Dagály Strandfürdő és Uszoda

A Dagály Strandfürdő és Uszoda Budapesten egész évben szeretettel várja gyógyulni, vagy kikapcsolódni vágyó vendégeit.

A fürdő 1948-ban nyitotta meg kapuit, amely a későbbiek során kibővült többek között az 1956-ban átadott 50 m-es uszodával. Vízbázisát akkoriban az 1944-ben fúrt kút biztosította, amellyel végre hasznosították a Duna medre alatt lelt, és a Duna vizébe elfolyó termálvizeket. 1970-től a Széchenyi Gyógyfürdő vizét vezették ide, mellyel a Dagály is a gyógyfürdők sorába lépett, és azóta is széles körű gyógyszolgáltatást biztosít vendégei részére.

A 25 m-es vízszűrő-forgató rendszerű, sátortetős uszodát 1983-ban nyitották meg. Jelenleg 10 különböző formájú és hőmérsékletű medence található a kellemes, festői környezetben.

2000-ben a strand területén található 2 nagy méretű termál ülőmedencét átépítették 4 modern vízszűrő-forgató berendezéssel ellátott medencévé, melyek gyermek-, termál-, ülő-, élmény- és oktatómedencékként üzemelnek. Az élménymedence számos szolgáltatást - pl. sodrófolyosó, pezsgőágy, whirlpool, nyakzuhanyok, buzgárok, tocsogós napozók - nyújt a fürdeni vágyóknak. 2002 nyarán megújult a gombamedence és a vese alakú medence, melyeket a tengerpart zúgását utánzó egyedi koncentrikus hullámokat keltő hullámgépekkel láttak le.

Általános adatok

TB komplex

Gyógyfürdő

Gyógyszálló

Gyógyhely

Nyitva tartás

Minden nap: 06:00-20:00

Parkolás

nincs
Akadálymentesített
Az intézményen belül
Az intézményen kívül

Az intézmény akadálymentesített mozgássérültek számára

Az intézmény akadálymentesített látássérültek számára

Gyógyfürdő engedélyek

ÁNTSZ gyógyfürdő engedéllyel rendelkezik

ÁNTSZ által elismert ásványvíz

ÁNTSZ által elismert gyógyvíz

Gyógyszálló engedélyek

ÁNTSZ gyógyszálló engedéllyel rendelkezik

ÁNTSZ által elismert ásványvíz

ÁNTSZ által elismert gyógyvíz

Egyéb

Gyógy-, termál-, ásványvizet szolgáltató kút, kutak neve/azonosító száma:

Dagály Strandfürdő és Uszoda

Finanszírozás

Társadalombiztosítás
Gyógyvizes gyógymedence
Gyógyvizes kádfürdő
Iszappakolás
Súlyfürdő
Szénsavas fürdő
Orvosi gyógymasszázs
Víz alatti vízsugármasszázs
Víz alatti csoportos gyógytorna
Komplex fürdőgyógyászati ellátás
18 éves kor alatti csoportos gyógyúszás
SZÉP kártyák
K&H SZÉP Kártya, MKB SZÉP Kártya, OTP SZÉP Kártya

Dagály Strandfürdő és Uszoda

Kezelések

Kezelések
Darabszám
TB finanszírozott
TB nélkül, ár (Ft)
Kezelés (perc)
Kúra (nap)

Masaż podwodny ze strumieniem wodnym (tangentor)

Sauna

Sauna parowa

Szakorvos
Rendelési idő
Bejelentkezés szükséges
Megjegyzés

Dagály Strandfürdő és Uszoda

Javallatok

Javallat
Kezelés előtt (otthon) elvégzendő vizsgálatok
Megjegyzés/Határértékek (ahol értelmezhető)
Zesztywniające zapalenie stawów kręgosłupa (choroba Bechterewa)
morfologia krwi, CRP
Jeżeli liczba białych krwinek jest powyżej 10 G/l lub CRP powyżej 20, potrzebny jest wniosek specjalisty.
Deformacje kręgosłupa
RTG
nie dotyczy
Artretyzm przewlekły
RTG, morfologia krwi, CRP, We, jeśli jest UH doprowadzić
Jeżeli liczba białych krwinek jest powyżej 10 G/l lub CRP powyżej 20, potrzebny jest wniosek specjalisty.
rehabilitacja powypadkowa
RTG, morfologia krwi, CRP, We, jeżeli jest CT, przynieść ze sobą
Jeżeli liczba białych krwinek jest powyżej 10 G/l lub CRP powyżej 20, potrzebny jest wniosek specjalisty.
leczenie dodatkowe po innych neuralgiach
wniosek lekarza leczącego
przewlekłe bóle nerwów
nie potrzeba
nie dotyczy

Ellenjavallatok, figyelmeztetések balneoterápiára vonatkozóan

Ellenjavallat
Kezelés előtt (otthon) elvégzendő vizsgálatok
Megjegyzés/Határértékek (ahol értelmezhető)

Dagály Strandfürdő és Uszoda

Pools

Válasszon a lenyíló menüpontok közül!

Információkérés és szállásfoglalás

Alap információk

Ha szívesen felkeresné a gyógyfürdőt, megkérdezheti, van-e szabad hely az ön által választott időpontban. Írja be az adatait, tegyen pipát a „Nem vagyok robot” előtti négyzetbe, majd kattintson a küldés gombra. Néhány napon belül választ kap.

E-mail cím*

Telefonszám*

Érkezés napja:*

Távozás napja:*

Utazás jellege:

Szobák száma:*

Vendégek száma:*

Kerekesszékkel megközelíthető:

Állat vihető

Kapcsolatok

Cím: 1138 Budapest, Népfürdő utca
Telefon: 06-1/452-45-56
Fax: -
E-mail: dagaly@spabudapest.hu
Honlap: http://www.dagalyfurdo.hu/

Wyœwietl wiêksz¹ mapê

További szálláslehetőségek

Tekintse meg a település, illetve a környékén található szálláslehetőségeket és foglaljon online!

Legnépszerűbb gyógyfürdők