Csokonyavisontai Gyógyfürdő

A Csokonyavisontai Gyógyfürdő egész évben szeretettel várja gyógyulni, vagy kikapcsolódni vágyó vendégeit.

Csokonyavisonta a különleges hangulatú Belső-Somogy települése. A táj szinte ellentéte korunk rohanó, zajos világának. Mindenfelé sok az erdő, védett területein pedig az őstölgyes és az ősborókás. A déli vidék patakjai – völgyeikben sok halastavat hátrahagyva – a kis Rinyába folynak, s vele együtt jutnak el a tekintélyes Drávába. Csokonyavisonta történetének nagy eseménye volt, amikor 1943-ben olajkutatás során 73 Celsius fokos víz tört fel a mélyből. E vízről hamarosan kiderült, hogy gyógyító hatása van.

Minősítése szerint kiválóan alkalmas a mozgásszervi bántalmak és elfajulásos gerincbántalmak gyógyítására. Kedvező eredménnyel alkalmazzák idült nőgyógyászati bántalmak és gyulladásos betegségek gyógyításánál is. A fürdőnek napozásra és játékra kiválóan alkalmas szabad terei vannak, lombos fái és virágai pedig árnyat és kellemes környezetet adnak.

Általános adatok

TB komplex

Gyógyfürdő

Gyógyszálló

Gyógyhely

Nyitva tartás

Szezon 8.00.-19.00
Szezonon kívül: 8.30.-16.00

Jegyárak

Felnőtt: 1400,- Ft
Nyugdíjas,diák: 1000,- Ft
Gyerek: 900,- Ft

Az belépőjegy árak az alábbi szolgáltatások igénybevételére jogosítják: medencék használata, óriáscsúszda, ruhatár.

Parkolás

Ingyenes
Akadálymentesített
Az intézményen belül
Az intézményen kívül

Az intézmény akadálymentesített mozgássérültek számára

Az intézmény akadálymentesített látássérültek számára

Gyógyfürdő engedélyek

ÁNTSZ gyógyfürdő engedéllyel rendelkezik

278-1/2010

ÁNTSZ által elismert ásványvíz

279-1/2010

ÁNTSZ által elismert gyógyvíz

72-10/2008
Gyógyszálló engedélyek
Egyéb

Gyógy-, termál-, ásványvizet szolgáltató kút, kutak neve/azonosító száma:

Csokonyavisontai Gyógyfürdő

Finanszírozás

Társadalombiztosítás
Gyógyvizes gyógymedence
Gyógyvizes kádfürdő
Iszappakolás
Súlyfürdő
Szénsavas fürdő
Orvosi gyógymasszázs
Víz alatti vízsugármasszázs
Víz alatti csoportos gyógytorna
Komplex fürdőgyógyászati ellátás
18 éves kor alatti csoportos gyógyúszás
Bankkártyák
Mastercard, Visa
SZÉP kártyák
K&H SZÉP Kártya, MKB SZÉP Kártya, OTP SZÉP Kártya

Csokonyavisontai Gyógyfürdő

Kezelések

Kezelések
Darabszám
TB finanszírozott
TB nélkül, ár (Ft)
Kezelés (perc)
Kúra (nap)

Calcium-, magnesiumwaterstofcarbonaatbad

4
1400
20-30
20-30

Koolzuurbad

2
15
15

Onderwater-heilgymnastiek in groepsverband

1
1500
1500

Onderwatermassage (tangentor)

2
1500
15
15

Sauna

1
700

Zweedse massage

Szakorvos
Rendelési idő
Bejelentkezés szükséges
Megjegyzés

reumatológus

Csütörtök 13.00.-16.00

Csokonyavisontai Gyógyfürdő

Javallatok

Javallat
Kezelés előtt (otthon) elvégzendő vizsgálatok
Megjegyzés/Határértékek (ahol értelmezhető)
Spondylarthritis Ankylopoetica (Ziekte van Bechterew)
bloedbeeld, CRP
Advies specialist noodzakelijk indien witte bloedcellen hoger dan 10 G/l of CRP hoger dan 20
botontkalking
ODM, serum Calcium
niet relevant
chronische aandoeningen aan de ruggengraat
röntgenfoto, bloedbeeld, CRP, We
Advies specialist noodzakelijk indien witte bloedcellen hoger dan 10 G/l of CRP hoger dan 20
vervorming van de ruggengraat
röntgenfoto
niet relevant
Vervormingen van het bewegingsapparaat ontstaan na neurologische aandoeningen
hoeft niet, als je X-ray, brengt
niet relevant
chronische gewrichtsontstekingen
röntgenfoto, bloedbeeld, CRP, We, als er UH brengen
Advies specialist noodzakelijk indien witte bloedcellen hoger dan 10 G/l of CRP hoger dan 20
chronische polyartritis
röntgenfoto, bloedbeeld, CRP, We, als er UH brengen
Advies specialist noodzakelijk indien witte bloedcellen hoger dan 10 G/l of CRP hoger dan 20
degeneratieve aandoeningen (slijtage) van de gewrichten
röntgenfoto, bloedbeeld, CRP, We, als er UH brengen
Advies specialist noodzakelijk indien witte bloedcellen hoger dan 10 G/l of CRP hoger dan 20
gewrichts- en spierpijnen
röntgenfoto, bloedbeeld, CRP, We, immunologische bevindingen als UH, waardoor
Advies specialist noodzakelijk indien witte bloedcellen hoger dan 10 G/l of CRP hoger dan 20
chronische ontstekingen van het bewegingsapparaat
röntgenfoto, bloedbeeld, CRP, We, immunologische bevindingen als UH, waardoor
Advies specialist noodzakelijk indien witte bloedcellen hoger dan 10 G/l of CRP hoger dan 20
wekedelenreuma (chronische peesschedeontsteking, chronische spierpijn, tenniselleboog)
röntgenfoto, bloedbeeld, CRP, We, als er UH brengen
Advies specialist noodzakelijk indien witte bloedcellen hoger dan 10 G/l of CRP hoger dan 20
aandoeningen van het bewegingsapparaat
röntgenfoto, bloedbeeld, CRP, We, als er UH brengen
Advies specialist noodzakelijk indien witte bloedcellen hoger dan 10 G/l of CRP hoger dan 20
artrose
röntgenfoto, bloedbeeld, CRP, We
Advies specialist noodzakelijk indien witte bloedcellen hoger dan 10 G/l of CRP hoger dan 20
hernia van de tussenwervelschijf
MR of CT, bloedbeeld, CRP, We
Advies specialist noodzakelijk indien witte bloedcellen hoger dan 10 G/l of CRP hoger dan 20
degeneratieve veranderingen van de extremiteitsgewrichten
röntgenfoto, bloedbeeld, CRP, We, indien voorhanden echo
Advies specialist noodzakelijk indien witte bloedcellen hoger dan 10 G/l of CRP hoger dan 20
gewrichts- en spieratrofieën
CRP, We, indien voorhanden echo
Advies specialist noodzakelijk indien witte bloedcellen hoger dan 10 G/l of CRP hoger dan 20
nabehandeling na ongeval
röntgenfoto, bloedbeeld, CRP, We, indien voorhanden echo
Advies specialist noodzakelijk indien witte bloedcellen hoger dan 10 G/l of CRP hoger dan 20
geheelde botbreuk
röntgenfoto, bloedbeeld, CRP, We, indien voorhanden echo
Advies specialist noodzakelijk indien witte bloedcellen hoger dan 10 G/l of CRP hoger dan 20
orthopedische nabehandeling
Na post-operatief verwijderen van de hechtingen (epithelialisatie van de wond) is een wachttijd van minstens 6 tot 8 weken noodzakelijk
post-operatieve status na een hernia van de tussenwervelschijf
Na post-operatief verwijderen van de hechtingen (epithelialisatie van de wond) is een wachttijd van minstens 6 tot 8 weken noodzakelijk
revalidatie na plaatsing van een prothese
Na post-operatief verwijderen van de hechtingen (epithelialisatie van de wond) is een wachttijd van minstens 6 tot 8 weken noodzakelijk
status na verwonding
Na post-operatief verwijderen van de hechtingen (epithelialisatie van de wond) is een wachttijd van minstens 6 tot 8 weken noodzakelijk
niet relevant
nabehandeling na sportblessures
Na post-operatief verwijderen van de hechtingen (epithelialisatie van de wond) is een wachttijd van minstens 6 tot 8 weken noodzakelijk
niet relevant
nabehandeling van verlamming na een hersenbloeding
advies behandelend arts
nabehandeling na overige neuralgieën
advies behandelend arts
chronische infectueuze gynaecologische aandoeningen
advies behandelend arts
psoriasis
advies behandelend arts

Ellenjavallatok, figyelmeztetések balneoterápiára vonatkozóan

Ellenjavallat
Kezelés előtt (otthon) elvégzendő vizsgálatok
Megjegyzés/Határértékek (ahol értelmezhető)
actieve tuberculose
VERBODEN
actieve tumor
Niet aanbevolen
besmettelijke ziekte
VERBODEN
Toelaatbaar met advies van specialist, bijv. alleen bij ziekten die zich parenteraal verspreiden
aanhoudende bacteriurie
VERBODEN
incontinentie van urine en/of ontlasting
VERBODEN
acute ontstekingsziekte
VERBODEN
Toelaatbaar met advies van specialist, bijv. bij bepaalde gewrichtsontstekingen
acute gewrichtsontsteking
VERBODEN
Toelaatbaar met advies van specialist, bijv. bij bepaalde gewrichtsontstekingen
invloed van alcohol
VERBODEN
koortstoestand
VERBODEN
hoge bloeddruk (niet juist ingesteld)
VERBODEN
boven 160/100 mm Hg
hoge bloeddruk (ernstig)
advies van specialist
boven 160/100 mm Hg
acute aderontsteking
VERBODEN

Csokonyavisontai Gyógyfürdő

Pools

Válasszon a lenyíló menüpontok közül!

Gyermekmedence kültéri 1.

  • Medence adatok

    Méret

    8*10

    Térfogat

    80m³

    Medence jellege

    kültéri

    Medence típusa

    Gyermekmedence

    Fő vízösszetétel

    Élményelem

    Az intézményben felhasznált kút vizének hőmérséklete

    24-26°C

Merülőmedence (szaunánál) beltéri

  • Medence adatok

    Méret

    4*3

    Térfogat

    12m³

    Medence jellege

    beltéri

    Medence típusa

    Merülőmedence (szaunánál)

    Fő vízösszetétel

    Élményelem

    Az intézményben felhasznált kút vizének hőmérséklete

    20-22°C

Élménymedence kültéri

  • Medence adatok

    Méret

    25*4

    Térfogat

    110m³

    Medence jellege

    kültéri

    Medence típusa

    Élménymedence

    Fő vízösszetétel

    Élményelem

    Az intézményben felhasznált kút vizének hőmérséklete

    30-32°C

Úszómedence kültéri

  • Medence adatok

    Méret

    25*21

    Térfogat

    1050m³

    Medence jellege

    kültéri

    Medence típusa

    Úszómedence

    Fő vízösszetétel

    Élményelem

    Az intézményben felhasznált kút vizének hőmérséklete

    24-26°C

Gyermekmedence kültéri 2.

  • Medence adatok

    Méret

    15*5

    Térfogat

    95m³

    Medence jellege

    kültéri

    Medence típusa

    Gyermekmedence

    Fő vízösszetétel

    Élményelem

    Az intézményben felhasznált kút vizének hőmérséklete

    30-32°C

Gyermekmedence kültéri 3.

  • Medence adatok

    Méret

    5

    Térfogat

    5m³

    Medence jellege

    kültéri

    Medence típusa

    Gyermekmedence

    Fő vízösszetétel

    Élményelem

    Az intézményben felhasznált kút vizének hőmérséklete

    32-34°C

Gyógyvizes medence kültéri fedett

  • Medence adatok

    Méret

    25*4

    Térfogat

    100m³

    Medence jellege

    kültéri fedett

    Medence típusa

    Gyógyvizes medence

    Fő vízösszetétel

    Kálcium-, magnézium-hidrogén-karbonátos víz

    Élményelem

    Az intézményben felhasznált kút vizének hőmérséklete

    37-37°C

Gyógyvizes medence beltéri

  • Medence adatok

    Méret

    25*4

    Térfogat

    100m³

    Medence jellege

    beltéri

    Medence típusa

    Gyógyvizes medence

    Fő vízösszetétel

    Kálcium-, magnézium-hidrogén-karbonátos víz

    Élményelem

    Az intézményben felhasznált kút vizének hőmérséklete

    37-37°C

Információkérés és szállásfoglalás

Alap információk

Ha szívesen felkeresné a gyógyfürdőt, megkérdezheti, van-e szabad hely az ön által választott időpontban. Írja be az adatait, tegyen pipát a „Nem vagyok robot” előtti négyzetbe, majd kattintson a küldés gombra. Néhány napon belül választ kap.

E-mail cím*

Telefonszám*

Érkezés napja:*

Távozás napja:*

Utazás jellege:

Szobák száma:*

Vendégek száma:*

Kerekesszékkel megközelíthető:

Állat vihető

Kapcsolatok

Cím: 7555 Csokonyavisonta, Fürdőtelep 1.
Telefon: +36 82 475 024, +36 82 576 032
Fax: +36 82 475 024
E-mail: postmaster@csokonyafurdo1.tonline.hu info@csokonyavisontaifurdo.hu
Honlap: http://www.csokonyavisontafurdo.hu

Grotere kaart weergeven

További szálláslehetőségek

Tekintse meg a település, illetve a környékén található szálláslehetőségeket és foglaljon online!

Legnépszerűbb gyógyfürdők