Brigetio Gyógyfürdő Komárom

A Brigetio Gyógyfürdő egész évben szeretettel várja gyógyulni, vagy kikapcsolódni vágyó vendégeit.

Az erődök városának, Komáromnak egyik legnagyobb vonzereje a kiváló minőségű gyógyvize. A Brigetio Gyógyfürdő a város szívében helyezkedik el. A 62 Celsius fokos víz, melyet 1967-ben gyógyvízzé nyilvánítottak közel 50 éve szolgálja vendégeink gyógyulását, kikapcsolódását. 2018-tól a fürdő és környéke gyógyhelyminősítéssel is rendelkezik.

A legutóbbi helyi ásatások bizonysága szerint Komáromban, már a rómaiak idejében is virágzott a fürdőkultúra. A Komáromi Gyógyfürdő, tisztelegve az 1700 éves fürdőkultúra előtt, 2015-ben felvette a Brigetio Gyógyfürdő Komárom nevet. Hogy Brigetio lakói ismerték-e a föld rejtette gyógyító kincset, még nem tudjuk, de arról vannak ismereteink, hogy a rómaiak izületi gyulladásaikat és reuma okozta panaszaikat termálvizekkel enyhítették. A fürdő a társas élet és a kikapcsolódás egyik fontos helyszíne volt. Így van ez ma is: jöjjön és gyógyuljon, pihenjen töltődjön fel nálunk!


A fürdőben működő egységek (strand (szezonális jelleggel működik), uszoda, egész évben működő bel- és kültéri gyógyvizes medencék, élménymedence, tanmedence, gyógyászati, reumatológiai szakrendelés, szaunavilág) egyidejűleg kínálnak kulturált fürdőzési, szabadidő eltöltési, egészség megőrzési és gyógyulási lehetőséget nyugdíjasoknak, középkorúaknak, fiataloknak és gyermekeknek egyaránt. A mozgáskorlátozott vendégeink közlekedését lift segíti az épületben.

Gyógyvizünk
Fürdőnk gyógyvize gazdag ásványi-anyag tartalmának köszönhetően fürdőkúrára alkalmas, amelyet gyógyászati kezeléseinkkel tehet teljessé. Jól képzett reumatológus szakorvosaink egyénre szabva állítják össze a kezeléseket, továbbá ellenőrzik betegeink állapotát. A kezeléseket szakképzett fizioterápiás asszisztensek, gyógymasszőrök végzik.

Általános adatok

TB komplex

Gyógyfürdő

Gyógyszálló

Gyógyhely

Nyitva tartás

Naponta 09.00 - 20.00

Jegyárak

Az aktuális jegyárakról az alábbi linken tud tájékozódni: http://www.komthermal.hu/arak/furdo--es-szauna


Bérletárak

Szállásárak: Thermál Hotel és Kemping, Solaris Pihenőházak, Solaris Kemping

Parkolás

Fizetõs
Akadálymentesített
Az intézményen belül
Az intézményen kívül

Az intézmény akadálymentesített mozgássérültek számára

Az intézmény akadálymentesített látássérültek számára

Gyógyfürdő engedélyek

ÁNTSZ gyógyfürdő engedéllyel rendelkezik

851/Gyf-1967 (Eük.17)

ÁNTSZ által elismert ásványvíz

923-3/2009.
Gyógyszálló engedélyek
Egyéb

Gyógy-, termál-, ásványvizet szolgáltató kút, kutak neve/azonosító száma:

Brigetio Gyógyfürdő Komárom

Finanszírozás

Társadalombiztosítás
Gyógyvizes gyógymedence
Gyógyvizes kádfürdő
Iszappakolás
Súlyfürdő
Szénsavas fürdő
Orvosi gyógymasszázs
Víz alatti vízsugármasszázs
Víz alatti csoportos gyógytorna
Komplex fürdőgyógyászati ellátás
18 éves kor alatti csoportos gyógyúszás
Magán egészségbiztosítás
Allianz Egészségbiztosítás, Aranykor Egészségbiztosítás, Axa Egészségbiztosítás, Dimenzió Egészségbiztosítás, Generali Egészségbiztosítás, K&H (Medicina) Egészségbiztosítás, OTP Egészségbiztosítás, Patika Egészségbiztosítás, Provita Egészségbiztosítás
Bankkártyák
American Express, Mastercard, Visa
SZÉP kártyák
K&H SZÉP Kártya, MKB SZÉP Kártya, OTP SZÉP Kártya

Brigetio Gyógyfürdő Komárom

Kezelések

Kezelések
Darabszám
TB finanszírozott
TB nélkül, ár (Ft)
Kezelés (perc)
Kúra (nap)

Gewichtsbad

1500
15
15

Koolzuurbad

1 kád
2200
15
15

Onderwater-heilgymnastiek in groepsverband

napi 2 alkalom
1400
30
30

Onderwatermassage (tangentor)

3 kád
teljes 2200, részleges 1700
10
10

Pakkingen

8+3 hely
2000
20
20

Sauna

6 masszőr
2200
10
10
Szakorvos
Rendelési idő
Bejelentkezés szükséges
Megjegyzés

reumatológus

hétköznap 7.00 - 13.00, szerdai napon délutáni rendelés

Brigetio Gyógyfürdő Komárom

Javallatok

Javallat
Kezelés előtt (otthon) elvégzendő vizsgálatok
Megjegyzés/Határértékek (ahol értelmezhető)
chronische gewrichtsontstekingen
röntgenfoto, bloedbeeld, CRP, We, als er UH brengen
Advies specialist noodzakelijk indien witte bloedcellen hoger dan 10 G/l of CRP hoger dan 20
degeneratieve aandoeningen (slijtage) van de gewrichten
röntgenfoto, bloedbeeld, CRP, We, als er UH brengen
Advies specialist noodzakelijk indien witte bloedcellen hoger dan 10 G/l of CRP hoger dan 20
gewrichts- en spierpijnen
röntgenfoto, bloedbeeld, CRP, We, immunologische bevindingen als UH, waardoor
Advies specialist noodzakelijk indien witte bloedcellen hoger dan 10 G/l of CRP hoger dan 20
aandoeningen van het bewegingsapparaat
röntgenfoto, bloedbeeld, CRP, We, als er UH brengen
Advies specialist noodzakelijk indien witte bloedcellen hoger dan 10 G/l of CRP hoger dan 20
artrose
röntgenfoto, bloedbeeld, CRP, We
Advies specialist noodzakelijk indien witte bloedcellen hoger dan 10 G/l of CRP hoger dan 20
hernia van de tussenwervelschijf
MR of CT, bloedbeeld, CRP, We
Advies specialist noodzakelijk indien witte bloedcellen hoger dan 10 G/l of CRP hoger dan 20
degeneratieve veranderingen van de extremiteitsgewrichten
röntgenfoto, bloedbeeld, CRP, We, indien voorhanden echo
Advies specialist noodzakelijk indien witte bloedcellen hoger dan 10 G/l of CRP hoger dan 20
gewrichts- en spieratrofieën
CRP, We, indien voorhanden echo
Advies specialist noodzakelijk indien witte bloedcellen hoger dan 10 G/l of CRP hoger dan 20
nabehandeling na ongeval
röntgenfoto, bloedbeeld, CRP, We, indien voorhanden echo
Advies specialist noodzakelijk indien witte bloedcellen hoger dan 10 G/l of CRP hoger dan 20
orthopedische nabehandeling
Na post-operatief verwijderen van de hechtingen (epithelialisatie van de wond) is een wachttijd van minstens 6 tot 8 weken noodzakelijk
post-operatieve status na een hernia van de tussenwervelschijf
Na post-operatief verwijderen van de hechtingen (epithelialisatie van de wond) is een wachttijd van minstens 6 tot 8 weken noodzakelijk
status na verwonding
Na post-operatief verwijderen van de hechtingen (epithelialisatie van de wond) is een wachttijd van minstens 6 tot 8 weken noodzakelijk
niet relevant
nabehandeling na sportblessures
Na post-operatief verwijderen van de hechtingen (epithelialisatie van de wond) is een wachttijd van minstens 6 tot 8 weken noodzakelijk
niet relevant
bepaalde gynaecologische aandoeningen
advies behandelend arts
climax
advies behandelend arts
bepaalde vormen van onvruchtbaarheid
advies behandelend arts
niet relevant
regeneratie
niet noodzakelijk
niet relevant

Ellenjavallatok, figyelmeztetések balneoterápiára vonatkozóan

Ellenjavallat
Kezelés előtt (otthon) elvégzendő vizsgálatok
Megjegyzés/Határértékek (ahol értelmezhető)
actieve tuberculose
VERBODEN
actieve tumor
Niet aanbevolen
besmettelijke ziekte
VERBODEN
Toelaatbaar met advies van specialist, bijv. alleen bij ziekten die zich parenteraal verspreiden
aanhoudende bacteriurie
VERBODEN
incontinentie van urine en/of ontlasting
VERBODEN
acute ontstekingsziekte
VERBODEN
Toelaatbaar met advies van specialist, bijv. bij bepaalde gewrichtsontstekingen
acute gewrichtsontsteking
VERBODEN
Toelaatbaar met advies van specialist, bijv. bij bepaalde gewrichtsontstekingen
invloed van alcohol
VERBODEN
koortstoestand
VERBODEN
hoge bloeddruk (niet juist ingesteld)
VERBODEN
boven 160/100 mm Hg
hoge bloeddruk (ernstig)
advies van specialist
boven 160/100 mm Hg
acute aderontsteking
VERBODEN
niet-gefixeerde hoge bloeddruk
Niet aanbevolen
boven 160/100 mm Hg
zwangerschap
niet meer in het derde trimester, in het tweede semester uitsluitend in op advies van specialist
bőrbetegségek
menstruáció
sérülések
hólyaghurut
hasmenés

Brigetio Gyógyfürdő Komárom

Pools

Válasszon a lenyíló menüpontok közül!

Élménymedence kültéri

  • Medence adatok

    Méret

    amorf

    Térfogat

    1500m³

    Medence jellege

    kültéri

    Medence típusa

    Élménymedence

    Fő vízösszetétel

    Élményelem

    Az intézményben felhasznált kút vizének hőmérséklete

    25-28°C

Beltéri

  • Medence adatok

    Méret

    17x6x0,8

    Térfogat

    82m³

    Medence jellege

    beltéri

    Medence típusa

    Fő vízösszetétel

    Élményelem

    Az intézményben felhasznált kút vizének hőmérséklete

    30-33°C

Úszómedence beltéri

  • Medence adatok

    Méret

    33,3x17x2,2

    Térfogat

    1246m³

    Medence jellege

    beltéri

    Medence típusa

    Úszómedence

    Fő vízösszetétel

    Élményelem

    Az intézményben felhasznált kút vizének hőmérséklete

    25-28°C

Gyermekmedence kültéri

  • Medence adatok

    Méret

    amorf

    Térfogat

    53m³

    Medence jellege

    kültéri

    Medence típusa

    Gyermekmedence

    Fő vízösszetétel

    Élményelem

    Az intézményben felhasznált kút vizének hőmérséklete

    28-30°C

Úszómedence kültéri

  • Medence adatok

    Méret

    49,43x21,52

    Térfogat

    1755m³

    Medence jellege

    kültéri

    Medence típusa

    Úszómedence

    Fő vízösszetétel

    Élményelem

    Az intézményben felhasznált kút vizének hőmérséklete

    24-26°C

Gyógyvizes medence beltéri

  • Medence adatok

    Méret

    amorf

    Térfogat

    65m³

    Medence jellege

    beltéri

    Medence típusa

    Gyógyvizes medence

    Fő vízösszetétel

    Kálcium-, magnézium-hidrogén-karbonátos víz

    Élményelem

    Az intézményben felhasznált kút vizének hőmérséklete

    35-38°C

Gyógyvizes medence kültéri 1.

  • Medence adatok

    Méret

    amorf

    Térfogat

    120m³

    Medence jellege

    kültéri

    Medence típusa

    Gyógyvizes medence

    Fő vízösszetétel

    Kálcium-, magnézium-hidrogén-karbonátos víz

    Élményelem

    Az intézményben felhasznált kút vizének hőmérséklete

    33-35°C

Gyógyvizes medence kültéri 2.

  • Medence adatok

    Méret

    amorf

    Térfogat

    110m³

    Medence jellege

    kültéri

    Medence típusa

    Gyógyvizes medence

    Fő vízösszetétel

    Kálcium-, magnézium-hidrogén-karbonátos víz

    Élményelem

    Az intézményben felhasznált kút vizének hőmérséklete

    36-38°C

Információkérés és szállásfoglalás

Alap információk

Ha szívesen felkeresné a gyógyfürdőt, megkérdezheti, van-e szabad hely az ön által választott időpontban. Írja be az adatait, tegyen pipát a „Nem vagyok robot” előtti négyzetbe, majd kattintson a küldés gombra. Néhány napon belül választ kap.

E-mail cím*

Telefonszám*

Érkezés napja:*

Távozás napja:*

Utazás jellege:

Szobák száma:*

Vendégek száma:*

Kerekesszékkel megközelíthető:

Állat vihető

Kapcsolatok

Cím: 2900 Komárom, Táncsics Mihály út 34-36.
Telefon: +36 34 342 551
Fax: +36 34 342 551
E-mail: komthermal@komthermal.hu
Honlap: http://www.komaromfurdo.hu

Grotere kaart weergeven

További szálláslehetőségek

Tekintse meg a település, illetve a környékén található szálláslehetőségeket és foglaljon online!

Legnépszerűbb gyógyfürdők