Borbála Fürdő

A Borbála Fürdő Algyőn egész évben szeretettel várja gyógyulni, vagy kikapcsolódni vágyó vendégeit.

Az algyői Borbála Fürdő Szeged és Hódmezővásárhely között fekszik félúton.
A két nagyvárostól mindössze 15 percre található, kedvező fekvése miatt sokak által kedvelt, kellemes környezettel rendelkező, csendes, családias fürdő.

2007 óta áll vendégeink rendelkezésére, akik a pihenés mellett akár egy kis sportolással is eltölthetik szabadidejüket nálunk.

Úszómedencénk kiválóan alkalmas akár egy reggeli frissítő úszásra, de egy fáradalmas, munkával teli nap után is jól eshet egy pihentető úszás. Wellnes funkciókkal ellátott élménymedencénkben kizárva a külvilágot élvezhetik a kikapcsolódás és a több masszázselem által nyújtott örömöket. Kültéri gyógyvizes medencénkben, amely élményelemeket is tartalmaz, összeköthetik a kellemest a hasznossal. Itt a gyógyulni vágyók találhatják meg a gyógyulás lehetőségét, vagy fájdalmaik enyhítésére adhat megoldást.

A bababarát vízzel üzemeltetett gyerekpancsolónk a nagyobb gyerekek számára remek hely lehet egy szuper játékra, a legkisebbeknek pedig egy önfeledt pancsolásra, hiszen nincs is annál nagyobb öröm, mint nevetni látni gyermekeinket.

Munkatársaink azon dolgoznak, hogy Ön nálunk találja meg a kikapcsolódás, a sportolás, vagy éppen a gyógyulás lehetőségét.

Csobbanjon nálunk az élményekben! Sok szeretettel várjuk, és vendégül látjuk Önt és kedves családját is, hogy egy feledhetetlen, vidámsággal teli napot töltsenek el nálunk!

Általános adatok

TB komplex

Gyógyfürdő

Gyógyszálló

Gyógyhely

Nyitva tartás

hétfő-vasárnap: 8.00 - 20.00

Parkolás

nincs
Akadálymentesített
Az intézményen belül
Az intézményen kívül

Az intézmény akadálymentesített mozgássérültek számára

Az intézmény akadálymentesített látássérültek számára

Gyógyfürdő engedélyek

ÁNTSZ gyógyfürdő engedéllyel rendelkezik

696-8/OTH/2009
Gyógyszálló engedélyek
Egyéb

Gyógy-, termál-, ásványvizet szolgáltató kút, kutak neve/azonosító száma:

Borbála Fürdő

Finanszírozás

Társadalombiztosítás
Gyógyvizes gyógymedence
Gyógyvizes kádfürdő
Iszappakolás
Súlyfürdő
Szénsavas fürdő
Orvosi gyógymasszázs
Víz alatti vízsugármasszázs
Víz alatti csoportos gyógytorna
Komplex fürdőgyógyászati ellátás
18 éves kor alatti csoportos gyógyúszás
Bankkártyák
American Express, Mastercard, Visa
SZÉP kártyák
K&H SZÉP Kártya, MKB SZÉP Kártya, OTP SZÉP Kártya

Borbála Fürdő

Kezelések

Kezelések
Darabszám
TB finanszírozott
TB nélkül, ár (Ft)
Kezelés (perc)
Kúra (nap)

Gimnastyka lecznicza grupowa podwodna

Gimnastyka lecznicza grupowa podwodna

Gimnastyka lecznicza indywidualna

Infrasauna

Infrasauna

Jontoforeza

Leczenie diadynamiczne

Masaż naczyń limfatycznych

Masaż podwodny ze strumieniem wodnym (tangentor)

Masaż podwodny ze strumieniem wodnym (tangentor)

Pływanie lecznicze

Pływanie lecznicze

Sauna

TENS

Terapia stymulacyjna

Terapia ultradźwiękowa

Szakorvos
Rendelési idő
Bejelentkezés szükséges
Megjegyzés

reumatológus

hétfőn 16-órától

Borbála Fürdő

Javallatok

Javallat
Kezelés előtt (otthon) elvégzendő vizsgálatok
Megjegyzés/Határértékek (ahol értelmezhető)
Przewlekłe choroby kręgosłupa
RTG, morfologia krwi, CRP, We
Jeżeli liczba białych krwinek jest powyżej 10 G/l lub CRP powyżej 20, potrzebny jest wniosek specjalisty.
Zmiany zwyrodnieniowe stawów
RTG, morfologia krwi, CRP, We, jeśli jest UH doprowadzić
Jeżeli liczba białych krwinek jest powyżej 10 G/l lub CRP powyżej 20, potrzebny jest wniosek specjalisty.
poszczególne schorzenia ginekologiczne
wniosek lekarza leczącego

Ellenjavallatok, figyelmeztetések balneoterápiára vonatkozóan

Ellenjavallat
Kezelés előtt (otthon) elvégzendő vizsgálatok
Megjegyzés/Határértékek (ahol értelmezhető)
nowotwór aktywny
Nie zalecane
choroba zakaźna
ZAKAZANE
Do zamówienia na wniosek lekarza specjalisty, np. tylko przy chorobach zakaźnych przenoszonych pozajelitowo
wysokie ciśnienie tętnicze (nieodpowiednio ustalone)
ZAKAZANE
powyżej 160/100 Hgmm
łagodniejsze formy niewydolności serca
na wniosek lekarza specjalisty
ciąża
w 3. trymestrze już nie oraz w 2. trymestrze tylko na wniosek lekarza specjalisty

Borbála Fürdő

Pools

Válasszon a lenyíló menüpontok közül!

Információkérés és szállásfoglalás

Alap információk

Ha szívesen felkeresné a gyógyfürdőt, megkérdezheti, van-e szabad hely az ön által választott időpontban. Írja be az adatait, tegyen pipát a „Nem vagyok robot” előtti négyzetbe, majd kattintson a küldés gombra. Néhány napon belül választ kap.

E-mail cím*

Telefonszám*

Érkezés napja:*

Távozás napja:*

Utazás jellege:

Szobák száma:*

Vendégek száma:*

Kerekesszékkel megközelíthető:

Állat vihető

Kapcsolatok

Cím: 6750 Algyő, Sport utca 9.
Telefon: 06-62/517-520
Fax:
E-mail: gyevitur@algyo.hu
Honlap: http://www.borbalafurdo.hu

Wyœwietl wiêksz¹ mapê

További szálláslehetőségek

Tekintse meg a település, illetve a környékén található szálláslehetőségeket és foglaljon online!

Legnépszerűbb gyógyfürdők