Sárvári Gyógyfürdő Kft.

A Sárvári Gyógyfürdő egész évben szeretettel várja gyógyulni, vagy kikapcsolódni vágyó vendégeit.

Sárváron és környékén a fürdőzésen túl számos látnivaló és kirándulóhely várja a látogatókat. Minden évszak valami különlegeset ígér. Gyönyörű természeti környezet, változatos szabadidős programok teszik feledhetetlenné az itt eltöltött időt.

Sárvár sokarcú és sokszínű, gazdag történelmi múlttal rendelkező város. Több, mint ezer esztendős történelme során számos kézzelfogható és a kultúra által megőrzött értékeket halmoztak itt fel elődeink.
Feltétlenül érdemes megtekinteni a város szimbólumát jelentő várat és várparkot, a növényritkaságokkal büszkélkedő arborétumot. Kellemes sétát tehetünk a Csónakázó-tó, a Vadkert és a Rába folyó környékén.
A gasztronómia és bor szerelmeseit számos étterem, vendéglő és borpince várja. Kellemes teraszokkal, hangulatos kerthelyiségekkel várják a betérőket a környék vendéglátó egységei.
Sárvárról kiváló kirándulási lehetőség a biciklis túra, hogy a környéket felfedezze.A Ság-hegy, a Somló és a Kőszegi hegység dombjai a túrázók kedvelt célpontjai.

Nagyszerű egynapos vagy akár félnapos kirándulásokat lehet tenni a környéken is. Érdemes ellátogatni a környező kisebb településekre, mint pl. Sitke, Ikervár, Szeleste...

Szombathely, Kőszeg, Sopron, Sümeg és az Őrség mind-mind gazdag programlehetőséget és bőséges látnivalót kínál. A múzeumok, várak és kastélyok; várszínházak, várjátékok, a színes programok, mind a régmúlt időket idézik. Ne hagyja ki a kínálkozó lehetőségeket!

A nagyszabású fürdőfejlesztést követően egy napfényes folyosó köti össze a gyógyfürdő szárnyat az új családi fürdővel, így a gyógyulásra vágyók és az önfeledt fürdőző gyermekek egymás mellett, mégis egymástól elkülönülve élvezhetik a fürdőzés örömeit.

A kiváló minőségű sárvári gyógyvízzel töltött medencékben a selymes víz átjárja a testet és lelket, feledtetve a hétköznapok gondjait, gyógyírt jelentve a fájó izületekre, reumatikus panaszokra.
Tökéletes kikapcsolódást kínál az élménymedence vízbuzgárja, a vállmasszírozója, sodrófolyosója.

Általános adatok

TB komplex

Gyógyfürdő

Gyógyszálló

Gyógyhely

Nyitva tartás

hétfő-péntek: 8.00 - 22.00

Parkolás

nincs
Akadálymentesített
Az intézményen belül
Az intézményen kívül

Az intézmény akadálymentesített mozgássérültek számára

Az intézmény akadálymentesített látássérültek számára

Gyógyfürdő engedélyek

ÁNTSZ gyógyfürdő engedéllyel rendelkezik

376/Gyf/2003

ÁNTSZ által elismert ásványvíz

KEF-7414/2013

ÁNTSZ által elismert gyógyvíz

KEF-1814/2013
Gyógyszálló engedélyek

ÁNTSZ gyógyszálló engedéllyel rendelkezik

ÁNTSZ által elismert ásványvíz

ÁNTSZ által elismert gyógyvíz

Egyéb

Gyógy-, termál-, ásványvizet szolgáltató kút, kutak neve/azonosító száma:

Sárvári Gyógyfürdő Kft.

Finanszírozás

Társadalombiztosítás
Gyógyvizes gyógymedence
Gyógyvizes kádfürdő
Iszappakolás
Súlyfürdő
Szénsavas fürdő
Orvosi gyógymasszázs
Víz alatti vízsugármasszázs
Víz alatti csoportos gyógytorna
Komplex fürdőgyógyászati ellátás
18 éves kor alatti csoportos gyógyúszás
Magán egészségbiztosítás
Adost Egészségbiztosítás, Allianz Egészségbiztosítás, Axa Egészségbiztosítás, Dimenzió Egészségbiztosítás, Generali Egészségbiztosítás, Honvéd Egészségbiztosítás, K&H (Medicina) Egészségbiztosítás, MKB Egészségbiztosítás, OTP Egészségbiztosítás, Provita Egészségbiztosítás, Tempo Egészségbiztosítás, Vasutas Egészségbiztosítás, Vitamin Egészségbiztosítás
Bankkártyák
American Express, Mastercard, Visa
SZÉP kártyák
K&H SZÉP Kártya, MKB SZÉP Kártya, OTP SZÉP Kártya

Sárvári Gyógyfürdő Kft.

Kezelések

Kezelések
Darabszám
TB finanszírozott
TB nélkül, ár (Ft)
Kezelés (perc)
Kúra (nap)

Elektroterapia

Gimnastyka lecznicza grupowa podwodna

Gimnastyka lecznicza indywidualna

Infrasauna

Kąpiel galwaniczna

Kąpiel kwasowęglowa

Kąpiel kwasowęglowa

Kąpiel przemienna

Kąpiele z obciążeniem

Masaż naczyń limfatycznych

Masaż podwodny ze strumieniem wodnym (tangentor)

Okładziny

Sauna

Terapia ultradźwiękowa

Terapia światłem lasera

Terapii błoto

Szakorvos
Rendelési idő
Bejelentkezés szükséges
Megjegyzés

reumatológus

hétfő, kedd, péntek: 8:00 - 16:00 szerda, csütörtök: 8:00 - 14:00

Sárvári Gyógyfürdő Kft.

Javallatok

Javallat
Kezelés előtt (otthon) elvégzendő vizsgálatok
Megjegyzés/Határértékek (ahol értelmezhető)
Zmiany zwyrodnieniowe stawów
RTG, morfologia krwi, CRP, We, jeśli jest UH doprowadzić
Jeżeli liczba białych krwinek jest powyżej 10 G/l lub CRP powyżej 20, potrzebny jest wniosek specjalisty.
Przewlekłe choroby zapalne układu mięśniowo-szkieletowego
RTG, morfologia krwi, CRP, We, Wyniki immunologiczne, czy UH, przynosząc
Jeżeli liczba białych krwinek jest powyżej 10 G/l lub CRP powyżej 20, potrzebny jest wniosek specjalisty.
leczenie dodatkowe ortopedyczne
Po wyjmowaniu szwów po operacji (tworzenie się naskórka) należy przeczekać co najmniej 6-8 tygodni.
leczenie dodatkowe po urazach sportowych
Po wyjmowaniu szwów po operacji (tworzenie się naskórka) należy przeczekać co najmniej 6-8 tygodni.
nie dotyczy
leczenie dodatkowe po innych neuralgiach
wniosek lekarza leczącego
poszczególne schorzenia ginekologiczne
wniosek lekarza leczącego
poszczególne typy niepłodności
wniosek lekarza leczącego
nie dotyczy
schorzenia dróg oddechowych
wniosek specjalisty

Ellenjavallatok, figyelmeztetések balneoterápiára vonatkozóan

Ellenjavallat
Kezelés előtt (otthon) elvégzendő vizsgálatok
Megjegyzés/Határértékek (ahol értelmezhető)
nowotwór aktywny
Nie zalecane
przewlekła choroba zapalna
ZAKAZANE
Do zezwolenia na wniosek lekarza specjalisty, np. przy niektórych zapaleniach stawów
stan gorączkowy
ZAKAZANE
chroniczna niewydolność oddechowa
Nie zalecane
Do zezwolenia na wniosek lekarza specjalisty
ciąża
w 3. trymestrze już nie oraz w 2. trymestrze tylko na wniosek lekarza specjalisty

Sárvári Gyógyfürdő Kft.

Pools

Válasszon a lenyíló menüpontok közül!

Információkérés és szállásfoglalás

Alap információk

Ha szívesen felkeresné a gyógyfürdőt, megkérdezheti, van-e szabad hely az ön által választott időpontban. Írja be az adatait, tegyen pipát a „Nem vagyok robot” előtti négyzetbe, majd kattintson a küldés gombra. Néhány napon belül választ kap.

E-mail cím*

Telefonszám*

Érkezés napja:*

Távozás napja:*

Utazás jellege:

Szobák száma:*

Vendégek száma:*

Kerekesszékkel megközelíthető:

Állat vihető

Kapcsolatok

Cím: 9600 Sárvár, Vadkert út 1.
Telefon: 06 95 523 600
Fax: 06 95 523 604
E-mail: thermal@sarvarfurdo.hu
Honlap: http://www.sarvarfurdo.hu

Wyœwietl wiêksz¹ mapê

További szálláslehetőségek

Tekintse meg a település, illetve a környékén található szálláslehetőségeket és foglaljon online!

Legnépszerűbb gyógyfürdők