Szt. Lukács Gyógyfürdő és Uszoda

A budapesti Szent Lukács Gyógyfürdő és Uszoda termálmedencékkel, úszó- és élménymedencével, wellness részleggel, szaunákkal és szauna programokkal várja látogatóit. Úgy tartják, hogy itt található Budapest egyik leghatásosabb gyógyvize. A Lukács fürdőben kipróbálható a különleges hammam masszázs.

A Szt. Lukács Gyógyfürdő története

A mai Lukács Fürdő környékén a XII. században betegápolással foglalkozó Szent János-lovagok, majd a rodoszi és máltai lovagrendek telepedtek le, akik kolostoraik mellé fürdőt is építettek. A török korban is működött a fürdő, de a feltörő források energiájának a lőporgyártásban és a gabonaőrlésben vették nagyobb hasznát, ugyanis őrlő malmot működtettek. Buda visszafoglalása után a fürdő kincstári tulajdonba került. 1884-ben Palotay Fülöp megvásárolta a kincstártól, ezzel átalakítások sora vette kezdetét. Felépült a gyógyszálló, modern vízgyógyászati osztályt létesítettek, és átépítették az uszodát. A világ minden tájáról érkeztek ide a gyógyulni vágyók, akik a sikeres gyógykúrát követően márvány hálatáblákat helyeztek el a fürdő udvarának falán.

A fürdő ivócsarnoka 1937-ben épült. Budapesten 1979-ben a Lukács Fürdőben jött létre az első komplex gyógyfürdőellátást biztosító részleg (nappali kórház). 1999-ben került sor az uszodai szabadtéri medencék korszerűsítésére. Ennek során az addig alig használt ún. iszaptó helyére élménymedence került, melyben megtalálható a sodrófolyosó, a víz alatti pezsegtetés, a nyakzuhany, az ülőpadokba rejtett, hátat masszírozó vízsugár, whirlpool, buzgárok, pezsgőágy és még sok más, eddig kevésbé ismert szolgáltatás. A fürdő másik udvarában levő két különböző hőmérsékletű úszómedence is szűrőforgató-berendezéssel épült újjá.

A Szt. Lukács Gyógyfürdő víz összetétele

Nátriumot is tartalmazó kálcium-magnézium-hidrogénkarbonátos és szulfátos-kloridos hévíz, melynek fluoridion-tartalma is jelentős.

Gyógyjavallatok

Ízületek degeneratív betegségei
Idült és félheveny ízületi gyulladások
Gerincdeformáció
Porckorongsérv
Idegzsábák
A csontrendszer mészhiányos állapotai
Sérülés utáni állapotok esete

A Szt. Lukács gyógyfürdő fürdőegységei

Medencék

Úszómedence I.

vízhőfok      26 °C
vízfelszín     310 nm
vízmélység   1 - 1,9 m

Úszómedence II.

vízhőfok      24 °C
vízfelszín     368 nm
vízmélység   1,4 - 1,9 m

Élménymedence

vízhőfok      35-37 °C (nyári szezonban: 33-35 °C)
vízfelszín     220 nm
vízmélység   1,13 m

Gyógymedence

vízhőfok      24-40 °C

Súlyfürdőmedence

vízhőfok      36 °C

Wellness részleg

Kneipp medence
Merülő medence
Szauna és jégkása
Lounge (kényelmes pihenő)
Himalája sófal

Általános adatok

TB komplex

Gyógyfürdő

Gyógyszálló

Gyógyhely

Nyitva tartás

Minden nap: 6.00-22.00
A pénztárzárás a zárórát megelőző 1 órával történik.
Betegirányító: 6.00-20.00
Orvosi gyógymasszázs: H-V: 7.00-19.45
Iszap, súly, tangentor, szénsavas kádfürdő: H-P: 7.00-19.45
Ivókút: 8.00-19.00

Parkolás

nincs
Akadálymentesített
Az intézményen belül
Az intézményen kívül

Az intézmény akadálymentesített mozgássérültek számára

Az intézmény akadálymentesített látássérültek számára

Gyógyfürdő engedélyek

ÁNTSZ gyógyfürdő engedéllyel rendelkezik

178.199/1949-1

ÁNTSZ által elismert ásványvíz

226.238/1936.BM 37/Gyf/1977
Gyógyszálló engedélyek
Egyéb

Gyógy-, termál-, ásványvizet szolgáltató kút, kutak neve/azonosító száma:

Szt. Lukács Gyógyfürdő és Uszoda

Finanszírozás

Társadalombiztosítás
Gyógyvizes gyógymedence
Gyógyvizes kádfürdő
Iszappakolás
Súlyfürdő
Szénsavas fürdő
Orvosi gyógymasszázs
Víz alatti vízsugármasszázs
Víz alatti csoportos gyógytorna
Komplex fürdőgyógyászati ellátás
18 éves kor alatti csoportos gyógyúszás
Bankkártyák
Mastercard, Visa
SZÉP kártyák
K&H SZÉP Kártya, MKB SZÉP Kártya, OTP SZÉP Kártya

Szt. Lukács Gyógyfürdő és Uszoda

Kezelések

Kezelések
Darabszám
TB finanszírozott
TB nélkül, ár (Ft)
Kezelés (perc)
Kúra (nap)

Baño con pesas

800

Baño de vapor

Baño efervescente

800

Fangoterapia

800

Fisioterapia individual en el agua

800

Hidromasaje (tangentor)

800

Masaje linfático

Masaje sueco

Sauna

Sauna de infrarrojos

1000

Fisioterapia individual

Szakorvos
Rendelési idő
Bejelentkezés szükséges
Megjegyzés

Szt. Lukács Gyógyfürdő és Uszoda

Javallatok

Javallat
Kezelés előtt (otthon) elvégzendő vizsgálatok
Megjegyzés/Határértékek (ahol értelmezhető)
estados óseos asociados con deficiencia de calcio
ODM, calcio sérico
no es relevante
artritis subaguda
radiografía, análisis de sangre, CRP
Si el número de glóbulos blancos es superior a 10 G/l, o el CRP es superior a 20, la recomendación del especialista es necesaria.
enfermedades crónicas de la columna vertebral
radiografía, análisis de sangre, CRP
Si el número de glóbulos blancos es superior a 10 G/l, o el CRP es superior a 20, la recomendación del especialista es necesaria.
deformación espinal
radiografía
no es relevante
artritis crónica
radiografía, análisis de sangre, CRP, si hay traerá UH
Si el número de glóbulos blancos es superior a 10 G/l, o el CRP es superior a 20, la recomendación del especialista es necesaria.
poliartritis crónica
radiografía, análisis de sangre, CRP, si hay traerá UH
Si el número de glóbulos blancos es superior a 10 G/l, o el CRP es superior a 20, la recomendación del especialista es necesaria.
estado después de una cirugía de hernia discal
Una vez quitados los puntos de sutura (curación de la herida) después de una intervención quirúrgica hay que esperar un mínimo de 6-8 semanas.
regeneración
no es necesario
no es relevante

Ellenjavallatok, figyelmeztetések balneoterápiára vonatkozóan

Ellenjavallat
Kezelés előtt (otthon) elvégzendő vizsgálatok
Megjegyzés/Határértékek (ahol értelmezhető)
tuberculosis activa
PROHIBIDO
tumor activo
No recomendado
enfermedad infecciosa
PROHIBIDO
Autorizado si recomendado por el especialista, por ejemplo únicamente para enfermedades transmisibles por vía parenteral
excreción continua de bacterias
PROHIBIDO
incontinencia urinaria y/o fecal
PROHIBIDO
efecto del alcohol
PROHIBIDO
estado febril
PROHIBIDO
hipertensión arterial (grave)
recomendación del especialista
superior a 160/100 Hgmm
embarazo
en el 3er trimestre ya no, en el 2ş trimestre sólo si recomendado por el especialista

Szt. Lukács Gyógyfürdő és Uszoda

Pools

Válasszon a lenyíló menüpontok közül!

Információkérés és szállásfoglalás

Alap információk

Ha szívesen felkeresné a gyógyfürdőt, megkérdezheti, van-e szabad hely az ön által választott időpontban. Írja be az adatait, tegyen pipát a „Nem vagyok robot” előtti négyzetbe, majd kattintson a küldés gombra. Néhány napon belül választ kap.

E-mail cím*

Telefonszám*

Érkezés napja:*

Távozás napja:*

Utazás jellege:

Szobák száma:*

Vendégek száma:*

Kerekesszékkel megközelíthető:

Állat vihető

Kapcsolatok

Cím: 1023 Budapest, Frankel Leó u. 25-29.
Telefon: 061 326-1695
Fax: 061 336-1309
E-mail: lukacs@spabudapest.hu
Honlap: http://www.lukacsfurdo.hu

Ampliar el mapa

További szálláslehetőségek

Tekintse meg a település, illetve a környékén található szálláslehetőségeket és foglaljon online!

Legnépszerűbb gyógyfürdők