
rehabilitacja po wszczepieniu protezy
Po wyjmowaniu szwów po operacji (tworzenie się naskórka) należy przeczekać co najmniej 6-8 tygodni.
stany pourazowe
Po wyjmowaniu szwów po operacji (tworzenie się naskórka) należy przeczekać co najmniej 6-8 tygodni.
nie dotyczy
leczenie dodatkowe po urazach sportowych
Po wyjmowaniu szwów po operacji (tworzenie się naskórka) należy przeczekać co najmniej 6-8 tygodni.
nie dotyczy
pschychiatryczne obrazy choroby spowodowane przez wyczerpanie i stres
wniosek lekarza leczącego
zwężenie żył (zaburzenia krążenia kończyn)
wniosek lekarza leczącego (angiolog, kardiolog)
schorzenia serca i systemu naczyń krwionośnych (stany chroniczne)
wniosek lekarza leczącego (kardiolog)
regeneracja
nie potrzeba
nie dotyczy

Ellenjavallatok, figyelmeztetések balneoterápiára vonatkozóan

Ellenjavallat
Kezelés előtt (otthon) elvégzendő vizsgálatok
Megjegyzés/Határértékek (ahol értelmezhető)
gruźlica aktywna
ZAKAZANE
nowotwór aktywny
Nie zalecane
choroba zakaźna
ZAKAZANE
Do zamówienia na wniosek lekarza specjalisty, np. tylko przy chorobach zakaźnych przenoszonych pozajelitowo
ciągły rozlew bakterii
ZAKAZANE
nietrzymanie moczu i/lub kału
ZAKAZANE
przewlekła choroba zapalna
ZAKAZANE
Do zezwolenia na wniosek lekarza specjalisty, np. przy niektórych zapaleniach stawów
przewlekłe zapalenie stawów
ZAKAZANE
Do zezwolenia na wniosek lekarza specjalisty, np. przy niektórych zapaleniach stawów
wpływ alkoholu
ZAKAZANE
stan gorączkowy
ZAKAZANE
wysokie ciśnienie tętnicze (nieodpowiednio ustalone)
ZAKAZANE
powyżej 160/100 Hgmm
wysokie ciśnienie tętnicze (poważne)
na wniosek lekarza specjalisty
powyżej 160/100 Hgmm
przewlekłe zapalenie żył
ZAKAZANE
chroniczna niewydolność oddechowa
Nie zalecane
Do zezwolenia na wniosek lekarza specjalisty
nieustalone wysokie ciśnienie tętnicze
Nie zalecane
powyżej 160/100 Hgmm
nadczynność tarczycy
na wniosek lekarza specjalisty
łagodniejsze formy niewydolności serca
na wniosek lekarza specjalisty
ciąża
w 3. trymestrze już nie oraz w 2. trymestrze tylko na wniosek lekarza specjalisty

Szent Borbála Kórház Fizikoterápiás Gyógyintézet és Fürdő

Pools

Válasszon a lenyíló menüpontok közül!

Beltéri 1.

  • Medence adatok

    Méret

    4*3

    Térfogat

    15m³

    Medence jellege

    beltéri

    Medence típusa

    Fő vízösszetétel

    Élményelem

    Az intézményben felhasznált kút vizének hőmérséklete

    35-35°C

    A medence vizének pontos kémiai összetétele

Beltéri 2.

  • Medence adatok

    Méret

    3*3

    Térfogat

    27m³

    Medence jellege

    beltéri

    Medence típusa

    Fő vízösszetétel

    Élményelem

    Az intézményben felhasznált kút vizének hőmérséklete

    35-35°C

    A medence vizének pontos kémiai összetétele

Gyermekmedence beltéri

  • Medence adatok

    Méret

    6*2,5

    Térfogat

    15m³

    Medence jellege

    beltéri

    Medence típusa

    Gyermekmedence

    Fő vízösszetétel

    Élményelem

    Az intézményben felhasznált kút vizének hőmérséklete

    35-35°C

    A medence vizének pontos kémiai összetétele

Úszómedence beltéri

  • Medence adatok

    Méret

    20*7

    Térfogat

    202m³

    Medence jellege

    beltéri

    Medence típusa

    Úszómedence

    Fő vízösszetétel

    Élményelem

    Az intézményben felhasznált kút vizének hőmérséklete

    26-26°C

    A medence vizének pontos kémiai összetétele

Információkérés és szállásfoglalás

Alap információk

Ha szívesen felkeresné a gyógyfürdőt, megkérdezheti, van-e szabad hely az ön által választott időpontban. Írja be az adatait, tegyen pipát a „Nem vagyok robot” előtti négyzetbe, majd kattintson a küldés gombra. Néhány napon belül választ kap.

E-mail cím*

Telefonszám*

Érkezés napja:*

Távozás napja:*

Utazás jellege:

Szobák száma:*

Vendégek száma:*

Kerekesszékkel megközelíthető:

Állat vihető

Kapcsolatok

Cím: 2800 Tatabánya, Semmelweis u. 9.
Telefon: +36 34 515 488, +36 34 323 288
Fax: +36 34 317 025
E-mail: sttitkar@tatabanyakorhaz.hu
Honlap: http://www.tatabanyakorhaz.hu

Wyœwietl wiêksz¹ mapê

További szálláslehetőségek

Tekintse meg a település, illetve a környékén található szálláslehetőségeket és foglaljon online!

Legnépszerűbb gyógyfürdők