A Szt. Lukács Gyógyfürdő története
A mai Lukács Fürdő környékén a XII. században betegápolással foglalkozó Szent János-lovagok, majd a rodoszi és máltai lovagrendek telepedtek le, akik kolostoraik mellé fürdőt is építettek. A török korban is működött a fürdő, de a feltörő források energiájának a lőporgyártásban és a gabonaőrlésben vették nagyobb hasznát, ugyanis őrlő malmot működtettek. Buda visszafoglalása után a fürdő kincstári tulajdonba került. 1884-ben Palotay Fülöp megvásárolta a kincstártól, ezzel átalakítások sora vette kezdetét. Felépült a gyógyszálló, modern vízgyógyászati osztályt létesítettek, és átépítették az uszodát. A világ minden tájáról érkeztek ide a gyógyulni vágyók, akik a sikeres gyógykúrát követően márvány hálatáblákat helyeztek el a fürdő udvarának falán.
A fürdő ivócsarnoka 1937-ben épült. Budapesten 1979-ben a Lukács Fürdőben jött létre az első komplex gyógyfürdőellátást biztosító részleg (nappali kórház). 1999-ben került sor az uszodai szabadtéri medencék korszerűsítésére. Ennek során az addig alig használt ún. iszaptó helyére élménymedence került, melyben megtalálható a sodrófolyosó, a víz alatti pezsegtetés, a nyakzuhany, az ülőpadokba rejtett, hátat masszírozó vízsugár, whirlpool, buzgárok, pezsgőágy és még sok más, eddig kevésbé ismert szolgáltatás. A fürdő másik udvarában levő két különböző hőmérsékletű úszómedence is szűrőforgató-berendezéssel épült újjá.
A Szt. Lukács Gyógyfürdő víz összetétele
Nátriumot is tartalmazó kálcium-magnézium-hidrogénkarbonátos és szulfátos-kloridos hévíz, melynek fluoridion-tartalma is jelentős.
Gyógyjavallatok
Ízületek degeneratív betegségei
Idült és félheveny ízületi gyulladások
Gerincdeformáció
Porckorongsérv
Idegzsábák
A csontrendszer mészhiányos állapotai
Sérülés utáni állapotok esete
A Szt. Lukács gyógyfürdő fürdőegységei
Medencék
Úszómedence I.
vízhőfok 26 °C
vízfelszín 310 nm
vízmélység 1 - 1,9 m
Úszómedence II.
vízhőfok 24 °C
vízfelszín 368 nm
vízmélység 1,4 - 1,9 m
Élménymedence
vízhőfok 35-37 °C (nyári szezonban: 33-35 °C)
vízfelszín 220 nm
vízmélység 1,13 m
Gyógymedence
vízhőfok 24-40 °C
Súlyfürdőmedence
vízhőfok 36 °C
Wellness részleg
Kneipp medence
Merülő medence
Szauna és jégkása
Lounge (kényelmes pihenő)
Himalája sófal