Kecskeméti Fürdő

A Kecskeméti Fürdő egész évben szeretettel várja gyógyulni, vagy kikapcsolódni vágyó vendégeit.

2011. december 22-én nyitotta meg kapuit az új Kecskeméti Fürdő. A 2800 négyzetméter fedett vízfelülettel rendelkező wellness fürdő az ország egyik legrangosabb versenyuszodáját is magában foglalja.

A szabadidő és versenysport kedvelői a 10 pályás 50x25 méteres uszoda mellett igénybe vehetik a 25x16 méteres bemelegítő és a 30 fő egyidejű úszásoktatására alkalmas tanmedencét.

Az élményfürdő karibi hangulatot idéző medence terében két élmény-, hullám- és kalandmedence, mászó fal és sodrófolyosó, pancsoló, relaxációs tér, pelenkázó és szoptató rész a családok számára nyújt kikapcsolódást. Az új fürdőben két 12 méterről induló csúszdát az épülettől független lépcsőtoronyból lehet megközelíteni.

A gyógyászati részlegben 6 db masszázs helyiség, 3 db iszap kezelő és 1 db tangentoros kezelő helyiség (2 káddal) található önálló vetkőző előtérrel és zuhanyfülkével. A szolgáltatások köre szolárium helyiséggel és orvosi tanácsadóval egészül ki. A gyógyászati részlegben elhelyezkedő watsu-medence a keleti terápiás kezelés mellett egyéb gyógyászati kezelésekre ad lehetőséget, valamint csoportok részére szeparált medencetérként is működhet. A belső gyógymedencéhez kiúszóval elérhető kültéri gyógymedence csatlakozik.

A Szauna Világ centrálisan szervezett belső terének középpontjában egy jacuzzi medence áll, pihenőteréhez drinkbár pult kapcsolódik. Belső területén két finn, egy-egy aroma és infraszauna, gőzkabin és jégkamra létesült. A kültéri szauna-világot egy földrézsű által övezet, szélvédett intim átriumban elhelyezett, két szaunát tartalmazó épület és egy nyitott jacuzzi medence alkotja.

Gyermekmegőrzőnkben szakavatott nevelők vigyáznak a kiskorú gyermekekre, amíg a szülők a létesítmény egyéb szolgáltatásait vehetik igénybe.

Általános adatok

TB komplex

Gyógyfürdő

Gyógyszálló

Gyógyhely

Nyitva tartás

H-V 6:00-21:00 (a különböző zónák eltérő nyitvatartásúak)

Parkolás

nincs
Akadálymentesített
Az intézményen belül
Az intézményen kívül

Az intézmény akadálymentesített mozgássérültek számára

Az intézmény akadálymentesített látássérültek számára

Gyógyfürdő engedélyek

ÁNTSZ gyógyfürdő engedéllyel rendelkezik

I-R-004/133-2/2012.

ÁNTSZ által elismert ásványvíz

ÁNTSZ által elismert gyógyvíz

OTH-GYOGYF 212-10/2012 ANTSZ OTH
Gyógyszálló engedélyek

ÁNTSZ gyógyszálló engedéllyel rendelkezik

ÁNTSZ által elismert ásványvíz

ÁNTSZ által elismert gyógyvíz

Egyéb

Gyógy-, termál-, ásványvizet szolgáltató kút, kutak neve/azonosító száma:

Kecskeméti Fürdő

Finanszírozás

Társadalombiztosítás
Gyógyvizes gyógymedence
Gyógyvizes kádfürdő
Iszappakolás
Súlyfürdő
Szénsavas fürdő
Orvosi gyógymasszázs
Víz alatti vízsugármasszázs
Víz alatti csoportos gyógytorna
Komplex fürdőgyógyászati ellátás
18 éves kor alatti csoportos gyógyúszás
Bankkártyák
American Express, Mastercard, Visa
SZÉP kártyák
K&H SZÉP Kártya, MKB SZÉP Kártya, OTP SZÉP Kártya

Kecskeméti Fürdő

Kezelések

Kezelések
Darabszám
TB finanszírozott
TB nélkül, ár (Ft)
Kezelés (perc)
Kúra (nap)

Infrasauna

Masaż podwodny ze strumieniem wodnym (tangentor)

Pływanie lecznicze

Sauna

Sauna parowa

Terapii błoto

Szakorvos
Rendelési idő
Bejelentkezés szükséges
Megjegyzés

reumatológus

Kecskeméti Fürdő

Javallatok

Javallat
Kezelés előtt (otthon) elvégzendő vizsgálatok
Megjegyzés/Határértékek (ahol értelmezhető)
Zesztywniające zapalenie stawów kręgosłupa (choroba Bechterewa)
morfologia krwi, CRP
Jeżeli liczba białych krwinek jest powyżej 10 G/l lub CRP powyżej 20, potrzebny jest wniosek specjalisty.
Brak wapnia w organizmie
ODM, wapnia w surowicy
nie dotyczy
Leczenie złamań przewlekłych, tworzenie się kalusa
świeże RTG
nie dotyczy
Przewlekłe choroby kręgosłupa
RTG, morfologia krwi, CRP, We
Jeżeli liczba białych krwinek jest powyżej 10 G/l lub CRP powyżej 20, potrzebny jest wniosek specjalisty.
Zaburzenia motoryczne spowodowane chorobami neurologicznymi
Nie musisz, jeśli masz rentgena, przynosi
nie dotyczy
Artretyzm przewlekły
RTG, morfologia krwi, CRP, We, jeśli jest UH doprowadzić
Jeżeli liczba białych krwinek jest powyżej 10 G/l lub CRP powyżej 20, potrzebny jest wniosek specjalisty.
Poliartretyzm przewlekły
RTG, morfologia krwi, CRP, We, jeśli jest UH doprowadzić
Jeżeli liczba białych krwinek jest powyżej 10 G/l lub CRP powyżej 20, potrzebny jest wniosek specjalisty.
Zmiany zwyrodnieniowe stawów
RTG, morfologia krwi, CRP, We, jeśli jest UH doprowadzić
Jeżeli liczba białych krwinek jest powyżej 10 G/l lub CRP powyżej 20, potrzebny jest wniosek specjalisty.
Bóle stawów i mięśni
RTG, morfologia krwi, CRP, We, Wyniki immunologiczne, czy UH, przynosząc
Jeżeli liczba białych krwinek jest powyżej 10 G/l lub CRP powyżej 20, potrzebny jest wniosek specjalisty.
Choroby układu mięśniowo-szkieletowego
RTG, morfologia krwi, CRP, We, czy UH, przynosząc
Jeżeli liczba białych krwinek jest powyżej 10 G/l lub CRP powyżej 20, potrzebny jest wniosek specjalisty.
zmiany zwyrodnieniowe stawów kończyn
RTG, morfologia krwi, CRP, We, jeżeli jest USG, przynieść ze sobą
Jeżeli liczba białych krwinek jest powyżej 10 G/l lub CRP powyżej 20, potrzebny jest wniosek specjalisty.
skurczenie się stawów i mięśni
CRP, We, jeżeli jest USG przynieść ze sobą
Jeżeli liczba białych krwinek jest powyżej 10 G/l lub CRP powyżej 20, potrzebny jest wniosek specjalisty.
rehabilitacja powypadkowa
RTG, morfologia krwi, CRP, We, jeżeli jest CT, przynieść ze sobą
Jeżeli liczba białych krwinek jest powyżej 10 G/l lub CRP powyżej 20, potrzebny jest wniosek specjalisty.
zagojona kość złamana
RTG, morfologia krwi, CRP, We, jeżeli jest CT, przynieść ze sobą
Jeżeli liczba białych krwinek jest powyżej 10 G/l lub CRP powyżej 20, potrzebny jest wniosek specjalisty.
rechabilitacja układu mięśniowo - szkieletowego
nie potrzeba
nie dotyczy
leczenie dodatkowe ortopedyczne
Po wyjmowaniu szwów po operacji (tworzenie się naskórka) należy przeczekać co najmniej 6-8 tygodni.
stan po operacji przepukliny dysku
Po wyjmowaniu szwów po operacji (tworzenie się naskórka) należy przeczekać co najmniej 6-8 tygodni.
rehabilitacja po wszczepieniu protezy
Po wyjmowaniu szwów po operacji (tworzenie się naskórka) należy przeczekać co najmniej 6-8 tygodni.
stany pourazowe
Po wyjmowaniu szwów po operacji (tworzenie się naskórka) należy przeczekać co najmniej 6-8 tygodni.
nie dotyczy
leczenie dodatkowe po urazach sportowych
Po wyjmowaniu szwów po operacji (tworzenie się naskórka) należy przeczekać co najmniej 6-8 tygodni.
nie dotyczy
poszczególne schorzenia ginekologiczne
wniosek lekarza leczącego
przewlekle zapalne schorzenia ginekologiczne
wniosek lekarza leczącego
chroniczne schorzenia ginekologiczne
wniosek lekarza leczącego
regeneracja
nie potrzeba
nie dotyczy

Ellenjavallatok, figyelmeztetések balneoterápiára vonatkozóan

Ellenjavallat
Kezelés előtt (otthon) elvégzendő vizsgálatok
Megjegyzés/Határértékek (ahol értelmezhető)
gruźlica aktywna
ZAKAZANE
nowotwór aktywny
Nie zalecane
choroba zakaźna
ZAKAZANE
Do zamówienia na wniosek lekarza specjalisty, np. tylko przy chorobach zakaźnych przenoszonych pozajelitowo
ciągły rozlew bakterii
ZAKAZANE
nietrzymanie moczu i/lub kału
ZAKAZANE
przewlekła choroba zapalna
ZAKAZANE
Do zezwolenia na wniosek lekarza specjalisty, np. przy niektórych zapaleniach stawów
przewlekłe zapalenie stawów
ZAKAZANE
Do zezwolenia na wniosek lekarza specjalisty, np. przy niektórych zapaleniach stawów
wpływ alkoholu
ZAKAZANE
stan gorączkowy
ZAKAZANE
wysokie ciśnienie tętnicze (nieodpowiednio ustalone)
ZAKAZANE
powyżej 160/100 Hgmm
wysokie ciśnienie tętnicze (poważne)
na wniosek lekarza specjalisty
powyżej 160/100 Hgmm
przewlekłe zapalenie żył
ZAKAZANE
nieustalone wysokie ciśnienie tętnicze
Nie zalecane
powyżej 160/100 Hgmm
łagodniejsze formy niewydolności serca
na wniosek lekarza specjalisty

Kecskeméti Fürdő

Pools

Válasszon a lenyíló menüpontok közül!

Úszómedence beltéri 1.

  • Medence adatok

    Méret

    16*25

    Térfogat

    714m³

    Medence jellege

    beltéri

    Medence típusa

    Úszómedence

    Fő vízösszetétel

    Élményelem

    Az intézményben felhasznált kút vizének hőmérséklete

    26-28°C

    A medence vizének pontos kémiai összetétele

Beltéri 1.

  • Medence adatok

    Méret

    14*5,6

    Térfogat

    60m³

    Medence jellege

    beltéri

    Medence típusa

    Fő vízösszetétel

    Élményelem

    Az intézményben felhasznált kút vizének hőmérséklete

    28-30°C

    A medence vizének pontos kémiai összetétele

Úszómedence beltéri 2.

  • Medence adatok

    Méret

    50*25

    Térfogat

    2840m³

    Medence jellege

    beltéri

    Medence típusa

    Úszómedence

    Fő vízösszetétel

    Élményelem

    Az intézményben felhasznált kút vizének hőmérséklete

    26-28°C

    A medence vizének pontos kémiai összetétele

Beltéri 2.

  • Medence adatok

    Méret

    7,8*4,7

    Térfogat

    44m³

    Medence jellege

    beltéri

    Medence típusa

    Fő vízösszetétel

    Élményelem

    Az intézményben felhasznált kút vizének hőmérséklete

    30-32°C

    A medence vizének pontos kémiai összetétele

Pezsgőmedence kültéri

  • Medence adatok

    Méret

    Térfogat

    10m³

    Medence jellege

    kültéri

    Medence típusa

    Pezsgőmedence

    Fő vízösszetétel

    Élményelem

    Az intézményben felhasznált kút vizének hőmérséklete

    34-36°C

    A medence vizének pontos kémiai összetétele

Merülőmedence (szaunánál) beltéri

  • Medence adatok

    Méret

    2,2*1,76

    Térfogat

    4,6m³

    Medence jellege

    beltéri

    Medence típusa

    Merülőmedence (szaunánál)

    Fő vízösszetétel

    Élményelem

    Az intézményben felhasznált kút vizének hőmérséklete

    hideg-hideg°C

    A medence vizének pontos kémiai összetétele

Pezsgőmedence beltéri 1.

  • Medence adatok

    Méret

    6*2,5

    Térfogat

    11m³

    Medence jellege

    beltéri

    Medence típusa

    Pezsgőmedence

    Fő vízösszetétel

    Élményelem

    Az intézményben felhasznált kút vizének hőmérséklete

    32-34°C

    A medence vizének pontos kémiai összetétele

Gyermekmedence kültéri

  • Medence adatok

    Méret

    Térfogat

    16m³

    Medence jellege

    kültéri

    Medence típusa

    Gyermekmedence

    Fő vízösszetétel

    Élményelem

    Az intézményben felhasznált kút vizének hőmérséklete

    30-32°C

    A medence vizének pontos kémiai összetétele

Élménymedence beltéri 1.

  • Medence adatok

    Méret

    Térfogat

    48m³

    Medence jellege

    beltéri

    Medence típusa

    Élménymedence

    Fő vízösszetétel

    Élményelem

    Az intézményben felhasznált kút vizének hőmérséklete

    30-32°C

    A medence vizének pontos kémiai összetétele

Gyermekmedence beltéri

  • Medence adatok

    Méret

    Térfogat

    11m³

    Medence jellege

    beltéri

    Medence típusa

    Gyermekmedence

    Fő vízösszetétel

    Élményelem

    Az intézményben felhasznált kút vizének hőmérséklete

    31-33°C

    A medence vizének pontos kémiai összetétele

Pezsgőmedence beltéri 2.

  • Medence adatok

    Méret

    Térfogat

    12m³

    Medence jellege

    beltéri

    Medence típusa

    Pezsgőmedence

    Fő vízösszetétel

    Élményelem

    Az intézményben felhasznált kút vizének hőmérséklete

    34-36°C

    A medence vizének pontos kémiai összetétele

Gyógyvizes medence beltéri

  • Medence adatok

    Méret

    Térfogat

    90m³

    Medence jellege

    beltéri

    Medence típusa

    Gyógyvizes medence

    Fő vízösszetétel

    Kálcium-, magnézium-hidrogén-karbonátos víz

    Élményelem

    Az intézményben felhasznált kút vizének hőmérséklete

    36-38°C

    A medence vizének pontos kémiai összetétele

Gyógyvizes medence kültéri fedett

  • Medence adatok

    Méret

    Térfogat

    80m³

    Medence jellege

    kültéri fedett

    Medence típusa

    Gyógyvizes medence

    Fő vízösszetétel

    Kálcium-, magnézium-hidrogén-karbonátos víz

    Élményelem

    Az intézményben felhasznált kút vizének hőmérséklete

    34-36°C

    A medence vizének pontos kémiai összetétele

Élménymedence kültéri

  • Medence adatok

    Méret

    Térfogat

    107m³

    Medence jellege

    kültéri

    Medence típusa

    Élménymedence

    Fő vízösszetétel

    Élményelem

    Az intézményben felhasznált kút vizének hőmérséklete

    30-36°C

    A medence vizének pontos kémiai összetétele

Beltéri 3.

  • Medence adatok

    Méret

    Térfogat

    39m³

    Medence jellege

    beltéri

    Medence típusa

    Fő vízösszetétel

    Élményelem

    Az intézményben felhasznált kút vizének hőmérséklete

    28-30°C

    A medence vizének pontos kémiai összetétele

Élménymedence beltéri 2.

  • Medence adatok

    Méret

    Térfogat

    191m³

    Medence jellege

    beltéri

    Medence típusa

    Élménymedence

    Fő vízösszetétel

    Élményelem

    Az intézményben felhasznált kút vizének hőmérséklete

    30-32°C

    A medence vizének pontos kémiai összetétele

Élménymedence beltéri 3.

  • Medence adatok

    Méret

    Térfogat

    390m³

    Medence jellege

    beltéri

    Medence típusa

    Élménymedence

    Fő vízösszetétel

    Élményelem

    Az intézményben felhasznált kút vizének hőmérséklete

    28-30°C

    A medence vizének pontos kémiai összetétele

Információkérés és szállásfoglalás

Alap információk

Ha szívesen felkeresné a gyógyfürdőt, megkérdezheti, van-e szabad hely az ön által választott időpontban. Írja be az adatait, tegyen pipát a „Nem vagyok robot” előtti négyzetbe, majd kattintson a küldés gombra. Néhány napon belül választ kap.

E-mail cím*

Telefonszám*

Érkezés napja:*

Távozás napja:*

Utazás jellege:

Szobák száma:*

Vendégek száma:*

Kerekesszékkel megközelíthető:

Állat vihető

Kapcsolatok

Cím: 6000 Kecskemét, Csabay Géza krt. 5.
Telefon: +36 76 500 320
Fax: +36 76 418 910
E-mail: info@kecskemetifurdo.hu
Honlap: http://www.kecskemetifurdo.hu

Wyœwietl wiêksz¹ mapê

További szálláslehetőségek

Tekintse meg a település, illetve a környékén található szálláslehetőségeket és foglaljon online!

Legnépszerűbb gyógyfürdők