Eger-Park Hotel Kft.

Az Eger-Park Hotel egész évben szeretettel várja gyógyulni, vagy kikapcsolódni vágyó vendégeit.

„Be kell Egerbe menni”- vélekedett a költő két évszázadnyi idővel ezelőtt. Állíthatnánk e mást manapság, ha e városról esik szó?

Úgy hiszem – és nem csak lokálpatriótaként vélem így – az idelátogatóknak is kedves ez a történelmi hangulatot árasztó, természetes szépségeivel megáldott környezetben fekvő, barokk város. Aki megfordult itt- legyen akár hazánk fia, vagy határainkon túlról érkező vendég – szívesen emlékszik vissza az itt eltöltött napokra, hetekre. Mindezek igazolására ezer érvünk adódik, melyek ezer év alatt gyűltek össze.

Eger összkomfortos város, ahol mindenki megtalálhatja a számára megfelelő kikapcsolódást. Aki a kultúra értékei, a múlt relikviái iránt érdeklődik, bőséges kínálatot találhat városunkban, miképpen az is, aki meleg vizű gyógyfürdőinkben keres enyhülést, gyógyulást és kikapcsolódást. Mindehhez igyekszünk teljes komfortérzetet biztosítani szállodánkban, amely az elmúlt években teljes egészében megújult.

Eger a barokk város, a térség központja, melynek történelmi belvárosát és egyedülálló látnivalóit (Középkori Vár, Székesegyház, Líceum) megismerve élményekkel gazdagodva kíván majd újra ellátogatni hozzánk. Eger környéke világhírű bortermelő vidék, a várost körbeölelő napsütötte lankákon érlelődnek a világhírű Egri Bikavér és Egri Leányka alapanyagát adó zamatos szőlőfürtök.

Általános adatok

TB komplex

Gyógyfürdő

Gyógyszálló

Gyógyhely

Nyitva tartás

-

Parkolás

nincs
Akadálymentesített
Az intézményen belül
Az intézményen kívül

Az intézmény akadálymentesített mozgássérültek számára

Az intézmény akadálymentesített látássérültek számára

Gyógyfürdő engedélyek

ÁNTSZ gyógyfürdő engedéllyel rendelkezik

ÁNTSZ által elismert ásványvíz

ÁNTSZ által elismert gyógyvíz

Gyógyszálló engedélyek

ÁNTSZ gyógyszálló engedéllyel rendelkezik

ÁNTSZ által elismert ásványvíz

ÁNTSZ által elismert gyógyvíz

Egyéb

Gyógy-, termál-, ásványvizet szolgáltató kút, kutak neve/azonosító száma:

Eger-Park Hotel Kft.

Finanszírozás

Társadalombiztosítás
Gyógyvizes gyógymedence
Gyógyvizes kádfürdő
Iszappakolás
Súlyfürdő
Szénsavas fürdő
Orvosi gyógymasszázs
Víz alatti vízsugármasszázs
Víz alatti csoportos gyógytorna
Komplex fürdőgyógyászati ellátás
18 éves kor alatti csoportos gyógyúszás
Bankkártyák
American Express, Mastercard, Visa
SZÉP kártyák
K&H SZÉP Kártya, MKB SZÉP Kártya, OTP SZÉP Kártya

Eger-Park Hotel Kft.

Kezelések

Kezelések
Darabszám
TB finanszírozott
TB nélkül, ár (Ft)
Kezelés (perc)
Kúra (nap)

Bagno aromatico

Bagno turco

Ginnastica terapeutica individuale

Infrasauna

Iontoforesi

Massaggio subacqueo con getti d'acqua (tangentor)

Sauna

TENS

Trattamento a ultrasuoni

Trattamento con corrente di stimolo

Trattamento diadinamico

Trattamento galvanico Kowarschik

Szakorvos
Rendelési idő
Bejelentkezés szükséges
Megjegyzés

reumatológus

Eger-Park Hotel Kft.

Javallatok

Javallat
Kezelés előtt (otthon) elvégzendő vizsgálatok
Megjegyzés/Határértékek (ahol értelmezhető)
malattie degenerative delle articolazioni
RTG, emocoromo, CRP, We, se c'è UH portare
Se i globuli bianchi sono oltre 10 G/l, oppure oltre CRP 20, occorre il parere dello specialista.
dolori articolari e muscolari
RTG, emocoromo, CRP, We, risultati immunologici, se UH, portando
Se i globuli bianchi sono oltre 10 G/l, oppure oltre CRP 20, occorre il parere dello specialista.
alterazioni degenerative delle articolazioni
RTG, emocromo, CRP, We, se l'ecografia é disponibile, da portare
Se i globuli bianchi sono oltre 10 G/l, oppure oltre CRP 20, occorre il parere dello specialista.
trattamento post operatorio di traumatologia
RTG, emocromo, CRP, We, se CT é disponibile, da portare
Se i globuli bianchi sono oltre 10 G/l, oppure oltre CRP 20, occorre il parere dello specialista.
stati post traumatici
Dopo la rimozione post operatoria della sutura (l'epitelizzazione della ferita) occorre attendere almeno 6-8 settimane.
irrilevante

Ellenjavallatok, figyelmeztetések balneoterápiára vonatkozóan

Ellenjavallat
Kezelés előtt (otthon) elvégzendő vizsgálatok
Megjegyzés/Határértékek (ahol értelmezhető)
tumore attivo
Non consigliato
malattia infettiva
VIETATO
Amissibile con parere dello specialista, ad es. in caso di malattie genetiche
febbre
VIETATO
flebite acuta
VIETATO
forme piú leggere dell'insufficienza cardiaca
parere dello specialista
gravidanza
non ammissibile nel terzo trimestre, ovvero amissibile solo con parere dello specialista nel secondo trimestre
emofilia
parere dello specialista

Eger-Park Hotel Kft.

Pools

Válasszon a lenyíló menüpontok közül!

Információkérés és szállásfoglalás

Alap információk

Ha szívesen felkeresné a gyógyfürdőt, megkérdezheti, van-e szabad hely az ön által választott időpontban. Írja be az adatait, tegyen pipát a „Nem vagyok robot” előtti négyzetbe, majd kattintson a küldés gombra. Néhány napon belül választ kap.

E-mail cím*

Telefonszám*

Érkezés napja:*

Távozás napja:*

Utazás jellege:

Szobák száma:*

Vendégek száma:*

Kerekesszékkel megközelíthető:

Állat vihető

Kapcsolatok

Cím: 3300 Eger, Szálloda utca 1-3
Telefon: 06-36/522-200
Fax: -
E-mail: info@hotelegerpark.hu wellness@hotelegerpark.hu
Honlap: http://hotelegerpark.hu/

Visualizza mappa piu grande

További szálláslehetőségek

Tekintse meg a település, illetve a környékén található szálláslehetőségeket és foglaljon online!

Legnépszerűbb gyógyfürdők