Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont

A Ceglédi Gyógy- és Strandfürdő egész évben szeretettel várja gyógyulni, vagy kikapcsolódni vágyó vendégeit.

Az 1990-es évek elején próbafúrásokat végeztek Cegléd város határában, melynek eredményeként 1000 méteres mélységből 54°C-os melegvíz tört a felszínre. Az izgalom és az öröm indokolt volt, a laboreredmények igazolták a várva várt hírt. Termálvíz! Nátrium-klorid-hidrogénkarbonát, valamint fluorid és jodit gyógyvizek csoportjába tartozik, mely kiválóan alkalmas: mozgásszervi, reumatikus, emésztőszervi, bőrgyógyászati betegségek és az idegpályák rehabilitációs kezelésére. Ezen túlmenően ivókúraként is javallott. A gyógyvízzé nyilvánítása 2004 júniusában megtörtént. Felvetődött a hely gyógyhellyé nyilvánításának gondolata, mert a klimatikus, időjárási és környezeti viszonyok jó alapot teremtenek erre.
A képviselő-testület úgy határozott, hogy saját beruházásként valósítja meg terveit. 2001-ben a Széchenyi terv keretében ehhez még több mint 700 millió forintos támogatás is hozzájárult. Így a Fürdő-beruházás volumene meghaladja a 2,5 milliárd forintot.

Termálfürdő - Gyógyfürdő, Cegléd 2002 tavaszán 38000 m2 összterületen, útjára indulhatott egy régóta dédelgetett álom.
Kül- és beltéri medencék: a gyógymedencéktől a látvány-medencékig, a gyermekmedencéktől az úszómedencéig, összesen tíz medencével, közel 1400 m2 vízfelülettel biztosítja a gyógyászati és wellness programokat.
A több szintes fedett épületben egész éves nyitva tartással: élménymedence, két ülőmedence és egy gyermekmedence, gyógytorna medence, súlyfürdő, tangentor-kádak, tornaterem, gyógy- és wellness masszázs, fizikoterápiás kezelések, szauna szolgálja a gyógyulást, a felüdülést, a kikapcsolódást.
19000 m2 virágos park és ligetes sétány csábít barangolásra.

Termálfürdő - Gyógyfürdő, Cegléd Dísztó, sportpályák, játszóterek kínálják sport, animációs és kulturális programjait. Az étterem hangulatos teraszáról remek kilátás nyílik az egész fürdő területére. Az érdeklődőket városi kultúrális programok, a kirándulni vágyókat lovaglás, borkóstolás, gasztronómiai túrák kényeztetik.
Hogy mit hoz a jövő? Belátható idon belül, tehát 5-6 éven belül gondolkodva, fogalmazódott meg a cél: egy üdülőfalu megvalósítása. Ezt a célt szolgálja Cegléd város akarata, a Termálfürdő felkészített csapata, a mozgósításra váró befektetések és beruházások, a regionális feladat- és programegyeztetések.
A Ceglédi Termálfürdő 2003. május 1-jén nyitotta meg kapuit, a strand ünnepélyes átadására 2003. június 21-én került sor. Cegléd város képviselőtestülete 2003. október 11-én döntött 300 férőhelyes szálláshely létesítéséről, illetve a Fürdő mellett egy 17 csúszdás AQUAPARK létrehozásáról, melyek átadására 2005-ben került sor.

A VÍZ ÖSSZETÉTELE

Ceglédet méltán nevezhetjük Pest megye egyik legkiválóbb termál adottságokkal rendelkező városának. A Ceglédi Gyógy- és Strandfürdő megteremtésének bázisát a több mint 1000 méteres mélységből feltörő 54°C-os termálvíz szolgáltatja, melyet 2004-ben gyógyvízzé nyilvánítottak.
Nátrium-klorid-hidrogénkarbonát, valamint fluorid és jodid gyógyvizek csoportjába tartozik, mely kiválóan alkalmas: mozgásszervi, reumatikus, emésztőszervi, bőrgyógyászati betegségek és idegpályák rehabilitációs kezelésére. A fürdőkúrák ingere az immunrendszer védekezőképességét is aktiválja.

SZOLGÁLTATÁSOK

Sportpályák
strandfoci
strandröplabda
strandkézilabda
aerobic-bemutatók
fitnesz-bemutatók
vizilabda

Játszóterek
animációs gyerekprogramok, korcsoportonkénti bontásban
bohócműsorok gyerekeknek
fotóalbum, galéria
bemutatók, kiállítások

Általános adatok

TB komplex

Gyógyfürdő

Gyógyszálló

Gyógyhely

Nyitva tartás

Szezonon kívüli időszak: szeptember 1. – május 23.
Nyitva tartás: hétfő – vasárnap 10:00 – 19:00

Ebben az időszakban csak fedett medencéink üzemelnek.
(pénztárzárás 18:00, medencezárás 18:45)

Szezon időszaka: május 24 – augusztus 31.
Nyitva tartás: hétfő – vasárnap 9:00 – 19:00

Ebben az időszakban a szabadtéri strand és a fedett fürdő is üzemel(pénztárzárás 18:00, medencezárás 18:45)

Parkolás

nincs
Akadálymentesített
Az intézményen belül
Az intézményen kívül

Az intézmény akadálymentesített mozgássérültek számára

Az intézmény akadálymentesített látássérültek számára

Gyógyfürdő engedélyek

ÁNTSZ gyógyfürdő engedéllyel rendelkezik

173-2/GYF/2004
Gyógyszálló engedélyek
Egyéb

Gyógy-, termál-, ásványvizet szolgáltató kút, kutak neve/azonosító száma:

Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont

Finanszírozás

Társadalombiztosítás
Gyógyvizes gyógymedence
Gyógyvizes kádfürdő
Iszappakolás
Súlyfürdő
Szénsavas fürdő
Orvosi gyógymasszázs
Víz alatti vízsugármasszázs
Víz alatti csoportos gyógytorna
Komplex fürdőgyógyászati ellátás
18 éves kor alatti csoportos gyógyúszás
Bankkártyák
American Express, Mastercard, Visa
SZÉP kártyák
K&H SZÉP Kártya, MKB SZÉP Kártya, OTP SZÉP Kártya

Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont

Kezelések

Kezelések
Darabszám
TB finanszírozott
TB nélkül, ár (Ft)
Kezelés (perc)
Kúra (nap)

Baño con pesas

200
20
20

Fisioterapia de grupo en el agua

250
25
25

Hidromasaje (tangentor)

400
15
15

Masaje sueco

Sauna

400
20
20
Szakorvos
Rendelési idő
Bejelentkezés szükséges
Megjegyzés

Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont

Javallatok

Javallat
Kezelés előtt (otthon) elvégzendő vizsgálatok
Megjegyzés/Határértékek (ahol értelmezhető)
estados óseos asociados con deficiencia de calcio
ODM, calcio sérico
no es relevante
lesiones musculoesqueléticas desarrolladas después de enfermedades neurológicas
no es necesario, si usted tiene de rayos X
no es relevante
enfermedades degenerativas de las articulaciones (desgaste)
radiografía, análisis de sangre, CRP, si hay traerá UH
Si el número de glóbulos blancos es superior a 10 G/l, o el CRP es superior a 20, la recomendación del especialista es necesaria.
dolor de las articulaciones y músculos
radiografía, análisis de sangre, CRP, si hay traerá UH
Si el número de glóbulos blancos es superior a 10 G/l, o el CRP es superior a 20, la recomendación del especialista es necesaria.
reumatismo de partes blandas (inflamación crónica de la vaina del tendón, dolor muscular crónico, codo de tenista)
radiografía, análisis de sangre, CRP, si hay traerá UH
Si el número de glóbulos blancos es superior a 10 G/l, o el CRP es superior a 20, la recomendación del especialista es necesaria.
desgaste del cartílago
radiografía, análisis de sangre, CRP, We
Si el número de glóbulos blancos es superior a 10 G/l, o el CRP es superior a 20, la recomendación del especialista es necesaria.
hernia discal
RM o TC, análisis de sangre, CRP, We
Si el número de glóbulos blancos es superior a 10 G/l, o si el CRP es superior a 20, la recomendación del especialista es necesaria.
tratamiento postraumático
radiografía, análisis de sangre, CRP, Rogamos traiga los resultados de las eventuales TC
Si el número de glóbulos blancos es superior a 10 G/l, o si el CRP es superior a 20, la recomendación del especialista es necesaria.
rehabilitación músculo-esquelética
no es necesario
no es relevante
estado después de una cirugía de hernia discal
Una vez quitados los puntos de sutura (curación de la herida) después de una intervención quirúrgica hay que esperar un mínimo de 6-8 semanas.
postratamiento después de lesiones deportivas
Una vez quitados los puntos de sutura (curación de la herida) después de una intervención quirúrgica hay que esperar un mínimo de 6-8 semanas.
no es relevante
rehabilitación después de intervenciones neuroquirúrgicas
recomendación del médico, una vez quitados los puntos de sutura (curación de la herida) después de una intervención quirúrgica hay que esperar un mínimo de 6-8 semanas.
patologías psiquiátricas provocadas por la fatiga y el estrés
recomendación del médico
enfermedades respiratorias crónicas (inhalación)
recomendación del especialista

Ellenjavallatok, figyelmeztetések balneoterápiára vonatkozóan

Ellenjavallat
Kezelés előtt (otthon) elvégzendő vizsgálatok
Megjegyzés/Határértékek (ahol értelmezhető)
tuberculosis activa
PROHIBIDO
tumor activo
No recomendado
enfermedad infecciosa
PROHIBIDO
Autorizado si recomendado por el especialista, por ejemplo únicamente para enfermedades transmisibles por vía parenteral
excreción continua de bacterias
PROHIBIDO
incontinencia urinaria y/o fecal
PROHIBIDO
estado febril
PROHIBIDO
embarazo
en el 3er trimestre ya no, en el 2ş trimestre sólo si recomendado por el especialista

Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont

Pools

Válasszon a lenyíló menüpontok közül!

Információkérés és szállásfoglalás

Alap információk

Ha szívesen felkeresné a gyógyfürdőt, megkérdezheti, van-e szabad hely az ön által választott időpontban. Írja be az adatait, tegyen pipát a „Nem vagyok robot” előtti négyzetbe, majd kattintson a küldés gombra. Néhány napon belül választ kap.

E-mail cím*

Telefonszám*

Érkezés napja:*

Távozás napja:*

Utazás jellege:

Szobák száma:*

Vendégek száma:*

Kerekesszékkel megközelíthető:

Állat vihető

Kapcsolatok

Cím: 2700 Cegléd, Fürdő út 27-29.
Telefon: (06-53)505-000
Fax: (06-53)505-009
E-mail: info@cegleditermal.hu
Honlap: http://www.cegledfurdo.hu

Ampliar el mapa

További szálláslehetőségek

Tekintse meg a település, illetve a környékén található szálláslehetőségeket és foglaljon online!

Legnépszerűbb gyógyfürdők