Markhot Ferenc Kórház Kft. Gyógyfürdő

A Markhot Ferenc Kórház Kft. Gyógyfürdő Egerben egész évben szeretettel várja gyógyulni, vagy kikapcsolódni vágyó vendégeit.

Kórházunk 2012-ben 285. fennállási évét ünnepelte. Alapítóink szellemi öröksége értelmében, de napjaink eszköztárával felszerelve dolgozunk. A kor legkorszerűbb szellemi és műszeres eszköztárával hatékony gyógyító, ápoló és gondozó munkát nyújtunk. Ennek során tiszteletben tartjuk Betegeink gyógyuláshoz való és személyiségi jogát, biztonságát, méltóságát.

Az egri Török-fürdőt 1610 és 1617 között, Eger török hódoltsága idején a törökök építették. Rituális, de tisztasági célokat is szolgált, és már ekkor felmerült gyógyító hatása is. Építészetileg a fürdő érdekességét a török stílus megtartása adja meg. Félköríves kupola, a tetején félholddal mutatja kívülről, hogy a fürdő most is török. A központi medence - " török-medence" alatt van a fő forrás és minden vezeték nélkül itt jön fel a forrásvíz. A fő medencén kívül még két melegebb medence van a fázósabbaknak, egy súlyfürdőzésre alkalmas medence, valamint egy egyszemélyes, szintén nyolcszögletű medence, végül még egy medence, mely alatt egy másik forrás van. A két forrásvize nagyon hasonló, hőmérsékletük 31, illetve 31,5 fokos, kémiailag hasonló összetételű, de megkülönböztethető vizet adnak.

A gyógyvíz azért egyedülálló, mert a gyógyhatását a benne levő radon okozza. Ez alfa-sugárzó, mivel áthatoló képessége csekély, daganatkeltő hatása nincs, viszont gyulladás- és fájdalomcsillapító hatása jól ismert és bizonyított. Azt is kimutatták, hogy a radonos fürdő az emberi szervezet endorfin-termelését fokozza. (Az endorfin a jó közérzetet, optimizmust, boldogságérzetet meghatározó neurohormon).

Általános adatok

TB komplex

Gyógyfürdő

Gyógyszálló

Gyógyhely

Nyitva tartás

H-V: 8.00-18.00

Jegyárak

Belépő: felnőtt 840 Ft,
diák-nyugdíjas: 600 Ft

A belépőjegyek megfizetésével az alábbi szolgáltatások igénybevételére jogosult: medencefürdő, csoporttornán való részvétel.

Parkolás

Fizetõs
Akadálymentesített
Az intézményen belül
Az intézményen kívül

Az intézmény akadálymentesített mozgássérültek számára

Az intézmény akadálymentesített látássérültek számára

Gyógyfürdő engedélyek

ÁNTSZ gyógyfürdő engedéllyel rendelkezik

3479-3/2009

ÁNTSZ által elismert ásványvíz

ÁNTSZ által elismert gyógyvíz

252.516/1934BM, 406-5/OTH/2010
Gyógyszálló engedélyek

ÁNTSZ gyógyszálló engedéllyel rendelkezik

ÁNTSZ által elismert ásványvíz

ÁNTSZ által elismert gyógyvíz

Egyéb

Gyógy-, termál-, ásványvizet szolgáltató kút, kutak neve/azonosító száma:

Markhot Ferenc Kórház Kft. Gyógyfürdő

Finanszírozás

Társadalombiztosítás
Gyógyvizes gyógymedence
Gyógyvizes kádfürdő
Iszappakolás
Súlyfürdő
Szénsavas fürdő
Orvosi gyógymasszázs
Víz alatti vízsugármasszázs
Víz alatti csoportos gyógytorna
Komplex fürdőgyógyászati ellátás
18 éves kor alatti csoportos gyógyúszás
Magán egészségbiztosítás
Aegon Egészségbiztosítás, Allianz Egészségbiztosítás, Axa Egészségbiztosítás, Credit Suisse Egészségbiztosítás, Generali Egészségbiztosítás, ING Egészségbiztosítás, K&H (Medicina) Egészségbiztosítás, OTP Egészségbiztosítás, Union Egészségbiztosítás

Markhot Ferenc Kórház Kft. Gyógyfürdő

Kezelések

Kezelések
Darabszám
TB finanszírozott
TB nélkül, ár (Ft)
Kezelés (perc)
Kúra (nap)

Bagno al radon

Bagno con pesi

6
15
15

Bagno sulfureo

Elettroterapia a media frequenza

2
10
10

Fangoterapia

3
62700 (nagy kúra x 15 alkalom)
20
20

Ginnastica terapeutica in gruppo

30
30

Ginnastica terapeutica in gruppo in acqua

62700 (nagy kúra x 15 alkalom)
30
30

Ginnastica terapeutica individuale

3600
30
30

Ginnastica terapeutica individuale in acqua

62700 (nagy kúra x 15 alkalom)
30
30

Iontoforesi

5
1200
10
10

Massaggio subacqueo con getti d'acqua (tangentor)

3
10
10

Massaggio svedese

6
1440
20
20

TENS

5
1200
10
10

Terapia infrarossa

1

Terapia manuale

3000
60
60

Trattamento a ultrasuoni

3
1800
10
10

Trattamento con corrente di stimolo

1
1200
10
10

Trattamento diadinamico

5
1500
10
10

Trattamento galvanico

1
1200
10
10

Trattamento galvanico Kowarschik

5
1200
10
10
Szakorvos
Rendelési idő
Bejelentkezés szükséges
Megjegyzés

allergológus

8.00-14.00

belgyógyász

8.00-16.00

endokrinológus

9.00-14.00

fizikoterapeuta

8.00-15.00

kardiológus

8.00-16.00

nőgyógyász

8.00-16.00

8.00-16.00

reumatológus

8.00-16.00

bőrgyógyász

8.00-14.00

Markhot Ferenc Kórház Kft. Gyógyfürdő

Javallatok

Javallat
Kezelés előtt (otthon) elvégzendő vizsgálatok
Megjegyzés/Határértékek (ahol értelmezhető)
Spondilite anchilosante (Spondylarthritis Ankylopoetica) (Malattia di Bechterew)
emocromo, CRP
Se i globuli bianchi sono oltre 10 G/l, oppure oltre CRP 20, occorre il parere dello specialista.
carenza di calcio della struttura ossea
ODM, calcio sierico
irrilevante
osteoporosi
ODM, calcio sierico
irrilevante
promozione della formazione del callo osseo in caso di fratture di guarigione prolungata
RTG fresh
irrilevante
artriti semiacute
RTG, emocoromo, CRP, We
Se i globuli bianchi sono oltre 10 G/l, oppure oltre CRP 20, occorre il parere dello specialista.
malattie croniche della colonna vertebrale
RTG, emocoromo, CRP, We
Se i globuli bianchi sono oltre 10 G/l, oppure oltre CRP 20, occorre il parere dello specialista.
deformazione della colonna vertebrale
RTG
irrilevante
disturbi muscoloschelettrici correlati a patologie neurologiche
non devono, se avete a raggi X, porta
irrilevante
artriti croniche
RTG, emocoromo, CRP, We, se c'è UH portare
Se i globuli bianchi sono oltre 10 G/l, oppure oltre CRP 20, occorre il parere dello specialista.
artrite reumatoide cronica
RTG, emocoromo, CRP, We, se c'è UH portare
Se i globuli bianchi sono oltre 10 G/l, oppure oltre CRP 20, occorre il parere dello specialista.
malattie degenerative delle articolazioni
RTG, emocoromo, CRP, We, se c'è UH portare
Se i globuli bianchi sono oltre 10 G/l, oppure oltre CRP 20, occorre il parere dello specialista.
dolori articolari e muscolari
RTG, emocoromo, CRP, We, risultati immunologici, se UH, portando
Se i globuli bianchi sono oltre 10 G/l, oppure oltre CRP 20, occorre il parere dello specialista.
disturbi infiammatori cronici degli organi motori
RTG, emocoromo, CRP, We, risultati immunologici, se UH, portando
Se i globuli bianchi sono oltre 10 G/l, oppure oltre CRP 20, occorre il parere dello specialista.
reumatismo dei tessuti molli (tenosinovite cronica, dolore muscolare cronico, epicondilite)
RTG, emocoromo, CRP, We, se c'è UH portare
Se i globuli bianchi sono oltre 10 G/l, oppure oltre CRP 20, occorre il parere dello specialista.
malattie locomotrici
RTG, emocoromo, CRP, We, se c'è UH portare
Se i globuli bianchi sono oltre 10 G/l, oppure oltre CRP 20, occorre il parere dello specialista.
usura della cartilagine
RTG, emocoromo, CRP, We
Se i globuli bianchi sono oltre 10 G/l, oppure oltre CRP 20, occorre il parere dello specialista.
ernia del disco
MR oppure CT, emocromo, CRP, We
Se i globuli bianchi sono oltre 10 G/l, oppure oltre CRP 20, occorre il parere dello specialista.
alterazioni degenerative delle articolazioni
RTG, emocromo, CRP, We, se l'ecografia é disponibile, da portare
Se i globuli bianchi sono oltre 10 G/l, oppure oltre CRP 20, occorre il parere dello specialista.
atrofie muscolari e articolari
CRP, We, se l'ecografia é disponibile, da portare
Se i globuli bianchi sono oltre 10 G/l, oppure oltre CRP 20, occorre il parere dello specialista.
trattamento post operatorio di traumatologia
RTG, emocromo, CRP, We, se CT é disponibile, da portare
Se i globuli bianchi sono oltre 10 G/l, oppure oltre CRP 20, occorre il parere dello specialista.
frattura guarita
RTG, emocromo, CRP, We, se CT é disponibile, da portare
Se i globuli bianchi sono oltre 10 G/l, oppure oltre CRP 20, occorre il parere dello specialista.
riabilitazione muscoloscheletrica
non occorre
irrilevante
trattamento post operatorio di ortopedia
Dopo la rimozione post operatoria della sutura (l'epitelizzazione della ferita) occorre attendere almeno 6-8 settimane.
stato post operatorio dopo l'intervento chirurgico di ernia del disco
Dopo la rimozione post operatoria della sutura (l'epitelizzazione della ferita) occorre attendere almeno 6-8 settimane.
riabilitazione dopo l'inserimento di una protesi
Dopo la rimozione post operatoria della sutura (l'epitelizzazione della ferita) occorre attendere almeno 6-8 settimane.
stati post traumatici
Dopo la rimozione post operatoria della sutura (l'epitelizzazione della ferita) occorre attendere almeno 6-8 settimane.
irrilevante
post trattamento dopo lesioni sportive
Dopo la rimozione post operatoria della sutura (l'epitelizzazione della ferita) occorre attendere almeno 6-8 settimane.
irrilevante
riabilitazione dopo interventi neurochirurgici
parere del medico curante, dopo la rimozione post operatoria della sutura (l'epitelizzazione della ferita) occorre attendere almeno 6-8 settimane.
nevralgie croniche
non occorre
irrilevante
malattie neurologiche (in stato cronico)
parere del medico curante
psoriasi
parere del medico curante

Ellenjavallatok, figyelmeztetések balneoterápiára vonatkozóan

Ellenjavallat
Kezelés előtt (otthon) elvégzendő vizsgálatok
Megjegyzés/Határértékek (ahol értelmezhető)
tuberculosi attiva
VIETATO
tumore attivo
Non consigliato
malattia infettiva
VIETATO
Amissibile con parere dello specialista, ad es. in caso di malattie genetiche
eliminazione di batteri continua
VIETATO
incontinenza di urina e/o di feci
VIETATO
malattia infiammatoria acuta
VIETATO
Amissibile con parere dello specialista, ad es. in alcune infiammazioni delle articolazioni
infiammazione acuta delle articolazioni
VIETATO
Amissibile con parere dello specialista, ad es. in alcuni infiammazioni delle articolazioni
effetto dell'alcol
VIETATO
febbre
VIETATO
ipertensione (non impostata adeguatamente)
VIETATO
oltre 160/100 Hgmm
ipertensione (grave)
parere dello specialista
oltre 160/100 Hgmm
flebite acuta
VIETATO
insufficienza respiratoria cronica
non consigliato
Amissibile con parere dello specialista
ipertensione non fissata
non consigliato oltre 160/100 Hgmm
ipertiroidismo
parere dello specialista
forme piú leggere dell'insufficienza cardiaca
parere dello specialista
gravidanza
non ammissibile nel terzo trimestre, ovvero amissibile solo con parere dello specialista nel secondo trimestre
malattie del sistema emopoietico
parere dello specialista
emofilia
parere dello specialista

Markhot Ferenc Kórház Kft. Gyógyfürdő

Pools

Válasszon a lenyíló menüpontok közül!

Gyógyvizes medence beltéri 1.

  • Medence adatok

    Méret

    4,75*3,68

    Térfogat

    22m³

    Medence jellege

    beltéri

    Medence típusa

    Gyógyvizes medence

    Fő vízösszetétel

    Élményelem

    Az intézményben felhasznált kút vizének hőmérséklete

    31-34°C

    A medence vizének pontos kémiai összetétele

Gyógyvizes medence beltéri 2.

  • Medence adatok

    Méret

    9

    Térfogat

    40m³

    Medence jellege

    beltéri

    Medence típusa

    Gyógyvizes medence

    Fő vízösszetétel

    Élményelem

    Az intézményben felhasznált kút vizének hőmérséklete

    28-32°C

    A medence vizének pontos kémiai összetétele

Gyógyvizes medence beltéri 3.

  • Medence adatok

    Méret

    3,75*2,4

    Térfogat

    27m³

    Medence jellege

    beltéri

    Medence típusa

    Gyógyvizes medence

    Fő vízösszetétel

    Élményelem

    Az intézményben felhasznált kút vizének hőmérséklete

    38-38°C

    A medence vizének pontos kémiai összetétele

Gyógyvizes medence beltéri 4.

  • Medence adatok

    Méret

    4,75*5,75

    Térfogat

    22m³

    Medence jellege

    beltéri

    Medence típusa

    Gyógyvizes medence

    Fő vízösszetétel

    Élményelem

    Az intézményben felhasznált kút vizének hőmérséklete

    31-34°C

    A medence vizének pontos kémiai összetétele

Gyógyvizes medence kültéri fedett

  • Medence adatok

    Méret

    3,8*3,68

    Térfogat

    9,2m³

    Medence jellege

    kültéri fedett

    Medence típusa

    Gyógyvizes medence

    Fő vízösszetétel

    Élményelem

    Az intézményben felhasznált kút vizének hőmérséklete

    34-35°C

    A medence vizének pontos kémiai összetétele

Információkérés és szállásfoglalás

Alap információk

Ha szívesen felkeresné a gyógyfürdőt, megkérdezheti, van-e szabad hely az ön által választott időpontban. Írja be az adatait, tegyen pipát a „Nem vagyok robot” előtti négyzetbe, majd kattintson a küldés gombra. Néhány napon belül választ kap.

E-mail cím*

Telefonszám*

Érkezés napja:*

Távozás napja:*

Utazás jellege:

Szobák száma:*

Vendégek száma:*

Kerekesszékkel megközelíthető:

Állat vihető

Kapcsolatok

Cím: 3300 Eger, Széchenyi utca 27-29.
Telefon: +36 36 411 444
Fax: +36 36 410 816
E-mail: titkar@mfkh.hu reumatologia@mfkh.hu
Honlap: http://www.mfkh.hu

Visualizza mappa piu grande

További szálláslehetőségek

Tekintse meg a település, illetve a környékén található szálláslehetőségeket és foglaljon online!

Legnépszerűbb gyógyfürdők